Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
34 És felméne Mózes a Moáb mezõségérõl a Nébó hegyére, a Piszga tetejére, a mely átellenben van Jérikhóval; és megmutatá néki az Úr az egész földet, a Gileádot Dánig;
2 És az egész Nafthalit, Efraim és Manassé földét, az egész Júda földét a túlsó tengerig;
3 És a déli tartományt, és Jérikhónak, a pálmafák városa völgyének környékét, Czoárig.
4 És monda néki az Úr: Ez a föld az, a mely felõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, mondván: a te magodnak adom azt. Megengedtem néked, hogy szemeiddel lásd, de oda nem mégy át.
5 És meghala ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint.
6 És eltemeték õt a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben; és senki sem tudja az õ temetésének helyét e mai napig.
7 Mózes pedig száz és húsz esztendõs volt, mikor meghalt; nem homályosodott vala meg az õ szeme, sem el nem fogyatkozott vala az õ ereje.
8 És siraták Izráel fiai Mózest a Moáb mezõségén harmincz napig; és eltelének a Mózes siratásának, [azaz] gyászolásának napjai.
9 Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcseségnek lelkével; mert Mózes tette vala õ reá kezeit; és hallgatának reá Izráel fiai, és úgy cselekedének, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
10 És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, a kit ismert volna az Úr színrõl-színre:
11 Mindazokban a jelekben és csudákban, a melyekért küldötte vala õt az Úr, hogy véghez vigye [azokat] Égyiptom földén, a Faraón, minden õ szolgáján, és az õ egész földén;
12 És mindama hatalmas erõben, és mindama nagy rettenetességben, a melyeket véghez vitt Mózes az egész Izráel szemei elõtt.
90 Mózesnek, az Isten emberének imádsága.
Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékrõl nemzedékre!
2 Minekelõtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktõl fogva mindörökké te vagy Isten.
3 Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!
4 Mert ezer esztendõ annyi elõtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy õrjárási idõ éjjel.
5 Elragadod õket; [olyanokká] lesznek, [mint az] álom; mint a fû, a mely reggel sarjad;
6 Reggel virágzik és sarjad, [és] estvére elhervad és megszárad.
13 Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.
14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi idõnkben.
15 Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendõkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.
16 Láttassék meg a te mûved a te szolgáidon, és a te dicsõséged azoknak fiain.
17 És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
2 Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;
2 Sõt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.
3 Mert a mi buzdításunk nem hitetésbõl [van,] sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:
4 Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.
5 Mert sem hízelkedõ beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;
6 Sem emberektõl való dicsõítést nem kerestünk, sem tõletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.
7 De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az õ gyermekeit.
8 Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.
34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyûlének;
35 És megkérdé õt közülök egy törvénytudó, kisértvén õt, és mondván:
36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.
38 Ez az elsõ és nagy parancsolat.
39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé õket Jézus,
42 Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felõl? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.
43 Monda nékik: Miképen hívja tehát õt Dávid lélekben Urának, ezt mondván:
44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
45 Ha tehát Dávid Urának hívja õt, mi módon fia?
46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala õt e naptól fogva többé senki megkérdezni.