Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
63 Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.
2 Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
3 Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet.
4 Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
5 Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
6 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
7 Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem;
8 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
9 Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.
10 Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.
11 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.
12 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.
2 Ezek után lõn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.
2 Felméne azért oda Dávid és az õ két felesége is, Ahinoám, a Jezréelbõl való, és Abigail, a Karmelbõl való, Nábál felesége.
3 És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit- kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
4 És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
5 Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
6 Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sõt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
7 Most azért a ti kezeitek erõsödjenek meg, és legyetek erõs férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
25 Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljõ az idõ, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
26 Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
27 Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentõl jöttem ki.
28 Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.
29 Mondának néki az õ tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz.
30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errõl hiszszük, hogy az Istentõl jöttél ki.
31 Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
32 Ímé eljõ az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.