Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
149 Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje õt a kegyesek gyülekezete!
2 Örvendezzen Izráel az õ teremtõjében: Sionnak fiai örüljenek az õ királyukban!
3 Dicsérjék az õ nevét tánczczal; dobbal és hárfával zengjenek néki.
4 Mert kedveli az Úr az õ népét, a szenvedõket szabadulással dicsõíti meg.
5 Vígadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyökön.
6 Isten-dicsõítés legyen torkukban, kétélû fegyver kezeikben;
7 Hogy bosszút álljanak a pogányokon, [és] megfenyítsék a nemzeteket!
8 Hogy lánczra fûzzék királyaikat, fõembereiket pedig vas-bilincsekbe.
9 Hogy végrehajtsák rajtok a megírott ítéletet. Dicsõség ez az õ minden kegyeltjére! Dicsérjétek az Urat!
9 És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem:
2 Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket:
3 Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál.
4 De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el.
5 Idõt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön.
6 Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el.
7 El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.
11 Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fõ-fõ apostoloknál, noha semmi vagyok.
12 Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tûrésben, jelekben, csodákban és erõkben is.
13 Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot!
14 Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyûjteni a szülõknek, hanem a szülõk a gyermekeknek.
15 Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé szerettek is engem.
16 De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket.
17 Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é titeket?
18 Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é?
19 Azt hiszitek megint, hogy elõttetek mentegetjük magunkat. Az Isten elõtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért.
20 Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek;
21 Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, a kik ezelõtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.