Barnabást és Sault a Szent Szellem a nemzetekhez küldi

13 A szíriai Antiókhia városában, a helyi gyülekezetben próféták és tanítók is voltak: Barnabás, Simeon, akit Nigernek is neveztek, azután Lucius, aki Ciréne városából jött, azután Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes királlyal,^[a] és Saul. ² Egy alkalommal, amikor ezek a férfiak együtt imádták az Urat, és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „Válasszátok külön a számomra Barnabást és Sault arra a feladatra, amelyre elhívtam őket!”

³ Ezért, miután böjtöltek és imádkoztak, Barnabásra és Saulra tették kezüket, és kiküldték őket.

Barnabás és Saul Ciprus szigetén

⁴ Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak. ⁵ Amikor Szalamisz városába értek, a helyi zsidó közösség zsinagógáiba mentek, és ott hirdették Isten üzenetét. János Márk is velük volt, mint segítőtárs.

⁶ Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfoszig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jézusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt, ⁷ és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon értelmes ember volt, meghívta Barnabást és Sault, mert Isten üzenetét akarta hallani tőlük.

⁸ Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló folyton ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett visszatartani attól, hogy higgyen Jézusban. ⁹ Ekkor Sault — akit Pálnak is hívtak — betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta: ¹⁰ „Te ördögfajzat, minden jónak ellensége, aki telve vagy mindenféle hazugsággal és gonoszsággal! Hát már sohasem hagyod abba, hogy az Úr nyilvánvaló igazságait kicsavard és meghazudtold?! ¹¹ Figyelj csak rám! Az Úr keze elér téged, megvakulsz, és egy ideig nem látod a napot.”

Abban a pillanatban sötétség borult Elimászra és körbe-körbe járkált, hogy keressen valakit, aki kézen fogva vezeti. ¹² A helytartó látta, mi történt, hitt Jézus Krisztusban, és megdöbbent az Úr tanításán.

Pál (Saul) és Barnabás a pizidiai Antiókhiában

¹³ Ezután Pál és társai tovább hajóztak Páfoszból. Perga városában szálltak partra, Pamfilia vidékén. Itt János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. ¹⁴ A többiek tovább mentek a pizidiai Antiókhia városába. Amikor eljött a szombat, Pál és Barnabás bementek a zsinagógába, és leültek. ¹⁵ A Törvény és a próféták írásainak felolvasása után a zsinagóga vezetői üzentek nekik: „Testvérek, most szóljatok, ha akartok valamit mondani, ami javunkra válik!”

¹⁶ Ekkor Pál felállt, intett a kezével, és beszédet tartott: „Hallgassatok meg engem, izráeli férfiak, és ti többiek, akik félitek az Istent! ¹⁷ Izráel népének Istene kiválasztotta ősapáinkat, és naggyá tette ezt a népet, amíg Egyiptom földjén éltek. Ő vezette ki onnan őket nagy hatalmával. ¹⁸ Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában. ¹⁹ Hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül. ²⁰ Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt.

Ezután vezetőket^[b] adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig. ²¹ Ekkor a nép királyt kért Istentől, ő pedig Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott. ²² Azután Isten Saul királytól elvette a hatalmat, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, aki a szívem szerint való, s majd mindent véghezvisz, amit kívánok.«

²³ Ennek a Dávidnak a leszármazottjai közül támasztotta Isten a Szabadítót, ahogyan ezt megígérte. Ez a Szabadító pedig nem más, mint Jézus! ²⁴ Az ő fellépése előtt Bemerítő János hirdette egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat, térjenek vissza Istenhez, és merítkezzenek be. ²⁵ Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«

²⁶ Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! ^27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. ²⁹ Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. ³⁰ Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! ³¹ Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

³² Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, ³³ most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

³⁴ Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten:

³⁵ Egy másik helyen meg azt mondja:

³⁶ Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették ősei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. ³⁷ De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban!

^38-39 Testvéreim, kérlek, értsétek meg: azt hirdetjük nektek, hogy Isten Jézus által kínálja fel nektek a bűneitek bocsánatát. Hirdetjük, hogy Jézus az, aki megszabadítja a benne hívőket. Megszabadítja őket mindazokból, amelyekből Mózes Törvénye nem tudott bennünket megszabadítani. ⁴⁰ De jól vigyázzatok! Nehogy megtörténjen veletek, amit a próféták mondtak:

⁴² Amikor Pál és Barnabás kimentek a zsinagógából, az emberek kérték őket, hogy a következő szombaton is tanítsanak ezekről. ⁴³ Mikor a zsidók hazamentek a zsinagógából, mind a zsidók, mind a más nemzetekhez tartozók^[g] közül sokan követték Pált és Barnabást. Ők pedig beszéltek velük, és biztatták őket, hogy továbbra is Isten kegyelmében éljenek.

Pál és Barnabás a nem zsidókhoz fordul

⁴⁴ A következő szombaton a városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét. ⁴⁵ Amikor a zsidók látták, hogy milyen sokan összegyűltek, beteltek féltékenységgel és irígységgel. Káromkodva és szitkozódva ellenkeztek Pállal.

⁴⁶ Ekkor Pál és Barnabás azonban felbátorodtak, és ezt mondták nekik: „Szükséges volt, hogy először nektek hirdessük Isten üzenetét, ti azonban elutasítottátok. Ezzel világossá tettétek, hogy nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, ezért most a többi nemzethez fordulunk. ⁴⁷ Mert azt parancsolta nekünk az Úr:

⁴⁸ Amikor ezt a más nemzetbeliek hallották, nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét. Akiket csak Isten kiválasztott az örök életre, azok mindannyian hívőkké lettek.

⁴⁹ Isten üzenete így sokakhoz eljutott azon a vidéken. ⁵⁰ A nem hívő zsidók azonban Pál és Barnabás ellen uszították az előkelő és vallásos asszonyokat, és a város vezetőit, akik rájuk támadtak, és kiűzték őket a városból. ⁵¹ Ekkor Pál és Barnabás még a port is lerázták a lábukról,^[i] és továbbmentek Ikóniumba. ⁵² A pizídiai Antiókhiában azonban Jézus tanítványait betöltötte az öröm és a Szent Szellem.