Add parallel Print Page Options

Krisztus eljövetelének várása

Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim,

mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj.

Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni.

Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajként lephetne meg titeket.

Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé.

Akkor ne is aludjunk, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.

Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik megrészegednek, éjjel részegednek meg.

Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.

Mert az Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,

10 aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, vele együtt éljünk.

11 Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.

Mindenki iránt a jóra törekedjetek!

12 Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket,

13 és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben.

14 Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez.

15 Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.

16 Mindenkor örüljetek,

17 szüntelenül imádkozzatok,

18 mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.

19 A Lelket ne oltsátok ki,

20 a prófétálást ne vessétek meg,

21 de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg,

22 a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.

Üdvözletek, áldás

23 Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

24 Hű az, aki elhív erre titeket; és ő meg is cselekszi azt.

25 Testvéreim, imádkozzatok értünk is.

26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal.

27 Nyomatékosan kérlek titeket az Úrra, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden testvérnek!

28 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!

Készüljetek az Úr visszajövetelére!

Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. Hiszen jól tudjátok, hogy az Úr Napja olyan váratlanul fog megérkezni, mint az éjjeli tolvaj. Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás, ahogy a szülési fájdalmak rátörnek a terhes asszonyra. Ezek elől semmiképpen nem tudnak elmenekülni!

Ti azonban, testvéreim, nem a sötétségben éltek. Ezért számotokra az Úr Napja nem váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj. Hiszen ti mindannyian a világosságban éltek és a nappalhoz tartoztok. Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk, és legyünk elővigyázatosak, mert, aki aludni akar, éjszaka alszik, és a részegesek is éjszaka részegednek le. Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak!

Vegyük fel hát magunkra a hit és az isteni szeretet mellpáncélját! Fejünkre tegyük fel a sisakot, vagyis bizakodva várjuk a teljes megváltásunkat, hiszen Istennek nem az a terve velünk, hogy haragja elpusztítson, hanem hogy üdvösséget nyerjünk Urunk, Jézus Krisztus által!

10 Jézus azért halt meg értünk, hogy mi vele élhessünk! Nem számít, hogy életben leszünk-e még, amikor visszajön, vagy addigra már meghalunk, mindenképpen vele együtt fogunk élni! 11 Ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is!

Utasítások és üdvözlések

12 Arra kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek meg és tiszteljétek azokat, akik vezetőitek az Úrban! Ők sokat dolgoznak értetek, tanítanak és tanácsolnak benneteket! 13 Kérlek, hogy a munkájukért szeressétek és különösen becsüljétek meg őket!

Békességben éljetek egymással! 14 Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! 15 Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek!

16 Mindig örüljetek! 17 Szüntelen imádkozzatok! 18 Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!

19 A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! 20 A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le, 21 viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, 22 de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik!

23 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön! 24 Isten, aki hív benneteket, hűséges és megbízható, ezért mindezt meg is fogja tenni.

25 Testvéreim, imádkozzatok értünk is! 26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! 27 Meg kell ígérnetek, hogy ezt a levelet az összes testvér előtt felolvassátok! 28 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!