Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

A zenészek vezetőjének. A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Ászáf zsoltára.

„Úgy legyen, Uram, ahogy mondtad!”

¹⁸ Ekkor Dávid király bement az Örökkévaló elé, leült, és ezt mondta:

„Ó Uram, Örökkévaló! Ki vagyok én, és mi az én házam, hogy ennyire fölemeltél engem? ¹⁹ Mennyire megáldottál engem is, a családomat is! De még ennél is többet akarsz tenni! Ó Uram, Örökkévaló! Hiszen ígéretet tettél szolgádnak családom távoli jövőjéről, és az eljövendő nemzedékekről is!^{[a] 20} Uram, Örökkévaló! Mit is mondhatnék neked? Hiszen te jól ismersz engem, a szolgádat! ²¹ Mindezeket a nagy és csodálatos dolgokat azért tetted, mert szavadat adtad rá, és mert szíved erre indított téged, és hogy ezáltal taníts engem, a szolgádat.

²² Uram, Örökkévaló! Te valóban hatalmas vagy! Nincs senki hozzád hasonló! Nincs más Isten kívüled, és minden, amit hallottunk, megerősíti ezt.

Örökségünk

4 Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig jogilag már akkor is minden az övé. ² Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. ³ Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, a világot uraló hatalmasságok rabszolgái voltunk.

⁴ Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, ⁵ hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

⁶ Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”^[a], azaz: „Édesapám!” ⁷ Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.