Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
57 Az éneklõmesternek az altashétre; Dávid miktámja; mikor Saul elõl a barlangba menekült.
2 Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, a míg elvonulnak a veszedelmek.
3 A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, a ki jót végez felõlem.
4 Elküld a mennybõl és megtart engem: meggyalázza az engem elnyelõt. Szela. Elküldi Isten az õ kegyelmét és hûségét.
5 Az én lelkem oroszlánok között van, tûzokádók között fekszem; emberek között, a kiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles szablya.
6 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsõséged!
7 Hálót készítettek lábaimnak, lelkem meggörnyedett; vermet ástak én elõttem, de õk estek abba. Szela.
8 Kész az én szívem, oh Isten, kész az én szívem; hadd énekeljek és zengedezzek!
9 Serkenj fel én dicsõségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!
10 Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között.
11 Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhõkig a te hûséged.
12 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsõséged!
19 Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította õt az Úr az õ ellenségeinek kezébõl.
20 És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.
21 Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb elõtt, és elszaladt.
22 És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való [ez] a hírmondás?!
23 Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelõzé Kúsit.
24 Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az õrálló felméne a kapu tetejére, a kõfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.
25 Kiálta azért az õrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jõ, hír van az õ szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
26 Látá pedig az õrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az õrálló a kapunállónak, mondván: Ímé [más] ember [is] fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.
27 Monda ismét az õrálló: A mint látom, az elsõnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jõ.
28 Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király elõtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.
29 Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
30 És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
31 E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezébõl, a kik ellened támadtak volt.
32 Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: [Úgy] legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.
33 És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!
14 Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy szeplõ nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
15 És a mi Urunknak hosszútûrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
16 Szinte minden levelében is, a mikor ezekrõl beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthetõ dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsûrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
17 Ti azért szeretteim elõre tudván [ezt], õrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitõl elragadtatva, a saját erõsségetekbõl ki ne essetek;
18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.