Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

Víz fakad a kősziklából^(A)

17 Ezután Izráel népének közössége az Örökkévaló parancsa szerint tovább vonult az egyik táborhelyről a következőre a Szín-pusztában. Elérkeztek Refídímbe, és ott letáboroztak, de nem találtak ivóvizet. ² A nép ismét Mózes ellen fordult, és követelődzött: „Adj nekünk ivóvizet!”

Mózes ezt kérdezte tőlük: „Miért támadtok nekem? Miért teszitek próbára az Örökkévaló türelmét?”

³ De az emberek már nagyon megszomjaztak, és Mózest vádolták: „Azért hoztál ide minket Egyiptomból, hogy szomjúsággal ölj meg bennünket, gyermekeinkkel meg állatainkkal együtt?!”

⁴ Mózes kétségbeesetten kiáltott az Örökkévalóhoz segítségért: „Uram, mit tegyek ezzel a néppel? Meg akarnak kövezni engem!”

⁵ Az Örökkévaló így felelt: „Mózes, vedd magad mellé Izráel népének néhány vezetőjét, és menj előre velük együtt! A botod, amellyel a Nílus vizére ütöttél, legyen a kezedben. ⁶ Én majd ott fogok állni előtted a sziklán, a Hóreb-hegyen.^[a] Üss rá a botoddal arra a sziklára, s akkor víz fakad belőle, hogy ihasson az egész nép.”

Mózes, Izráel vezetőinek szeme láttára így is tett, és valóban víz fakadt a kősziklából.

⁷ Azután így nevezte azt a helyet: „Massza” és „Meríbá”. Ez azt jelenti: „Próbatétel” és „Panaszkodás.” Azért adta Mózes ezt a nevet, mert ott a nép panaszkodott és lázadozott, ezzel pedig próbára tették az Örökkévalót, hogy valóban velük van-e.

Békességben Istennel

5 Most tehát Isten elfogadott bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk^[a] vele. ² Jézus által kaptunk szabad hozzáférést Isten kegyelméhez, amelyben élünk. Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében. ³ De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. ⁴ A kitartás eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik, ⁵ ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra.

⁶ Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még tehetetlenek voltunk. ⁷ Nehéz lenne olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, ⁸ Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.

⁹ Akkor most mennyivel inkább megmenekülünk Isten haragjától Krisztus által! Hiszen Isten már elfogadott bennünket Krisztus vére, vagyis a halála által. ¹⁰ Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel! ¹¹ Sőt mi több, örülünk és dicsekedünk is Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által, aki békét teremtett köztünk és Isten között.

⁵ Így jutott el egy samáriai város, Sikár szélére. Ez a hely közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet egykor Jákób adott a fiának, Józsefnek. ⁶ Mivel Jézus az utazástól elfáradt, leült a kút mellé, amelyet Jákób kútjának neveztek. Dél felé járt az idő. ^7-8 A tanítványok éppen bementek a városba, hogy valami ennivalót vegyenek. Ekkor ért a kúthoz egy samáriai asszony, aki a városból jött, hogy vizet merítsen. Jézus megszólította: „Kérlek, adj nekem inni!”

⁹ A samáriai asszony csodálkozva kérdezte: „Hogy kérhetsz tőlem vizet zsidó létedre, mikor én samáriai asszony vagyok?!” (A zsidók ugyanis szóba sem álltak a samáriai lakosokkal.)

¹⁰ Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, akkor tudnád, hogy ki az, aki vizet kért tőled — s akkor te kértél volna vizet tőle, ő pedig friss forrásvizet^[a] adott volna neked.”

¹¹ Ekkor az asszony megkérdezte: „Uram, hogyan vennél forrásvizet? Hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. ¹² Nagyobb lennél, mint Jákób atyánk, aki ezt a kutat adta nekünk? Ő maga is ebből ivott, a fiai is, meg a nyájai is.”

¹³ Jézus így válaszolt: „Akik ebből a vízből isznak, azok újra megszomjaznak, ¹⁴ de aki abból a vízből iszik, amelyet tőlem kap, az soha többé nem szomjazik meg. Sőt, az a víz, amelyet én adok neki, forrássá válik benne, s olyan víz ömlik majd belőle, amely örök életet ad.”

¹⁵ „Uram, adj nekem is abból a vízből, hogy ne legyek többé szomjas, és ne kelljen innen hordanom a vizet!” — kérte az asszony.

¹⁶ Jézus ekkor azt mondta neki: „Menj, hívd a férjedet, és jöjjetek vissza!”

¹⁷ Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.”

Jézus így felelt: „Ez valóban igaz, nincs férjed! ¹⁸ Öt férjed volt, de akivel most együtt élsz, az nem a férjed. Igazat mondtál.”

¹⁹ Ekkor az asszony így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy! ²⁰ Őseink ezen a hegyen imádták Istent. Ti, júdaiak, azonban azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell Istent imádni.”

²¹ Jézus így válaszolt neki: „Asszony, higgy nekem: eljön az idő, amikor nem kell sem Jeruzsálembe, sem erre a hegyre felmennie annak, aki a Mennyei Atyát akarja imádni. ²² Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig ismerjük azt, akit imádunk, mert az, aki a szabadulást hozza, a zsidók közül jön. ²³ Eljön majd az idő, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók szellemben és igazán imádják a Mennyei Atyát, mert az Atya olyanokat keres, akik őt így imádják. ²⁴ Isten szellem, ezért akik őt imádják, azoknak is szellemben és igazságban kell imádniuk őt.”

²⁵ Az asszony így válaszolt: „Tudom, hogy egyszer eljön a Messiás, és amikor majd eljön, mindent megmagyaráz nekünk.”

²⁶ „Én vagyok az, aki veled beszélek” — mondta neki Jézus.

²⁷ Ebben a pillanatban érkeztek meg a tanítványok. Nagyon elcsodálkoztak, hogy Jézus egy asszonnyal beszélget. De egyikük sem kérdezte meg, hogy mit akart tőle, vagy miért beszélgetett vele.

²⁸ Az asszony ekkor a kútnál hagyta a vizeskorsóját, visszament, és hívta a város lakóit: ²⁹ „Gyertek, nézzétek meg azt a férfit, aki mindent elmondott nekem, amit tettem! Lehet, hogy ő a Messiás?” ³⁰ Azok pedig kimentek Jézushoz.

³¹ Amíg az asszony a városba ment, a tanítványok kínálták Jézust: „Mester, egyél valamit!”

³² De ő ezt felelte: „Van mit ennem, de erről ti nem tudtok.”

³³ A tanítványok egymást kérdezgették: „Hogy lehet ez? Talán valaki hozott neki ennivalót?”

³⁴ Jézus így válaszolt: „Számomra az az étel, ha azt teszem, amit az Atya rám bízott, hiszen ezért küldött el. Az táplál engem, amikor egészen elvégzem, amivel megbízott. ³⁵ A vetés idején azt szoktátok mondani: »Még négy hónap, és aratni fogunk.« Én pedig azt mondom nektek: nyissátok ki a szemeteket, és lássátok meg, hogy a gabona már megérett az aratásra! ³⁶ Aki learatja, meg is kapja érte a bérét, mert az örök életre gyűjti össze a termést. Ezért együtt örül a vető és az arató. ³⁷ A közmondás ráillik erre: »Az egyik vet, a másik meg arat.« ³⁸ Én azért küldtelek el titeket, hogy learassátok, amit mások vetettek. Mert valóban mások dolgoztak vele, ti pedig folytatjátok, amit ők elkezdtek: learatjátok a munkájuk gyümölcsét.”

³⁹ Abban a samáriai városban sokan hittek Jézusban, mivel az az asszony elmondta nekik: „Mindent megmondott nekem, amit csak tettem.” ⁴⁰ Ezért a samáriaiak Jézushoz tódultak, kérték, hogy maradjon velük, és ő ott is maradt még két napig. ⁴¹ Ezalatt nagyon sokan hallgatták Jézust, és még többen hittek benne.

⁴² Később meg is mondták az asszonynak: „Először amiatt hittünk Jézusban, amit te mondtál róla. Most már magunk is hallottuk őt, és meggyőződtünk róla, hogy valóban ő az egész világ Üdvözítője.”