Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
10 Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
3 Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
4 A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
5 Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
10 Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.
11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!
13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
14 Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.
16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.
17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.
27 Ha elmondod nékik mind e szavakat, és nem hallgatnak reád, ha kiáltasz nékik, és nem felelnek néked:
28 Akkor ezt mondd nékik: Az a nép ez, a mely nem hallgat az Úrnak, az õ Istenének szavára, sem fenyítését fel nem veszi; elveszett a hûség; kiszaggattatott az õ szájokból.
29 Nyírd le hajadat és vesd el, és kezdj a hegyeken gyászéneket, mert útálja az Úr és elhagyja a nemzetséget, a melyre haragszik.
30 Mert gonoszt mûveltek elõttem Júdának fiai, azt mondja az Úr; útálatosságaikat bevitték abba a házba, a mely az én nevemrõl neveztetik, hogy megfertõztessék azt.
31 És felépítették a Tófet magaslatait, a mely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tûzben, a mit nem parancsoltam, és a mi gondolatomban sem volt.
32 Azért ímé eljõnek a napok, azt mondja az Úr, a mikor nem beszélnek többé a Tófetrõl, sem a Ben-Hinnom völgyérõl, hanem az öldöklés völgyérõl; [és] temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég.
33 És e nép holtteste az ég madarainak és a mezei barmoknak lesz eledelökké, és nem lesz, a ki elriassza [azokat!]
34 És megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin az örömnek szavát és a vígasságnak szavát, a võlegény szavát és a menyasszony szavát; mert elpusztul a föld!
6 Lõn pedig más szombaton is, hogy õ a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, a kinek a jobb keze száradt volt.
7 Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének õ utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene.
8 Õ pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezû embernek: Kelj fel és állj elõ! És felkelvén, elõálla.
9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tõletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni?
10 És körültekintve mindnyájokon, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék, és keze oly éppé lõn, mint a másik.
11 Azok pedig eltelének esztelenséggel és beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal?