Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
113 Az állhatatlanokat gyûlölöm, de a te törvényedet szeretem.
114 Menedékem és paizsom vagy te; igédben van az én reménységem.
115 Távozzatok tõlem gonoszok, hogy megõrizzem az én Istenemnek parancsolatait.
116 Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben.
117 Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen.
118 Megtapodod mindazokat, a kik rendeléseidtõl elhajolnak, mert az õ álnokságuk hazugság.
119 Mint salakot mind elveted e földnek istenteleneit, azért szeretem a te bizonyságaidat.
120 Borzad testem a tõled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtõl.
121 Méltányosságot és igazságot cselekedtem; ne adj át nyomorgatóimnak!
122 Légy kezes a te szolgádért az õ javára, hogy a kevélyek el ne nyomjanak engem.
123 Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után.
124 Cselekedjél a te szolgáddal a te kegyelmességed szerint, és a te rendeléseidre taníts meg engem!
125 Szolgád vagyok, oktass, hogy megismerjem a te bizonyságaidat!
126 Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet.
127 Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.
128 Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyûlölöm.
6 És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.
7 És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az õ ezerét és Dávid is az õ tízezerét.
8 Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az õ szemei elõtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.
9 Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sõt azután is.
10 Másnap pedig megszállta Sault az Istentõl [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.
11 És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elõle.
12 És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.
13 És Saul elbocsátá õt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejõ vala a nép elõtt.
14 És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.
15 Mikor pedig látta Saul, hogy õ igen eszesen viseli magát, félni kezde tõle.
16 De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert õ elõttük méne ki és jöve be.
17 És monda Saul Dávidnak: Ímé idõsebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert [azt] gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.
18 Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?
19 De történt abban az idõben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták õt feleségül.
20 Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.
21 És monda Saul: Néki adom õt, hogy õ legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy [tehát] most az én võm.
22 És megparancsolá Saul az õ szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Ímé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.
23 És elmondák a szolgák Dávid elõtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog elõttetek, hogy a király vejévé legyen [valaki,] holott én szegény és megvetett ember vagyok?
24 És megmondák Saulnak az õ szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.
25 Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király [más] jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus elõbõrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.
26 Megmondák azért az õ szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A [kitûzött] napok még el sem telének,
27 Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közül kétszáz férfit; és elhozá Dávid elõbõreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az õ leányát, Mikált, feleségül.
28 Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az Úr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti õt:
29 Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lõn Dávidnak teljes életében.
30 A Filiszteusok vezérei pedig [gyakran] betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lõn az õ neve.
13 Mivel pedig déli szél kezdett lassan fúni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett.
14 Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda, mely Észak-keleti szélnek neveztetik.
15 Mikor pedig a hajó elragadtatott, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztvén [azt,] vitetünk vala tova.
16 Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, mely Klaudának hívattatik, csak alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csolnakot.
17 Melyet miután felvontak, védõeszközöket alkalmaznak vala, alól megövedzvén a hajót; és mivel félnek vala, hogy zátonyra bukkannak, lebocsátván a vitorlát, úgy vitetnek vala.
18 Mikor pedig a szélvésztõl nagyon hányattatánk, másnap a hajóterhet kihányák;
19 És harmadnap tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését.
20 Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felõl.
21 Mikor pedig hosszas volt már az étlenség, akkor Pál felállván õ közöttük, monda: Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt:
22 Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
23 Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,
24 Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak.
25 Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istnnek, hogy úgy lesz, a mint nékem megmondatott.
26 Egy szigetre kell pedig nékünk kivetõdnünk.
27 Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, a mint ide s tova hányatánk az Ádrián, éjféltájban észrevevék a hajósok hogy valami szárazföld közelget hozzájok.
28 És lebocsátván a vízmérõ ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérõ ónt, találák tizenöt ölnyinek.
29 És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetõdhetnek, a hajónak hátulsó részébõl négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen.
30 A hajósok pedig mikor el akarának menekülni a hajóból, és a csolnakot lebocsáták a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni,
31 Monda Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok.
32 Akkor a vitézek elvágák a csolnak köteleit, és ki hagyák esni azt.
33 Addig pedig, míg nappal lenne, inti vala Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz.
34 Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejérõl.
35 Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret võn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok elõtt, és megtörvén, kezde enni.
36 Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vevének magukhoz táplálékot.
37 Valánk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan.
38 Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe.