Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

² A pusztában az egész nép zúgolódni kezdett, és megint Mózest és Áront hibáztatták. ³ Ezt mondták nekik: „Ölt volna meg inkább az Örökkévaló minket még Egyiptomban, ahol húsos fazekaink mellett ülhettünk! Bezzeg ott bőven volt mit ennünk, itt meg semmi sincs! Biztosan azért hoztatok ebbe a sivatagba, hogy mindannyian itt haljunk éhen!”

⁴ Ekkor az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Majd én gondoskodom róluk! Adok nekik ételt a mennyből. Úgy fog hullani az égből, mint az eső. A népnek naponta ki kell mennie majd a táborból, hogy összegyűjtsék a mindennapi táplálékot maguknak. Ezzel teszem őket próbára, hogy törvényem szerint élnek-e, vagy sem. ⁵ A hatodik napon, amikor elkészítik az ételt, látni fogják, hogy az kétszer annyi,^[a] mint a többi napon.”

⁶ Mózes és Áron így válaszolt a nép zúgolódására: „Ma este meg fogjátok tudni, hogy valóban az Örökkévaló az, aki kiszabadított benneteket Egyiptomból! ⁷ Holnap reggel pedig meglátjátok az Örökkévaló dicsőségét, mert jól hallotta, hogyan zúgolódtatok ellene. Mert bizony őellene panaszkodtatok, nem mi ellenünk! Ugyan kik vagyunk mi, hogy ellenünk panaszkodjatok?”

⁸ Mózes így folytatta: „Az Örökkévaló ad nektek ma este húst, holnap reggel meg kenyeret bőségesen, mert meghallotta zúgolódásotokat! Bizony őellene panaszkodtatok, nem ellenem vagy Áron ellen!”

⁹ Áronnak meg ezt mondta Mózes: „Szólj Izráel egész közösségének, hogy gyűljenek össze, és álljanak meg az Örökkévaló előtt, mert meghallotta zúgolódásukat!”

¹⁰ Áron az egész összegyűlt közösséghez szólt, s ekkor az egész nép a puszta felé nézett, mert látták, hogy az Örökkévaló dicsősége megjelent a felhőben.

¹¹ Az Örökkévaló szólt Mózesnek: ¹² „Jól hallottam, hogyan panaszkodott a nép. Ezért mondd meg nekik: »Este húst ehettek, reggel meg kenyérrel lakhattok jól, hogy megértsétek: én vagyok Istenetek, az Örökkévaló!«”

¹³ Valóban, este fürjek szálltak le a táborra és környékére, de olyan tömegben, hogy ellepték a földet. Reggel pedig harmat hullott a tábor környékére. ¹⁴ Amikor a nap fölszárította a harmatot, az egész pusztát valami finom, szemcsés fehér anyag borította, amely a dérhez hasonlított. ¹⁵ Amikor az emberek meglátták, azt kérdezték egymástól: „Mi ez?” Mert nem tudták, mi lehet az.

Mózes ekkor azt mondta: „Ez az a kenyér, amelyet az Örökkévaló adott nektek, hogy tápláljon titeket!

²¹ Hiszen élni annyit jelent számomra, hogy Krisztussal élni, ha viszont meg kell halnom, az tiszta nyereség.^[a]

²² Igaz, ha tovább élhetek ebben a testben, az gyümölcsöző munkát jelent a számomra, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. ²³ Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. ²⁴ Számotokra viszont az az előnyösebb, ha életben maradok. ²⁵ Ebben bízva tudom, hogy egy ideig még itt maradok, és veletek leszek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök teljék benne. ²⁶ Ezért, amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

²⁷ Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent. ²⁸ Azt szeretném, ha egy pillanatra sem ijednétek meg az ellenfeleitektől. Ha bátrak vagytok, ez az ő számukra annak a jele, hogy a vesztükbe rohannak — számotokra viszont az Isten által biztosított győzelem jele. ²⁹ Isten megadta nektek, hogy Krisztusban higgyetek, de ez még nem minden! Azzal is megajándékozott benneteket, hogy szenvedjetek Krisztusért. ³⁰ Amikor nálatok voltam, láttátok, hogyan harcoltam azokkal, akik az örömhír ellenségei. Halljátok, hogy most is ilyen harcaim vannak. Most azonban nektek magatoknak is ugyanilyen csatákat kell megvívnotok.

Példázat a szőlőmunkásokról

20 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. ² Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

³ Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. ⁴ Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« ⁵ Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. ⁶ Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

⁷ »Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

⁸ Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

⁹ Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. ¹⁰ Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. ¹¹ Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: ¹² »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

¹³ Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? ¹⁴ Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. ¹⁵ Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

¹⁶ Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”