Add parallel Print Page Options

Sámuel halála

25 Sámuel meghalt, és Rámában temették el, a saját birtokán. Egész Izráel népe összegyűlt a temetésére, és meggyászolta.

Dávid továbbvonult csapatával a Máón-pusztába.[a]

Dávid követei Nábálhoz mennek

2-3 Élt egy gazdag ember Máónban, akit Nábálnak[b] hívtak, és Káleb nemzetségébe tartozott. Gazdasága Kármelben[c] volt, ahol 3 000 juhot és 1 000 kecskét tartott. Felesége, Abigail nagyon okos és szép, Nábál ellenben durva természetű és rosszindulatú volt.

Nábál egyszer éppen a juhait nyírta Kármelben. 4-5 Amikor ezt Dávid a pusztában meghallotta, elküldte tíz emberét Nábálhoz. „Menjetek el Kármelbe — mondta nekik —, és keressétek meg ott Nábált. Köszöntsétek őt a nevemben, és mondjátok ezt neki: »Békesség neked, békesség családodnak, egész gazdaságodnak és nyájaidnak! Hallottam, hogy most nyírod a juhaidat. Pásztoraid egy ideig a közelünkben legeltettek, de nem bántottuk őket, s nyájaidból sem hiányzott egyetlen egy sem, amíg Kármelben voltak. Kérdezd meg szolgáidat, ők is tanúsítják, hogy így volt. Kérlek, légy jóindulattal hozzánk, és adj valami ajándékot szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak, hiszen az ünnepre jöttünk!«”

Dávid követei el is mentek Nábálhoz, és átadták Dávid üzenetét, azután várták a választ.

10 Nábál azonban így válaszolt nekik: „Ki az a Dávid? Kicsoda Isai fia? Manapság oly sok szolga megszökik az urától. 11 Csak nem azt várjátok tőlem, hogy a juhaimat nyíró szolgáim ételét — kenyeret, bort[d] és a levágott állatok húsát — elvegyem, és olyan jöttmenteknek adjam, akikről azt sem tudom, kicsodák?!”

12 Ezt hallva Dávid küldöttei sarkon fordultak, visszatértek Dávidhoz, és mindent elmondtak neki. 13 Dávid ekkor kiadta a parancsot: „Mindenki kösse fel a kardját!” Ekkor mindenki felkészült, Dávid is kardot kötött, és 400 emberével együtt elindult. Csak 200 fő maradt hátra a holmiknál.

Abigail bölcsessége elhárítja a vérontást

14 Közben Nábál egyik szolgája elfutott Abigailhoz, Nábál feleségéhez, és mindent elmondott neki: „Asszonyom, Dávid követeket küldött a pusztából urunkhoz, hogy békességgel köszöntsék őt, de Nábál durván visszautasította, és üres kézzel küldte el őket. 15 Pedig azok az emberek egész idő alatt nagyon jól bántak velünk, amíg nyájainkat legeltettük a közelükben. Nem bántottak bennünket, semmit el nem vettek tőlünk, 16 sőt, úgy megvédtek bennünket, mint egy erős kőfal! Amíg ők velünk voltak, éjjel-nappal biztonságban voltunk a nyájainkkal együtt. 17 Asszonyom, jól gondold meg, mit kell tenned, mert nagy veszély fenyegeti urunkat, egész családját, szolgáit és gazdaságát! De ő olyan durva és kemény ember, hogy nem lehet vele beszélni.”

18 Abigail ekkor sürgősen munkához látott: összegyűjtött 200 kenyeret, két tömlő bort, egy kosár[e] pörkölt gabonát, 100 mazsola-kalácsot, 200 aszalt füge-kalácsot[f], meg 5 juhot levágott, és a húst megsütötte. Mindezt szamarakra rakta, 19 és a szolgáinak ezt mondta: „Menjetek előttem a szamarakkal, én meg követlek titeket!” De férjének nem szólt egy szót sem. 20 Abigail a szamarával éppen lefelé ereszkedett a hegy egyik oldalán, és nem látta, hogy Dávid az embereivel a másik oldalon szembe jön vele. Így váratlanul összetalálkoztak.

21 Dávid éppen ezt mondta a csapatának: „Bizony, hiába védelmeztem Nábál nyájait a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé! Ő pedig most a jóért rosszal fizet nekünk! 22 Isten büntessen meg engem,[g] ha holnap reggelre életben hagyok Nábál családjából és szolgái közül akár egyetlen fiút vagy férfit is!”

23 Amikor Abigail meglátta Dávidot, sietve leszállt a szamaráról, és arccal a földre borult előtte. 24 Azután Dávid lába előtt így szólt: „Uram, engedd meg, hogy szolgálólányod szóljon előtted, és kérlek, hallgass meg! Csak engem hibáztass azért, ami történt! 25 Ugyanis nem találkoztam a követeiddel, és nem tudtam semmit a jövetelükről, csak utólag. Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a haszontalan emberrel! Olyan ő, mint a neve, hiszen bolondság van benne.[h]

26 Az Élő Örökkévalóra és a te életedre mondom, hogy az Örökkévaló az, aki megakadályozott téged abban, hogy gyilkosságba essél, és ártatlanok vérét ontsad! Ő az, aki nem engedte, hogy a saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Legyenek hát ellenségeid és mindazok, akik ártani akarnak neked, olyanok, mint Nábál! 27 Kérlek, fogadd el tőlem ajándékul ezeket a dolgokat, és add a vitézeidnek, akik téged követnek! 28 Bocsásd meg hát szolgálóleányodnak, ami történt! Biztosan tudom, hogy az Örökkévaló állandóvá teszi királyi uralkodó házadat, mert az Örökkévaló harcait harcolod, és senki nem talál benned gonoszságot egész életedben. 29 Ha pedig ellenségeid életedre törnek, Istened, az Örökkévaló őrizze meg az életedet,[i] ellenségeid életét azonban hajítsa messzire, mint parittyából a követ!

30 Amikor majd az Örökkévaló beteljesíti rajtad, uram, mindazt a jót, amelyet felőled mondott, és Izráel fejedelmévé tesz téged, 31 akkor nem kell azon bánkódnod, és nem fog bántani a lelkiismereted, hogy ártatlanokat gyilkoltál meg, és hogy a saját kezeddel szereztél magadnak elégtételt! S amikor majd az Örökkévaló jól bánik veled, uram, kérlek, jusson eszedbe szolgálóleányod, Abigail!”

32 Dávid így válaszolt: „Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, aki téged ma ide küldött, hogy találkozzunk! 33 Áldott a bölcsességed, és áldott vagy te magad is, mert visszatartottál attól, hogy ártatlanokat gyilkoljak meg, és hogy magam szerezzek magamnak elégtételt! 34 Mert esküszöm az Örökkévalóra, Izráel Istenére — aki visszatartott engem attól, hogy bántsalak —, hogy ha nem jöttél volna idejében elém, akkor holnap reggelre Nábál családjában sem fiút, sem férfit nem hagytam volna életben.”

35 Azzal Dávid átvette Abigail ajándékait, és ezt mondta neki: „Menj vissza békességben a házadba, mert hallgatok szavadra, és teljesítem a kérésedet.”

Dávid feleségül veszi Abigailt

36 Ezután Abigail visszatért a házukba, ahol Nábál nagy vígan lakomázott. Olyan vendégséget szerzett, mint egy király, de mivel már erősen ittas volt, felesége nem szólt neki semmit. 37 Másnap reggel, amikor Nábál már kijózanodott, Abigail mindent elmondott neki. Ettől Nábál annyira megrettent, hogy teljesen megbénult, és a szíve majdnem megállt. 38 Tíz nappal később az Örökkévaló lesújtott Nábálra, aki ezt már nem élte túl.

39-40 Amikor ezt Dávid meghallotta, azt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki védőügyvédem lett Nábállal szemben. Az Örökkévaló perelt az engem gyalázó Nábállal, de attól visszatartott, hogy vétkezzek, és visszafordította Nábál gonoszságát a maga fejére!”

Azután Dávid üzent Abigailnak, hogy szeretné feleségül venni. Elküldte hozzá szolgáit Kármelbe ezzel az üzenettel: „Dávid küldött hozzád, hogy vigyünk magunkkal, mert szeretne feleségül venni.”

41 Az asszony ekkor arccal a földig hajolt, és így válaszolt: „Kész vagyok uramnak nemcsak felesége, hanem rabszolganője is lenni, aki uram szolgáinak lábát mossa.”

42 Azután sietve fölkészült, szamarára ült, magával vitte öt szolgálólányát, és a szolgákat követve mindannyian Dávidhoz mentek. Így lett Abigail Dávid felesége.

43 Dávid feleségül vette a Jezréelből való Ahinóamot is. Így már két felesége volt. 44 Korábban Saul leányát, Mikált is feleségül vette Dávid. Azonban Mikált Saul elszakította Dávidtól, és feleségül adta a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához.

Footnotes

  1. 1 Sámuel 25:1 Máón-pusztába Ez az ókori görög fordításból (LXX) való. A masszoréta héber szövegben: „Párán-pusztába”.
  2. 1 Sámuel 25:2 Nábál Ez a név azt jelenti: „ostoba, bolond”.
  3. 1 Sámuel 25:2 Kármel Ez nem a híres Kármel-hegy, hanem egy város Júda területén, Hebron közelében.
  4. 1 Sámuel 25:11 bort Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „vizet”.
  5. 1 Sámuel 25:18 kosár Szó szerint: „5 szea”. Mai mértékkel ez kb. 37 liter.
  6. 1 Sámuel 25:18 mazsola-kalács, aszalt füge-kalács A mazsolát, illetve az aszalt fügét lepény-formára összepréselték, és így tárolták.
  7. 1 Sámuel 25:22 engem Szó szerint: „Dávidot”. Az ókori görög fordítás (LXX) szerint. A masszoréta héber szövegben: „Dávid ellenségeit”.
  8. 1 Sámuel 25:25 Olyan… benne A „nábál” szó azt jelenti: „bolondság”.
  9. 1 Sámuel 25:29 őrizze… életedet Szó szerint: „életedet az élők csomójába kösse be…”.

25  Meghala pedig Sámuel, és egybegyûle az egész Izráel, és siratták õt, és eltemették az õ házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.

És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetõs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.

(Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetû asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsû vala, a Káleb nemzetségébõl való volt.)

És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek õt nevemben békességesen.

És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házad[népe] és legyen békességben mindened, a mid van!

Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk õket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg Kármelben valának.

Kérdezd meg szolgáidat, õk meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek elõtted, mert alkalmas idõben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.

Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.

10 Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok [olyan] szolga van, a kik elszöknek uraiktól.

11 Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikrõl azt sem tudom, hova valók?

12 Akkor megfordulának a Dávid szolgái az õ útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették õt mind e beszédek felõl.

13 És monda Dávid az õ embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az õ kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.

14 Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de õ elûzé õket.

15 Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg velök jártunk, mikor a mezõn voltunk.

16 Olyanok voltak reánk nézve, mint a kõfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idõ alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat õriztük.

17 Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az õ egész háza ellen, õ pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.

18 Akkor Abigail sietve võn kétszáz kenyeret, két tömlõ bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszõlõt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.

19 És monda az õ szolgáinak: Menjetek el elõttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.

20 És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek [egyik] mellékösvényén: ímé Dávid és az õ emberei lejövének eleibe, és õ összetalálkozék velök.

21 Dávid pedig [azt] mondotta volt: Bizony hiába õriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert õ a jó helyett roszszal fizet nékem.

22 Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel [most] és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.

23 Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborula Dávid elõtt, és meghajtá magát a földig.

24 És az õ lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bûnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te elõtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.

25 Kérlek, ne törõdjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan õ maga is; bolond az õ neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.

26 Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne [saját] kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.

27 És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.

28 Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.

29 És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élõknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öblébõl fogja elhajítani.

30 És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felõled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:

31 Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.

32 És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, a ki téged ma elõmbe küldött!

33 És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!

34 Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elõmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre [csak] egyetlen ebe sem.

35 És átvevé Dávid az õ kezébõl, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.

36 Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az õ házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért õ semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

37 Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az õ szíve õ benne, és olyanná lõn, mint a kõ.

38 És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.

39 És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az õ fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné õt feleségéül.

40 Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.

41 Õ pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: Ímé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.

42 És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az õ öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az õ felesége lõn.

43 Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelbõl, és mind a kettõ felesége lõn néki.

44 Saul pedig az õ leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, a ki Gallimból való volt.

Sámuel halála. Nábál és Abigail

25 Amikor Sámuel meghalt, összegyűlt egész Izráel, meggyászolták, és eltemették őt otthon, Rámában. Dávid pedig elindult, és elment Párán pusztájába.

Volt egy ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Ez az ember igen jómódú volt; volt neki háromezer juha és ezer kecskéje. Éppen a juhokat nyírta Karmelban.

A férfi neve Nábál, felesége neve Abigail volt. Az asszony jó eszű és szép termetű, a férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káléb nemzetségéből való.

Amikor meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhokat nyírja,

elküldött Dávid tíz legényt. Ezt mondta Dávid a legényeknek: Menjetek el Karmelba, és ha megérkeztek Nábálhoz, köszöntsétek a nevemben békességgel.

Ezt mondjátok neki: Békesség néked, békesség házad népének, békesség mindenednek!

Most hallom, hogy juhaidat nyírják. Tudod, amikor velünk voltak a pásztoraid, mi nem bántottuk őket. Semmijük sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg Karmelban voltak.

Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked. Légy jóindulatú ezekhez a legényekhez, hiszen örömnapra érkeztünk. Adj azért ajándékot tehetséged szerint szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak!

Amikor megérkeztek Dávid legényei, elmondták mindezeket Nábálnak Dávid nevében, azután várakoztak.

10 De Nábál így válaszolt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, ki az az Isai fia? Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött urától.

11 Talán fogjam a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak levágtam, és adjam oda olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók?

12 Erre megfordultak Dávid legényei, és visszatértek. Amikor megérkeztek, elmondták neki mindezeket.

13 Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és felvonult Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél.

14 Abigailnak, Nábál feleségének azonban megmondta az egyik legény, hogy Dávid követeket küldött a pusztából, hogy áldással köszöntsék urukat, de ő rájuk förmedt.

15 Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem is volt bántódásunk, és semmink sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk.

16 Olyanok voltak nekünk, mint a várfal éjjel-nappal, amíg a közelükben őriztük a nyájat.

17 Most már neked kell tudnod és látnod, hogy mitévő légy, mert kész a veszedelem urunk és egész háza népe ellen. De ő olyan megátalkodott ember, hogy nem lehet beszélni vele.

18 Akkor Abigail sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta.

19 A legényeknek ezt mondta: Menjetek előttem, én is megyek utánatok. De férjének, Nábálnak nem szólt semmit.

20 Amikor a szamáron ülve egy hegy által eltakarva lefelé ment, Dávid éppen szemközt jött lefelé embereivel együtt, és hirtelen összetalálkozott velük.

21 Dávid azt mondta: Bizony, hiába vigyáztam ennek az embernek mindenére a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé, mert ő a jót rosszal viszonozta.

22 Úgy bánjon el az Isten Dávid ellenségeivel most és mindenkor, hogy reggelre semmit sem hagyok meg mindabból, ami az övé, még egy kutyát sem.

23 Amikor megpillantotta Abigail Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult.

24 Lábához esett, és ezt mondta: Uram, én vagyok a bűnös, mégis hadd szóljon hozzád szolgálóleányod, és te hallgasd meg szolgálóleányod szavát!

25 Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve. Bolond a neve, és bolondságot csinál. A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél.

26 Most pedig, uram, az élő Úrra és a te életedre mondom, hogy az Úr az, aki visszatartott téged a vérontástól és attól, hogy magad segíts magadon. Úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és akik vesztedre törnek, uram!

27 Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt!

28 Bocsásd meg azért szolgálód hibáját, mert a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Úr, hiszen az Úr harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz.

29 És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők csomójába lesz kötve Istenednél, az Úrnál. Ellenségeid életét pedig parittyája közepéből hajítja el!

30 Ha majd az Úr véghez viszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged,

31 akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és magad segítettél magadon, uram! És ha majd az Úr jót tesz veled, uram, ne feledkezz meg szolgálódról!

32 Akkor ezt mondta Dávid Abigailnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged.

33 Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy magam segítsek magamon.

34 Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem sietsz, és nem jössz elém, akkor reggelre még egy kutyája sem maradt volna Nábálnak!

35 Azután átvette Dávid az asszony kezéből, amit hozott, és ezt mondta neki: Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam.

36 Amikor Abigail visszaérkezett Nábálhoz, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál jó hangulatban volt, de annyira részeg, hogy az asszony egyáltalán nem mondott el neki semmit egészen reggelig.

37 Reggel azután, amikor kijózanodott Nábál, elmondta neki a felesége ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és szinte kővé dermedt.

38 Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt.

39 Amikor meghallotta Dávid, hogy meghalt Nábál, így szólt: Áldott az Úr, mert befejezte peremet Nábállal, aki gyalázott engem; visszatartotta szolgáját a gonoszságtól, és visszafordította az Úr a gonoszságot Nábál fejére! Azután üzenetet küldött Dávid Abigailnak, hogy el akarja venni feleségül.

40 Dávid szolgái elmentek Abigailhoz Karmelba, és így szóltak hozzá: Dávid küldött bennünket hozzád, mert el akar venni feleségül.

41 Az asszony fölkelt, arccal a földre borult, és ezt mondta: A te szolgálód szolgálóleány lesz, és uram szolgáinak a lábát fogja mosni.

42 Azután Abigail sietve készülődött, és szamárra ült, öt cselédlány kísérte. Elment Dávid követeivel, és a felesége lett.

43 A Jezréelből való Ahinóamot már előbb elvette Dávid, és így ez a kettő lett a felesége.

44 Saul pedig a Gallimból való Paltihoz, Lais fiához adta leányát, Míkalt, Dávid feleségét.