Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

Dávid imádsága.

Saul és Sámuel utolsó találkozása

¹⁰ Ezután az Örökkévaló szólt Sámuelnek: ¹¹ „Már bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert hátat fordított nekem: nem végezte el, amit parancsoltam neki.” Sámuel ezen annyira felháborodott, hogy egész éjjel kiáltott az Örökkévalóhoz.

¹² Másnap azonban már korán reggel Saulhoz indult. Közben megtudta, hogy Saul elment Kármelbe, hogy ott emlékoszlopot állítson magának, majd utána továbbment Gilgálba.

Sámuel elment Saulhoz, aki éppen égőáldozatot mutatott be az Örökkévalónak, abból a zsákmányból, amelyet az amálekiektől szerzett.^[a]

¹³ Amikor Sámuel megérkezett, Saul köszöntötte: „Áldjon meg téged az Örökkévaló! Teljesítettem, amit az Örökkévaló parancsolt.”

¹⁴ „Akkor miféle juhbégetést hallok a táborban, s mit jelent ez a marhabőgés, amely most is hallatszik?” — kérdezte Sámuel.

¹⁵ „Ezeket az állatokat a katonák zsákmányolták az amálekiektől. A színe-javát megkímélték, hogy Istenednek, az Örökkévalónak áldozzuk a legszebb juhokat és marhákat. De a többit tényleg mind elpusztítottuk” — válaszolta Saul.

¹⁶ „Ugyan hagyd ezt! — vágott közbe Sámuel. — Hadd mondjam el, mit mondott nekem az Örökkévaló a múlt éjjel.”

„Mit mondott?” — kérdezte Saul.

¹⁷ Sámuel ezt válaszolta: „Látod, az Örökkévaló Izráel királyává tett téged, Izráel törzseinek a vezetője lettél, pedig milyen kicsinek és jelentéktelennek érezted magad! ¹⁸ Az Örökkévaló bízott meg azzal, hogy indulj el, és harcolj az amálekiek ellen, amíg teljesen ki nem pusztítod ezt a gonosz népet! ¹⁹ Miért nem hajtottad végre az Örökkévaló parancsát? Miért vettél el a zsákmányból? Miért tettél olyat, amit az Örökkévaló rossznak tart?”

²⁰ „De hiszen én engedelmeskedtem az Örökkévalónak! — védekezett Saul. — Teljesítettem, amivel megbízott, és teljesen elpusztítottam az amálekieket! Csak egyvalakit kíméltem meg: Agágot, a királyukat. ²¹ A katonáim nem ölték le az összes zsákmányolt állatot, ahogy kellett volna, hanem megkímélték a színe-javát, hogy feláldozzák Istenednek, az Örökkévalónak itt, Gilgálban.”

²² Sámuel azonban így felelt:

²⁴ Saul elismerte: „Vétkeztem az Örökkévaló ellen, mert megszegtem parancsát, és nem azt tettem, amit mondtál nekem. De csak azért, mert féltem a néptől, és engedtem szavuknak. ²⁵ Most azonban, kérlek, bocsáss meg, és jöjj velem vissza, hogy leboruljak az Örökkévaló előtt.”

²⁶ „Nem megyek! — válaszolta Sámuel. — Elutasítottad az Örökkévaló szavát, ezért ő is elutasított téged, s a királyságot elvette tőled.” ²⁷ Azzal sarkon fordult, hogy elmenjen. De Saul megragadta Sámuel köpenyét, amely így elszakadt. ²⁸ „Látod, az Örökkévaló is így szakította el tőled a mai napon Izráel királyságát — mondta ekkor Sámuel —, és olyannak adta, aki különb nálad. ²⁹ Izráel Istene, az Örökkévaló nem hazudik, és nem vonja vissza, amit mondott. Nem olyan ő, mint az emberek, hogy meggondolja magát.”

³⁰ Saul tovább kérlelte: „Igaz, hogy vétkeztem, de kérlek, ne szégyeníts meg a népem vezetői és egész Izráel előtt! Jöjj velem vissza, hogy leboruljak Istened, az Örökkévaló előtt!” ³¹ Sámuel végül engedett neki, és Saullal együtt tért vissza a vezetőkhöz. Saul pedig leborult az Örökkévaló előtt.

Anániás és Szafira halála

5 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. ² Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. ³ Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! ⁴ Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” ⁵ Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. ⁶ Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

⁷ Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. ⁸ Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

⁹ Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” ¹⁰ Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. ¹¹ Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.