Add parallel Print Page Options

A nagy vacsora(A)

15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: "Boldog az, aki Isten országának vendége."

16 Ő pedig a következőképpen válaszolt: "Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg.

17 A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van.

18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!

19 A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem!

20 Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.

21 Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.

22 A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely.

23 Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam.

24 Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat."

Önmegtagadás és kereszthordozás(B)

25 Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt:

26 "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

27 Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom."

A toronyépítés, a hadbavonulás, a megízetlenült só(C)

28 "Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?

29 Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja,

30 és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni."

31 "Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene?

32 Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket.

33 Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom."

34 "Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni?

35 Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!"

Read full chapter