Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

³ Ezután Jákób néhány szolgáját követségbe küldte bátyjához, Ézsauhoz, aki Széír hegyei között lakott, Edom földjén. ⁴ Ezt parancsolta nekik: „Adjátok át ezt az üzenetet uramnak, Ézsaunak: »Szolgád, Jákób üzeni neked, hogy évekig jövevényként élt Lábánnál, ⁵ de most hazatérőben van az állataival — csordáival, nyájaival, szamaraival — és szolgáival együtt. Azért küldött minket hozzád, hogy ezt elmondjuk, és reméli, hogy jóindulattal leszel iránta.«”

⁶ A követek ezzel a hírrel érkeztek vissza: „Elmentünk Ézsauhoz, a bátyádhoz, aki már úton is van errefelé, 400 emberével együtt.”

⁷ Ennek hallatára Jákób nagyon megrémült, és félelmében az egész táborát — a szolgákat és az állatokat is — két részre osztotta. ⁸ Azt gondolta, hogy ha Ézsau rátámad az egyik csoportra, és levágja őket, akkor legalább a másik megmenekül.

⁹ Azután imádkozni kezdett: „Atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak Istene! Örökkévaló, aki azt mondtad nekem, hogy térjek vissza szülőföldemre, a rokonaimhoz, és jót teszel velem! ¹⁰ Örökkévaló, nem vagyok méltó jóságodra és hűségedre, amelyet irántam, szolgád iránt mutatsz! Hiszen mikor Háránba menet átkeltem a Jordánon, csak egy vándorbotom volt, most meg hazatérőben úgy megsokasítottál, hogy két sereggel keltem át! ¹¹ Kérlek, Örökkévaló, szabadíts meg a bátyám, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy ránk támad és lekaszabol bennünket, anyát és gyermekeit együtt! ¹² Kérlek, emlékezz rá, hogy azt ígérted, jót teszel velem, és utódaimat úgy megszaporítod, mint a tengerparton a homokszemeket, amelyek megszámlálhatatlanok!”

¹³ Akkor éjjel Jákób ott maradt. Másnap reggel azután állataiból kisebb nyájakat választott ki ajándékul Ézsau számára. ¹⁴ Az egyikbe 200 nőstény kecske és 20 bak, meg 200 anyajuh és 20 kos tartozott, ¹⁵ a következőbe 30 szoptatós tevekanca és mindegyiknek a csikója, azután egy csorda következett 40 tehénnel és 10 bikával, végül egy másik csoport 20 szamárkancával és 10 szamárcsődörrel.

¹⁶ Mindegyik csoportot rabszolgáira bízta, akiknek ezt parancsolta: „Induljatok el, vonuljatok előttem, mindegyikőtök a maga állataival, de hagyjatok helyet az egyes csoportok között!” ¹⁷ Az elsőnek ezt mondta: „Amikor találkozol a bátyámmal, Ézsauval, ő majd megkérdezi tőled: »Kinek a szolgája vagy? Hová mész? Kinek a nyája ez itt?« ¹⁸ Akkor ezt válaszold neki: »Szolgádé, Jákóbé ez a nyáj. Uramnak, Ézsaunak küldi ezeket az állatokat ajándékul. Maga Jákób pedig itt jön utánam, nem messze.«”

¹⁹ Ugyanezt parancsolta Jákób mindegyik szolgájának: „Ti is mind ezt mondjátok Ézsaunak, ²⁰ és tegyétek hozzá: »Szolgád, Jákób is itt jön utánam, nem messze.«”

Jákób ugyanis azt gondolta, hogy ilyen módon megengeszteli Ézsaut az ajándékokkal, és mire maga is találkozik majd vele, Ézsau már kedvesen fogadja.

²¹ Tehát, Jákób előre küldte szolgáit a nyájakkal, de ő maga még nem indult tovább.

¹² Itt van szüksége az állhatatos kitartásra és türelemre Isten népének — azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.”

¹³ Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak, akik az Úrban halnak meg.”

„Igen — mondja a Szent Szellem —, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.”

Aratás és szüret a Földön

¹⁴ Azután ismét láttam: egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az Emberfiához. A fején aranykoszorút viselt, a kezében pedig éles sarlót tartott. ¹⁵ A templomból^[a] kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat, és kezdd el az aratást, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!” ¹⁶ Ekkor az, aki a felhőn ült, megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, és learatta a termést.

¹⁷ Ezután a mennyei templomból kijött egy újabb angyal, aki szintén éles sarlót tartott a kezében. ¹⁸ Az oltártól^[b] pedig előlépett egy másik angyal, akinek hatalma volt a tűz fölött, és nagy hangon ezt kiáltotta a sarlós angyalnak: „Fogd a sarlódat, és szüreteld le a Föld szőlőjét, mert már érettek a fürtök!” ¹⁹ Erre az angyal megsuhintotta sarlóját a Föld fölött, leszüretelte a Föld szőlőjét, és a szőlőfürtöket bedobta Isten haragjának hatalmas szőlőtaposó kádjába. ²⁰ A városon kívül taposták meg a szőlőt, amelyből annyi vér ömlött ki, hogy az áradat a lovak zablájáig ért, és 1 600 stádium^[c] távolságban mindent elöntött.