Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
75 Az éneklõmesternek, az altashétre, Aszáf zsoltára, ének.
2 Tisztelünk téged, oh Isten, tisztelünk; neved közel van, hirdetik csodatetteid.
3 Ha megszabom a határidõt, én méltányosan ítélek.
4 A föld és annak minden lakosa elcsügged; én erõsítem meg annak oszlopait. Szela.
5 A kérkedõknek azt mondom: Ne kérkedjetek; és a gonoszoknak: Ne emeljetek szarvat!
6 Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal;
7 Mert nem napkelettõl, sem napnyugattól, s nem is a puszta felõl [támad] a felmagasztalás;
8 Hanem Isten a biró, a ki egyet megaláz, mást felmagasztal!
9 Mert pohár van az Úr kezében, bortól pezseg, nedvvel tele; ha tölt belõle, még seprejét is iszsza és szopja a föld minden gonosztevõje.
10 Én pedig hirdetem [ezt] mindörökké, és éneket mondok a Jákób Istenének.
11 És a gonoszoknak szarvait mind letördelem; az igaznak szarvai pedig felmagasztaltatnak.
41 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?
5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?
8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!
10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?
11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
15 És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.
16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerõsítésül az eskü;
17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az õ végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,
19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
20 A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, a ki örökké való fõpap lett Melkisédek rendje szerint.