Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Prófécia a Messiás származásáról
2 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Efráta[a] Betlehemben!
Bár a legkisebb vagy
Júda nemzetségei közül,
mégis benned születik meg
Izráel Fejedelme,
kinek származása
az idők kezdetére nyúlik vissza,
az őskor napjaiba!”
3 Ezért az Örökkévaló
kiszolgáltatja népét
az ellenségeiknek,
de csak addig,
amíg a terhes asszony[b] vajúdik,
és megszüli gyermekét,
amíg testvéreinek maradéka
visszatér Izráel népéhez.
4 Ő pedig erős kézzel uralkodik,
és pásztorolja nyáját
az Örökkévaló ereje által,
az Örökkévalónak, Istenének
felséges nevében.
Hatalma kiterjed az egész földre,
ezért népe biztonságban
és békében él.
5 Ez lesz az igazi békesség!
Mária dicsőíti Istent
46 Mária pedig ezt mondta:
47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48 mert rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva minden nemzedék
boldognak és áldottnak mond engem,
49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
mert nem felejtette el ígéretét,
hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.”
A zenészek vezetőjének. A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Ászáf zsoltára.
80 Izráel Pásztora, ki József népét[a] vezeted, mint nyájadat,
hallgass meg!
Aki a kerubok fölött ülsz trónodon,
jelenj meg, dicsőségben!
2 Kelj fel, mutasd meg hatalmadat
Efraim, Benjámin és Manassé törzsének!
Jöjj, ments meg minket, segíts!
3 Ó Istenünk, állíts helyre minket,
világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
4 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene!
Meddig haragszol még ránk,
néped imádsága ellenére?
5 Hiszen kenyér helyett is könnyekkel táplálsz minket!
Bizony, könnyeinket itatod velünk, bőségesen!
6 Odadobtál szomszédaink gúnyolódásának,
ellenségeink kinevetnek bennünket.
7 Seregek Ura és Istene, állíts helyre minket!
Világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
5 Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:
„Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
sem a hálaáldozatokat,
hanem testet alkottál nekem.
6 Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
sem a vétekért való áldozatokban.
7 Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem!
Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]
8 Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) 9 Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.
Mária meglátogatja Erzsébetet
39 Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. 42 Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! 43 Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? 44 Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. 45 Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!”
Mária dicsőíti Istent
46 Mária pedig ezt mondta:
47 „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből,
szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek,
48 mert rátekintett alázatos szolgálóleányára!
Bizony, mostantól fogva minden nemzedék
boldognak és áldottnak mond engem,
49 mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas!
Szent a neve!
50 Nemzedékről nemzedékre
irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt.
51 Kinyújtotta karját, megmutatta erejét:
szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják,
52 ledöntötte trónjukról az uralkodókat,
az alázatosakat pedig felemelte.
53 A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval,
a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el.
54 Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek,
mert nem felejtette el ígéretét,
hogy könyörületesen bánik velünk.
55 Mert ezt ígérte őseinknek,
Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center