Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
108 Ének. Dávid zsoltára.
2 Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek; az én dicsõségem is [kész.]
3 Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt!
4 Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között!
5 Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhõkig ér a te hûséges voltod!
6 Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsõséged legyen az egész földön!
7 Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és hallgass meg engem!
8 Az õ szentélyében szólott az Isten: Örvendezek, hogy eloszthatom Sikhemet, és felmérhetem Sukkothnak völgyét.
9 Enyém Gileád, enyém Manassé; Efraim az én fejemnek védelme, Júda az én törvényrendelõm.
10 Moáb az én mosdómedenczém, Edomra az én saruimat vetem, Filistea felett kaczagok.
11 Kicsoda visz el engem a kerített városba? kicsoda vezérel engem Edomig?
12 Nem te vagy-é, oh Isten, a ki megvetettél minket, hogy ki ne menj, oh Isten, a mi seregeinkkel?
13 Adj szabadulást nékünk az ellenségtõl, mert hiábavaló az emberi segítség!
14 Istennel hatalmasan cselekszünk, és õ megtapodja ellenségeinket.
8 És lõn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az õ fiait tevé bírákká Izráel felett.
2 Elsõszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Beérsebában bíráskodtak.
3 De fiai nem járának az õ útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.
4 Összegyûlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
5 És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél [szokás].
6 Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.
7 És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.
8 Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam õket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.
9 Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök.
10 És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tõle királyt kért.
11 És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetõivé és lovasaivá teszi õket, és szekere elõtt futnak.
12 Ezredesekké teendi õket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.
13 Leányaitokat pedig elviszi kenõcskészítõknek, szakácsnéknak és sütõknek.
14 Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szõlõhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.
15 Veteményeiteket és szõlõiteket megdézsmálja, és fõbb embereinek és szolgáinak adja.
16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.
17 Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.
18 És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.
19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.
20 És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és elõttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.
21 És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak.
22 És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az õ városába.
7 És mikor eltelik az ezer esztendõ, a Sátán eloldatik az õ fogságából.
8 És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévõ népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyûjtse õket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
9 És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentõl a mennybõl tûz szálla alá, és megemészté azokat.
10 És az ördög, a ki elhitette õket, vetteték a tûz és kénkõ tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
11 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta ûlõt, a kinek tekintete elõl eltûnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten elõtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek [könyve;] és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az õ cselekedeteik szerint.
13 És a tenger kiadá a halottakat, a kik õ benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik õ nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az õ cselekedeteik szerint.
14 A pokol pedig és a halál vettetének a tûznek tavába. Ez a második halál, a tûznek tava.
15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tûznek tavába vetteték.