A A A A A
Bible Book List

2 Korinthus 11Hungarian New Translation (NT-HU)

Pál önzetlensége és az álapostolok hamissága

11 Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is.

Mert Isten féltő szeretetével féltelek titeket: mivel eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus elé.

Félek azonban, hogy amint a kígyó megcsalta Évát ravaszságával, úgy tántorodnak el a ti gondolataitok is a Krisztus iránti őszinte és tiszta hűségtől.

Mert ha valaki odamegy hozzátok, és más Jézust hirdet, nem akit mi hirdettünk, vagy más lelket fogadtok be, nem akit kaptatok, vagy más evangéliumot, nem amelyet elfogadtatok, azt szépen eltűritek.

Pedig úgy gondolom, hogy semmivel sem vagyok alábbvaló a legfőbb apostoloknál.

Ha iskolázatlan vagyok is az ékesszólásban, az ismeretben nem, különben is nyíltan álltunk előttetek minden tekintetben.

Vagy talán bűnt követtem el, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok, mert ingyen hirdettem nektek az Isten evangéliumát?

Más gyülekezeteket fosztottam ki, amikor támogatást fogadtam el tőlük a nálatok végzendő szolgálatra.

Amikor pedig nálatok voltam, és hiányt szenvedtem, nem terheltem meg senkit, mert hiányomat a Macedóniából jött testvérek pótolták, és attól, hogy én terhetekre legyek, minden tekintetben tartózkodtam, és tartózkodni fogok.

10 A Krisztus bennem levő igazságára mondom, hogy ettől a dicsekvésemtől Akhája vidékén sem fognak megfosztani.

11 Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten jól tudja azt!

12 De amit teszek, azt ezután is tenni fogom, hogy elvegyem a lehetőséget azoktól, akik arra keresnek alkalmat, hogy amivel dicsekednek, abban olyanoknak bizonyuljanak, mint mi.

13 Mert az ilyenek álapostolok, csaló munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat.

14 Nem is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.

15 Nem meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a végük cselekedeteikhez méltó lesz.

Pál szenvedéseivel dicsekszik

16 Megint csak azt mondom, senki se tartson esztelennek, ha pedig mégis annak gondoltok, akkor esztelenként is fogadjatok el, hogy egy kissé én is dicsekedhessem.

17 Amit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem szinte esztelenül, a dicsekedésnek ezzel a merészségével.

18 Minthogy sokan dicsekednek test szerint, én is dicsekedni fogok.

19 Hiszen ti okosak vagytok, és szívesen eltűritek az eszteleneket:

20 mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki élősködik rajtatok, ha valaki zsákmányul ejt titeket, ha valaki hatalmaskodik rajtatok, ha valaki arcul üt benneteket.

21 Szégyenkezve szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, esztelenül szólok, merész vagyok én is.

22 Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám utódai? Én is.

23 Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben.

24 Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján,

25 háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain.

26 Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között,

27 fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.

28 Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.

29 Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is?

30 Ha dicsekednem kell, gyengeségeimmel fogok dicsekedni.

31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké, tudja, hogy nem hazudok.

32 Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy elfogjanak engem.

33 Ablakon át kosárban eresztettek le a falon, és megmenekültem a kezéből.

Hungarian New Translation (NT-HU)

Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society

  Back

1 of 1

You'll get this book and many others when you join Bible Gateway Plus. Learn more

Viewing of
Cross references
Footnotes