Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
26 Dávidé.
Ítélj meg engem, Uram! mert én ártatlanságban éltem és az Úrban bíztam ingadozás nélkül.
2 Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
3 Mert kegyelmed szemem elõtt van, és hûségedben járok-kelek.
4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam.
5 Gyûlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök.
6 Ártatlanságban mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom Uram!
7 Hogy hallatós szóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet.
8 Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsõséged hajlékának helyét.
9 Ne sorozd a bûnösökkel együvé lelkemet, sem életemet a vérszopókkal együvé,
10 A kiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel.
11 Én pedig ártatlanságban élek; ments meg és könyörülj rajtam.
12 Lábam megáll igazsággal; áldom az Urat a gyülekezetekben.
7 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:
3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.
6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
9 A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].
10 Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.
11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.
12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?
13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.
17 Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.
19 Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
14 Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretõk valának; és csúfolák õt.
15 És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek elõtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten elõtt útálatos.
16 A törvény és a próféták [Keresztelõ] Jánosig [valának:] az idõtõl fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erõszakkal tör abba.
17 Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvénybõl egy pontocskának elesni.
18 Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétõl elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.