Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Nátán próféta nála járt, miután Dávid vétkezett Betsabéval.

Vajon jogosan haragszol?

4 Jónásnak azonban nagyon rosszul esett, hogy Isten mégsem pusztította el Ninivét, és nagyon megharagudott. ² „Ó, Örökkévaló — imádkozott —, sejtettem én már akkor, mikor még otthon voltam, hogy ezt fogod tenni! Emiatt akartam Társisba futni! Hiszen ismerlek téged, hogy kegyelmes, irgalmas és nagyon türelmes Isten vagy, hogy hűséges szereteted az égig ér, és ha csak lehet, megváltoztatod büntető ítéleted. ³ Most pedig, Örökkévaló, kérlek, vedd el az életem, mert jobb lenne meghalnom, mintsem hogy tovább éljek!”

⁴ „Vajon jogosan haragszol emiatt?” — kérdezte az Örökkévaló.

⁵ Ezután Jónás kiment a városból, és attól keletre letelepedett. Készített magának egy kunyhót, s annak árnyékából figyelte, mi fog történni a várossal.

⁶ Az Örökkévaló Isten pedig növesztett egy nagy ricinusbokrot, hogy tartson árnyékot Jónás feje fölé, és óvja meg őt a napszúrástól. Örült is Jónás szerfölött a bokornak.

⁷ Másnap hajnalban azonban Isten úgy intézte, hogy egy féreg megrágta a bokrot, és az hamarosan el is száradt.

⁸ Felkelt a nap, Isten pedig forró és erős keleti szelet küldött arra a vidékre. A nap egyenesen a fejére tűzött Jónásnak, aki már-már elájult a hőségtől. Azt kívánta, bárcsak meghalna. „Jaj, jobb lenne meghalnom, mintsem hogy tovább éljek!” — panaszkodott.

⁹ Akkor Isten megszólította: „Vajon jogosan haragszol, hogy a bokor elszáradt?” „Igen, jogosan! — mérgelődött Jónás —, haragszom, amíg csak élek!”

¹⁰ Az Örökkévaló így válaszolt: „Látod, Jónás, te sajnálod ezt a ricinusbokrot, amely egyetlen éjjel felnőtt, a másik éjjel elszáradt, pedig nem te ültetted, nem is gondoztad! ¹¹ Hát én ne sajnáljam Ninivét, ezt a nagy várost, amelyben több, mint százhúszezer ember él, akik nem tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között^[a]?! S még ott van az a rengeteg háziállat is!”

Hálát adok értetek

⁸ Először is hálát adok értetek Istenemnek Jézus Krisztus által, mert hitetekről már az egész világon beszélnek. ⁹ Tanúm az Isten — akinek a Fiáról szóló örömüzenet hirdetésével teljes szívvel-lélekkel szolgálok —, hogy amikor imádkozom, értetek is mindig könyörgök. ¹⁰ Egyre csak azt kérem tőle, hogy egyszer már hozzátok is eljussak, ha ő is akarja. ¹¹ Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi ajándékot átadjak nektek, és ezzel megerősítselek benneteket. ¹² Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hitének segítségével.

¹³ Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy már sokszor meg akartalak látogatni benneteket, de mindeddig akadályokba ütköztem. Azért akartam hozzátok menni, hogy a munkámnak közöttetek is legyen valami eredménye, akárcsak a többi nép között.

¹⁴ Nem számít, hogy valaki kulturált vagy primitív, tanult vagy tanulatlan, én mindenkinek adósa vagyok. ¹⁵ Ezért hát kész vagyok nektek is hirdetni az örömüzenetet, akik Rómában éltek.

¹⁶ Mert nem szégyellem senki előtt az örömhírt, hiszen Istennek hatalma az, amellyel üdvösségre juttatja mindazokat, akik hisznek benne, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is. ¹⁷ Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”^[a]