Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
39 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
14 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!
32 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt:
2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
3 De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.
5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az õ haragja.
6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten gyõzheti meg õt és nem ember!
14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belõlök a szó.
16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levõ lélek.
19 Ímé, bensõm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlõk, [csaknem] szétszakad.
20 Szólok tehát, hogy levegõhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtõm!
19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
20 És vala egy Lázár nevû koldus, ki az õ kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
21 És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljõvén, nyalják vala az õ sebeit.
22 Lõn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
23 És a pokolban felemelé az õ szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
24 És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjának hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
27 Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el õt az én atyámnak házához;
28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy õk is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
29 Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.
30 Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!
31 Õ pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem gyõzi meg õket, ha valaki a halottak közül feltámad.