Añadir traducción en paralelo Imprimir Opciones de la página

25  Meghala pedig Sámuel, és egybegyûle az egész Izráel, és siratták õt, és eltemették az õ házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.

És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetõs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.

(Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetû asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsû vala, a Káleb nemzetségébõl való volt.)

És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek õt nevemben békességesen.

És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házad[népe] és legyen békességben mindened, a mid van!

Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk õket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg Kármelben valának.

Kérdezd meg szolgáidat, õk meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek elõtted, mert alkalmas idõben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.

Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.

10 Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok [olyan] szolga van, a kik elszöknek uraiktól.

11 Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikrõl azt sem tudom, hova valók?

12 Akkor megfordulának a Dávid szolgái az õ útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették õt mind e beszédek felõl.

13 És monda Dávid az õ embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az õ kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.

14 Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de õ elûzé õket.

15 Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg velök jártunk, mikor a mezõn voltunk.

16 Olyanok voltak reánk nézve, mint a kõfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idõ alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat õriztük.

17 Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az õ egész háza ellen, õ pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.

18 Akkor Abigail sietve võn kétszáz kenyeret, két tömlõ bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszõlõt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.

19 És monda az õ szolgáinak: Menjetek el elõttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.

20 És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek [egyik] mellékösvényén: ímé Dávid és az õ emberei lejövének eleibe, és õ összetalálkozék velök.

21 Dávid pedig [azt] mondotta volt: Bizony hiába õriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert õ a jó helyett roszszal fizet nékem.

22 Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel [most] és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.

23 Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborula Dávid elõtt, és meghajtá magát a földig.

24 És az õ lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bûnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te elõtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.

25 Kérlek, ne törõdjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan õ maga is; bolond az õ neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.

26 Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne [saját] kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.

27 És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.

28 Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.

29 És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élõknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öblébõl fogja elhajítani.

30 És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felõled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:

31 Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.

32 És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki téged ma elõmbe küldött!

33 És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

34 Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elõmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre [csak] egyetlen ebe sem.

35 És átvevé Dávid az õ kezébõl, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.

36 Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az õ házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért õ semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

37 Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az õ szíve õ benne, és olyanná lõn, mint a kõ.

38 És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.

39 És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az õ fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné õt feleségéül.

40 Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.

41 Õ pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: Ímé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.

42 És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az õ öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az õ felesége lõn.

43 Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelbõl, és mind a kettõ felesége lõn néki.

44 Saul pedig az õ leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, a ki Gallimból való volt.

26  És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?

Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.

És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utána ment a pusztába:

Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.

És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fõvezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.

Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus [nemzetségébõl] való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, a ki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.

És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.

Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz õt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.

Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el õt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!

10 És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri õt! Vagy eljön az õ napja és meghal, vagy pedig harczba megy és [ott] vész el!

11 Távoztassa el [azért] az Úr tõlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.

12 Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellõl, és elmenének. És senki sem volt, a ki látta volna, sem a ki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reájok.

13 És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, [úgy], hogy nagy távolság volt közöttük.

14 És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy [így] kiáltasz a királynak?

15 Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.

16 Nem jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, a miért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, a mely fejénél volt?

17 És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király!

18 És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem?

19 Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az õ szolgájának szavát! Ha az Úr ingerelt fel téged ellenem: vajha jóillatú volna elõtte az áldozat; ha pedig emberek: átkozottak legyenek az Úr elõtt, mert kiûznek most engemet, hogy ne részesülhessek az Úrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.

20 Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az Úr színétõl; mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.

21 Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt elõtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.

22 És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jõjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt.

23 Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az õ igazsága és hûsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen.

24 És a mennyire drága volt a mai napon a te lelked én elõttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr elõtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!

25 Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és gyõzni is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az õ helyére.

Sámuel halála

25 Sámuel meghalt, és Rámában temették el, a saját birtokán. Egész Izráel népe összegyűlt a temetésére, és meggyászolta.

Dávid továbbvonult csapatával a Máón-pusztába.[a]

Dávid követei Nábálhoz mennek

2-3 Élt egy gazdag ember Máónban, akit Nábálnak[b] hívtak, és Káleb nemzetségébe tartozott. Gazdasága Kármelben[c] volt, ahol 3 000 juhot és 1 000 kecskét tartott. Felesége, Abigail nagyon okos és szép, Nábál ellenben durva természetű és rosszindulatú volt.

Nábál egyszer éppen a juhait nyírta Kármelben. 4-5 Amikor ezt Dávid a pusztában meghallotta, elküldte tíz emberét Nábálhoz. „Menjetek el Kármelbe — mondta nekik —, és keressétek meg ott Nábált. Köszöntsétek őt a nevemben, és mondjátok ezt neki: »Békesség neked, békesség családodnak, egész gazdaságodnak és nyájaidnak! Hallottam, hogy most nyírod a juhaidat. Pásztoraid egy ideig a közelünkben legeltettek, de nem bántottuk őket, s nyájaidból sem hiányzott egyetlen egy sem, amíg Kármelben voltak. Kérdezd meg szolgáidat, ők is tanúsítják, hogy így volt. Kérlek, légy jóindulattal hozzánk, és adj valami ajándékot szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak, hiszen az ünnepre jöttünk!«”

Dávid követei el is mentek Nábálhoz, és átadták Dávid üzenetét, azután várták a választ.

10 Nábál azonban így válaszolt nekik: „Ki az a Dávid? Kicsoda Isai fia? Manapság oly sok szolga megszökik az urától. 11 Csak nem azt várjátok tőlem, hogy a juhaimat nyíró szolgáim ételét — kenyeret, bort[d] és a levágott állatok húsát — elvegyem, és olyan jöttmenteknek adjam, akikről azt sem tudom, kicsodák?!”

12 Ezt hallva Dávid küldöttei sarkon fordultak, visszatértek Dávidhoz, és mindent elmondtak neki. 13 Dávid ekkor kiadta a parancsot: „Mindenki kösse fel a kardját!” Ekkor mindenki felkészült, Dávid is kardot kötött, és 400 emberével együtt elindult. Csak 200 fő maradt hátra a holmiknál.

Abigail bölcsessége elhárítja a vérontást

14 Közben Nábál egyik szolgája elfutott Abigailhoz, Nábál feleségéhez, és mindent elmondott neki: „Asszonyom, Dávid követeket küldött a pusztából urunkhoz, hogy békességgel köszöntsék őt, de Nábál durván visszautasította, és üres kézzel küldte el őket. 15 Pedig azok az emberek egész idő alatt nagyon jól bántak velünk, amíg nyájainkat legeltettük a közelükben. Nem bántottak bennünket, semmit el nem vettek tőlünk, 16 sőt, úgy megvédtek bennünket, mint egy erős kőfal! Amíg ők velünk voltak, éjjel-nappal biztonságban voltunk a nyájainkkal együtt. 17 Asszonyom, jól gondold meg, mit kell tenned, mert nagy veszély fenyegeti urunkat, egész családját, szolgáit és gazdaságát! De ő olyan durva és kemény ember, hogy nem lehet vele beszélni.”

18 Abigail ekkor sürgősen munkához látott: összegyűjtött 200 kenyeret, két tömlő bort, egy kosár[e] pörkölt gabonát, 100 mazsola-kalácsot, 200 aszalt füge-kalácsot[f], meg 5 juhot levágott, és a húst megsütötte. Mindezt szamarakra rakta, 19 és a szolgáinak ezt mondta: „Menjetek előttem a szamarakkal, én meg követlek titeket!” De férjének nem szólt egy szót sem. 20 Abigail a szamarával éppen lefelé ereszkedett a hegy egyik oldalán, és nem látta, hogy Dávid az embereivel a másik oldalon szembe jön vele. Így váratlanul összetalálkoztak.

21 Dávid éppen ezt mondta a csapatának: „Bizony, hiába védelmeztem Nábál nyájait a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé! Ő pedig most a jóért rosszal fizet nekünk! 22 Isten büntessen meg engem,[g] ha holnap reggelre életben hagyok Nábál családjából és szolgái közül akár egyetlen fiút vagy férfit is!”

23 Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamaráról, és arccal a földre borult előtte. 24 Azután Dávid lába előtt így szólt: „Uram, engedd meg, hogy szolgálólányod szóljon előtted, és kérlek, hallgass meg! Csak engem hibáztass azért, ami történt! 25 Ugyanis nem találkoztam a követeiddel, és nem tudtam semmit a jövetelükről, csak utólag. Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a haszontalan emberrel! Olyan ő, mint a neve, hiszen bolondság van benne.[h]

26 Az Élő Örökkévalóra és a te életedre mondom, hogy az Örökkévaló az, aki megakadályozott téged abban, hogy gyilkosságba essél, és ártatlanok vérét ontsad! Ő az, aki nem engedte, hogy a saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Legyenek hát ellenségeid és mindazok, akik ártani akarnak neked, olyanok, mint Nábál! 27 Kérlek, fogadd el tőlem ajándékul ezeket a dolgokat, és add a vitézeidnek, akik téged követnek! 28 Bocsásd meg hát szolgálóleányodnak, ami történt! Biztosan tudom, hogy az Örökkévaló állandóvá teszi királyi uralkodó házadat, mert az Örökkévaló harcait harcolod, és senki nem talál benned gonoszságot egész életedben. 29 Ha pedig ellenségeid életedre törnek, Istened, az Örökkévaló őrizze meg az életedet,[i] ellenségeid életét azonban hajítsa messzire, mint parittyából a követ!

30 Amikor majd az Örökkévaló beteljesíti rajtad, uram, mindazt a jót, amelyet felőled mondott, és Izráel fejedelmévé tesz téged, 31 akkor nem kell azon bánkódnod, és nem fog bántani a lelkiismereted, hogy ártatlanokat gyilkoltál meg, és hogy a saját kezeddel szereztél magadnak elégtételt! S amikor majd az Örökkévaló jól bánik veled, uram, kérlek, jusson eszedbe szolgálóleányod, Abigail!”

32 Dávid így válaszolt: „Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, aki téged ma ide küldött, hogy találkozzunk! 33 Áldott a bölcsességed, és áldott vagy te magad is, mert visszatartottál attól, hogy ártatlanokat gyilkoljak meg, és hogy magam szerezzek magamnak elégtételt! 34 Mert esküszöm az Örökkévalóra, Izráel Istenére — aki visszatartott engem attól, hogy bántsalak —, hogy ha nem jöttél volna idejében elém, akkor holnap reggelre Nábál családjában sem fiút, sem férfit nem hagytam volna életben.”

35 Azzal Dávid átvette Abigail ajándékait, és ezt mondta neki: „Menj vissza békességben a házadba, mert hallgatok szavadra, és teljesítem a kérésedet.”

Dávid feleségül veszi Abigailt

36 Ezután Abigail visszatért a házukba, ahol Nábál nagy vígan lakomázott. Olyan vendégséget szerzett, mint egy király, de mivel már erősen ittas volt, felesége nem szólt neki semmit. 37 Másnap reggel, amikor Nábál már kijózanodott, Abigail mindent elmondott neki. Ettől Nábál annyira megrettent, hogy teljesen megbénult, és a szíve majdnem megállt. 38 Tíz nappal később az Örökkévaló lesújtott Nábálra, aki ezt már nem élte túl.

39-40 Amikor ezt Dávid meghallotta, azt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki védőügyvédem lett Nábállal szemben. Az Örökkévaló perelt az engem gyalázó Nábállal, de attól visszatartott, hogy vétkezzek, és visszafordította Nábál gonoszságát a maga fejére!”

Azután Dávid üzent Abigailnak, hogy szeretné feleségül venni. Elküldte hozzá szolgáit Kármelbe ezzel az üzenettel: „Dávid küldött hozzád, hogy vigyünk magunkkal, mert szeretne feleségül venni.”

41 Az asszony ekkor arccal a földig hajolt, és így válaszolt: „Kész vagyok uramnak nemcsak felesége, hanem rabszolganője is lenni, aki uram szolgáinak lábát mossa.”

42 Azután sietve fölkészült, szamarára ült, magával vitte öt szolgálólányát, és a szolgákat követve mindannyian Dávidhoz mentek. Így lett Abigail Dávid felesége.

43 Dávid feleségül vette a Jezréelből való Ahinóamot is. Így már két felesége volt. 44 Korábban Saul leányát, Mikált is feleségül vette Dávid. Azonban Mikált Saul elszakította Dávidtól, és feleségül adta a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához.

Dávid másodszor is megkíméli Saul életét

26 Zíf lakosai közül néhányan elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: „Királyunk, Dávid a Hakilá-dombon rejtőzik, Jesimontól keletre.”

Saul ekkor elindult 3 000 legjobb katonájával — akiket egész Izráelből válogatott össze —, hogy megkeresse Dávidot és embereit a Zíf-pusztában. Amikor megérkezett, a Hakilá-dombon vert tábort, Jesimon közelében, az út mellett. Dávid ezalatt a pusztában tartózkodott. Mikor észrevette, hogy Saul az üldözésére indult, kémeket küldött ki, és megbizonyosodott felőle, hogy Saul csapata már megérkezett a környékre. Ezután maga Dávid is Saul táborának a közelébe ment, és jól megfigyelte azt a helyet, ahol Saul és Abner alszanak. Abner Nér fia és a sereg fővezére volt. Saul a tábor közepén aludt, a katonáitól teljesen körülvéve.

Dávid megkérdezte a hettita Ahimelektől és Abisajtól: „Melyikőtök jön le velem Saulhoz, a táborába?” Abisaj — aki Cerúja fia, és Jóáb testvére volt — vállalkozott rá: „Én lemegyek veled” — felelte.

Éjjel azután Dávid és Abisaj óvatosan belopóztak Saul táborába. Egészen közel jutottak Saulhoz, aki mélyen aludt. Látták, hogy Saul feje mellett ott van a lándzsája, a földbe szúrva. Abner, meg a többi katona is ott feküdt Saul körül: mindannyian mélyen aludtak.

„Látod? — súgta Abisaj Dávidnak. — Isten most a kezedbe adta ellenségedet! Engedd meg, hogy a földhöz szegezzem Sault a saját lándzsájával! Egyetlen szúrással végzek vele, nem lesz szükség többre.”

De Dávid nem engedte: „Nem, Abisaj, ne nyúlj hozzá! — felelte. — Ki emelhetne büntetlenül kezet az Örökkévaló fölkentjére? 10 Amilyen biztos, hogy az Örökkévaló él, olyan biztos, hogy maga az Örökkévaló fog Saulra lesújtani. Vagy eljön az ideje, és meghal, vagy pedig csatában esik el. 11 Az Örökkévaló mentsen meg attól, hogy kezet emeljek arra, akit ő fölkent! De vedd csak el a lándzsáját meg a vizeskorsóját, és menjünk!”

12 Így hát Dávid magával vitte Saul lándzsáját és vizeskorsóját, és Abisajjal együtt elmentek. Saul és az emberei semmit sem vettek észre, mert az Örökkévaló mély álmot küldött rájuk.

13 Dávid fölment a völgy túlsó oldalán lévő domb tetejére, jó messzire, hogy biztonságos távolban legyen Saul seregétől. 14 Onnan kiáltott le a seregnek és Abnernek, Nér fiának: „Hallod-e Abner? Válaszolj nekem!”

„Ki vagy te? — kiáltott vissza Abner. — Miért szólítod a királyt?”

15 Dávid így folytatta: „Abner, te vagy a legvitézebb harcos Izráelben, igaz? Akkor miért nem őrizted jobban uradat?! Hiszen valaki behatolt a táborodba, hogy megölje a királyt! 16 Nagy hibát vétettél! Az Örökkévalóra mondom, megérdemelnétek, hogy kivégezzenek benneteket, amiért nem őriztétek uratokat, az Örökkévaló fölkent királyát! Nézd csak meg, hová lett a király ágya mellől a lándzsája és a vizeskorsója?”

17 Saul fölismerte Dávid hangját, és így kiáltott neki: „Te vagy az, fiam, Dávid?”

„Igen, én vagyok az, uram, királyom! — felelt Dávid. — 18 De miért üldözöl engem, hűséges szolgádat? Mit vétettem ellened? Mi a bűnöm? 19 Kérlek, uram, királyom, hallgass meg engem, szolgádat! Ha az Örökkévaló indított arra, hogy üldözz engem, őt ki lehet engesztelni áldozattal. De ha emberek ingereltek téged ellenem, akkor legyenek átkozottak az Örökkévaló előtt, amiért elüldöztek engem arról a földről, amelyet örökségül kaptam az Örökkévalótól! Legyenek átkozottak, amiért azt mondták nekem: »Menj el innen, és szolgálj más isteneket!« 20 De nem, az nem lehet, hogy az Örökkévaló arcától távol kelljen meghalnom! Izráel királya kivonult seregével, hogy egy kicsiny bolhát üldözzön, vagy úgy kergessen engem, ahogy a fogolymadarakra vadásznak a hegyekben!”

21 Saul így kiáltott vissza: „Jöjj vissza, fiam, Dávid, mert vétkeztem ellened! Nem fogok többé a vesztedre törni! Hiszen ma megkímélted az életem, pedig megölhettél volna. Bizony, nagyot hibáztam, és bolondul cselekedtem!”

22 Dávid így felelt: „Nézzétek, itt van a király lándzsája! Jöjjön át érte valaki, és vigye vissza! 23 Minden embernek a maga hűsége és igazságossága szerint fizet meg az Örökkévaló, ahogy megérdemli! Nézd, királyom, ma az Örökkévaló a kezembe adott téged, de nem emeltem kezet rád, mivel téged az Örökkévaló kent föl királlyá! 24 Amilyen drága volt számomra az életed, legyen az én életem is olyan drága az Örökkévaló számára, és szabadítson ki engem minden bajból!”

25 Saul végül ezt mondta: „Áldott legyél, fiam, Dávid! Nagy dolgokat fogsz véghezvinni, és győztes leszel!”

Ezután Dávid továbbment, Saul pedig hazatért.

Notas al pie

  1. 1 Sámuel 25:1 Máón-pusztába Ez az ókori görög fordításból (LXX) való. A masszoréta héber szövegben: „Párán-pusztába”.
  2. 1 Sámuel 25:2 Nábál Ez a név azt jelenti: „ostoba, bolond”.
  3. 1 Sámuel 25:2 Kármel Ez nem a híres Kármel-hegy, hanem egy város Júda területén, Hebron közelében.
  4. 1 Sámuel 25:11 bort Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „vizet”.
  5. 1 Sámuel 25:18 kosár Szó szerint: „5 szea”. Mai mértékkel ez kb. 37 liter.
  6. 1 Sámuel 25:18 mazsola-kalács, aszalt füge-kalács A mazsolát, illetve az aszalt fügét lepény-formára összepréselték, és így tárolták.
  7. 1 Sámuel 25:22 engem Szó szerint: „Dávidot”. Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „Dávid ellenségeit”.
  8. 1 Sámuel 25:25 Olyan… benne A „nábál” szó azt jelenti: „bolondság”.
  9. 1 Sámuel 25:29 őrizze… életedet Szó szerint: „életedet az élők csomójába kösse be…”.

32 Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.

33 Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.

34 Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

35 Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva;

36 Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az õ urokat várják, mikor jõ meg a menyegzõrõl, hogy mihelyt megjõ és zörget, azonnal megnyissák néki.

37 Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és elõjövén, szolgál nékik.

38 És ha megjõ a második õrváltáskor, és ha a harmadik õrváltáskor jõ meg, és úgy találja [õket], boldogok azok a szolgák!

39 Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jõ el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az õ házába törjön.

40 Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jõ el az embernek Fia.

41 Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is?

42 Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hû és bölcs sáfár, kit az úr gondviselõvé tõn az õ háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?

43 Boldog az a szolga, a kit az õ ura, mikor haza jõ, ilyen munkában talál!

44 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselõvé teszi õt.

45 Ha pedig az a szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:

46 Megjõ annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja õt, és a hitetlenek sorsára juttatja.

47 És a mely szolga tudta az õ urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;

48 A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tõle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tõle.

49 Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha [az] immár meggerjedett?

50 De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen [az] elvégeztetik.

51 Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sõt inkább meghasonlást.

52 Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettõ ellen, és kettõ három ellen.

53 Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.

54 Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugotról felhõ támad, azonnal [ezt] mondjátok: Záporesõ jõ; és úgy lesz.

55 És mikor [halljátok] fúni a déli szelet, [ezt] mondjátok: Hõség lesz; és [úgy] lesz.

56 Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; errõl az idõrõl pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?

57 És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?

58 Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tõle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged.

59 Mondom néked, hogy nem jõsz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.

Read full chapter

32 Ne félj, te kicsiny nyájacska, mert Mennyei Atyátoknak úgy tetszett, hogy nektek adja a Királyságot!”

Az igazi kincs

33 „Adjátok el vagyonotokat, és a pénzt osszátok szét a szegények között! Szerezzetek magatoknak örök, mennyei kincseket, amelyeket a tolvajok nem lophatnak el, s a moly sem pusztíthat el! 34 Mert oda húz majd a szívetek, ahol a kincseitek vannak.”

Mindig legyetek készen!(A)

35 „Legyetek állandóan készenlétben! Kezetekben a mécses mindig égjen! 36 Legyetek olyanok, mint a szolgák, akik felkészülten várják uruk hazaérkezését a lakodalomból, s amikor megérkezik és kopogtat, azonnal kinyitják előtte az ajtót. 37 Boldogok azok a szolgák, akiket uruk készenlétben talál, amikor megérkezik! Bizony, mondom nektek: az ilyen szolgákat asztalhoz ülteti, és kiszolgálja őket! 38 Bizony boldogok ők, mert készen állnak, akár éjfélkor, akár hajnalban jön haza uruk! 39 De jól jegyezzétek meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné, hogy betörjön a házába. 40 Ti is legyetek mindig készen, mert az Emberfia is akkor fog eljönni, amikor nem gondolnátok!”

Példázat a jó és a gonosz szolgáról

41 Akkor Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk szólnak ezek a példázatok, vagy mindenki másnak is?”

42 Az Úr így válaszolt: „Gondoljátok csak meg: a ház ura megbízza egyik szolgáját, hogy viseljen gondot a többi szolgájára, és idejében adjon nekik enni. Miből látszik, hogy ez a szolga hűséges és okos? 43 Abból, hogy amikor az ura megérkezik, a szolga éppen azt a munkát végzi, amit ura rábízott! Milyen boldog az ilyen szolga! 44 Igazán mondom nektek: ura rá fogja bízni egész birtokának igazgatását!

45 De mi történik, ha az a szolga gonosz, és azt gondolja, hogy ura még sokáig nem tér haza? Verni kezdi a szolgatársait, férfiakat és nőket egyaránt, eszik-iszik és részegeskedik. 46 Ura azonban éppen akkor fog megérkezni, amikor a gonosz szolga nem számít rá, és nem is gondolja. Akkor majd az ura keményen megbünteti őt, és oda küldi, ahová a hitetlenek kerülnek.

47 Az a szolga, aki tudta, hogy ura mit bízott rá, de hozzá sem fogott, hogy azt megtegye, vagy nem készült fel ura érkezésére, súlyos büntetést kap. 48 De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, attól sokat is kérnek számon! Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége!”

Jézus követése miatt meghasonlás támad(B)

49 „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a Földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Be kell merítkeznem,[a] és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik! 51 Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Az emberek szembefordulnak egymással miattam. 52 Mostantól fogva még a családtagok között is meghasonlás támad! Egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten három ellen.

53 Az apa fia ellen fordul,
    és a fiú apja ellen,
az anya leánya ellen fordul,
    és a leány anyja ellen,
az anyós menye ellen fordul,
    a meny pedig anyósa ellen.”[b]

Az idők jelei(C)

54 Azután Jézus a sokasághoz fordult: „Amikor nyugatról felhő közeleg, azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy is lesz. 55 Amikor déli szél fúj, azt mondjátok, hogy nagy meleg jön, és úgy is lesz. 56 Képmutatók! Mikor látjátok az égen és a földön a jeleket, megértitek milyen idő következik! Akkor hogyan lehet, hogy a mostani idők jeleit nem értitek meg?”

Békülj ki ellenfeleddel!(D)

57 „Miért nem döntitek el ti magatok, hogy mi az igazságos? 58 Gondold csak el: valaki vádol téged, pert indít ellened, és ellenfeleddel együtt a bíró elé kell állnotok. Ilyen esetben nagyon igyekezz, hogy még útközben kibéküljetek egymással! Ha ez nem sikerül, az ellenfeled a bíró elé visz, a bíró átad a börtönőrnek, az pedig börtönbe zár téged! 59 Mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizetted, amivel tartozol!”

Read full chapter

Notas al pie

  1. Lukács 12:50 Be kell merítkeznem A bemerítkezés általában azt jelenti, hogy víz alá merítés, itt azonban különleges jelentése van: teljesen belemerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba.
  2. Lukács 12:53 Idézet: Mik 7:6.