Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Dávid zsoltára, templomszentelési ének.
30 Dicsérlek, Örökkévaló, mert felemeltél,
nem engedted, hogy ellenségeim legyőzzenek!
2 Örökkévaló, Istenem, segítségért kiáltottam hozzád,
és meggyógyítottál.
3 Kiemelted lelkemet a halottak országából,
megmentettél, hogy ne szálljak a sírba.
4 Ti, akik az Örökkévalót hűséggel követitek,
énekeljetek zsoltárokat neki,
dicsérjétek szent nevét![a]
5 Mert haragja csak pillanatig tart,
de jósága egész életemben kísér!
Este sírva fekszem le,
de reggel már örömre ébredek.
6 Amíg jól ment sorom, azt gondoltam,
semmi baj nem érhet.
7 Amíg kegyelmed körülvett,
az élet csúcsán éreztem magam.
De mikor elfordítottad arcodat tőlem,
halálra rémültem.
8 Hozzád kiáltottam, Örökkévaló,
kegyelemért könyörögtem:
9 „Mi haszna, ha meghalok,
ha sírba szállok?
Ha porrá leszek,
dicsér-e téged az a por?
Hirdeti-e hűségedet az embereknek?”
10 Hallgass meg, Örökkévaló,
könyörülj meg rajtam!
Ó, Örökkévaló, segíts!
11 Gyászomat örömre fordítottad!
Levetted rólam a szomorúság gyászruháját,
és víg örömbe öltöztettél,
12 hogy dicsérjelek, és soha ne hallgassak el!
Örökkévaló, én Istenem, örökké dicsérlek téged!
Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik
8 Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. 9 Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[a] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.
11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”
Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.
14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”
Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”
15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.
Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”
„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”
17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.
Az ember belső vívódása
14 Tudjuk, hogy a Törvény szellemi természetű, én azonban nem vagyok szellemi, hanem a régi, emberi természetemet követve élek, és a bűn rabszolgája vagyok. 15 Nem értem a saját tetteimet: nem a jó dolgokat teszem, amelyeket akarok, hanem a rossz dolgokat, amelyeket nem akarok. 16 Mivel azonban nem akarom elkövetni azokat a rossz dolgokat, amiket mégis megteszek, ezzel igazat adok a Törvénynek. Igen, a Törvény jó! 17 Valójában nem is én vagyok, aki ezeket a rossz dolgokat teszem, hanem a bűn, amely bennem lakik. 18 Jól tudom, hogy semmi jó nem lakik bennem, vagyis a régi emberi természetemben, hiszen a jót akarom tenni, mégis képtelen vagyok rá. 19 Mert nem a jót teszem, amit annyira szeretnék, hanem a rosszat, amit nem akarok. 20 De ha azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
21 Tehát ez érvényes rám nézve: én, aki a jót akarom tenni, mégis törvényszerűen mindig valami rosszat találok magamban. 22 Ami a lényem legbelső részét illeti, szeretem Isten törvényét. 23 Azonban látok egy másik törvényt, amely a régi, emberi természetemben működik. Ez a bűn törvénye, amely az értelmem által elfogadott törvény ellen harcol. Emiatt vagyok fogoly, a bűn törvényének börtönébe zárva.
24 Milyen szörnyű helyzetben is vagyok! Ki szabadít meg engem ettől a régi természettől, amely a halál felé taszít?
25 Isten az, aki megszabadít! Hálát adok Istennek, hogy valóban megszabadít Urunk, Jézus Krisztus által!
Ami tehát engem illet, a lényem legbelső részével Isten törvényét szolgálom, ugyanakkor a régi emberi természetem még a bűn törvényének a rabszolgája.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center