Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

Dávid zsoltára, emlékeztetőül.^[a]

Prófécia a jövendő szabadulásról

¹⁹ Ezért hát Sion népe, Jeruzsálem lakosai, ne sírjatok! Meghallja az Örökkévaló segély-kiáltásotokat, s válaszul biztosan megkönyörül rajtatok. Soha többé nem kell sírnotok! ²⁰ Bár egy ideig az Úr a nyomorúság kenyerével etet, és a szenvedés vizével itat benneteket, de nem lesz ez mindig így! Mert Tanítód nem lesz többé rejtve előtted, te pedig meglátod őt, és rászegzed tekinteted! ²¹ Ha letérsz az útról, ha jobbra vagy balra elhajolsz, füled meghallja a mögötted szóló hangot: „Ez a helyes út, ezen járjatok!” ²² Akkor megutálod ezüstözött bálványaidat, megundorodsz aranyozott szobraidtól, mint mocskos rongyot, szemétre hajítod őket, és rákiáltasz: „Ki innen!”

²³ Akkor az Örökkévaló esőt ad vetésedre, áldott esőt vetőmagodra, s a föld gazdagon terem. Kenyered tápláló lesz és bőséges, még jószágaid is dúsfüvű, tágas mezőn legelnek. ²⁴ Igavonó ökreid és teherhordó szamaraid megtisztított, sózott abrakot^[a] kapnak. ²⁵ A hegyeken és dombokon mindenfelé bővizű folyók és patakok folynak a nagy öldöklés napján, mikor a tornyok leomlanak.

²⁶ A Hold sápadt fénye olyanná lesz, mint a ragyogó napfény. A Nap fénye pedig hétszeresére erősödik: mintha hét Nap világítana egyszerre, amikor az Örökkévaló bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja sérüléseiket, amelyeket csapásai okoztak.

Pál és Barnabás Lisztrában és Derbében

⁸ Élt Lisztrában egy ember, aki születésétől fogva béna volt, soha életében nem tudott járni. ⁹ Ott ült a földön, és a többiekkel együtt hallgatta Pál beszédét. Egyszer Pál ránézett, és látta, hogy ez az ember hisz abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani. ¹⁰ Ekkor Pál hangosan rákiáltott: „Kelj fel, és állj a lábadra!” Ő erre felugrott, és járni kezdett. ¹¹ Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit tett, likaóniai nyelven így kiabáltak: „Az istenek emberi formában lejöttek hozzánk!” ¹² Barnabásról azt mondták, hogy ő Zeusz, Pált pedig Hermésznek tartották, mivel legtöbbször ő beszélt. ¹³ Zeusz temploma a város közelében volt, és Zeusz papja virágfüzérekkel feldíszített bikákat vezetett a város kapujához. Az összegyűlt tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni Pálnak és Barnabásnak.

¹⁴ Amikor az apostolok, Pál és Barnabás megértették ezt, megszaggatták ruhájukat, és a tömeg közé futva így kiáltottak: ¹⁵ „Emberek, ne tegyétek ezt! Nem vagyunk mi istenek, csak ugyanolyan emberek, mint ti! Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömüzenetet, és hogy ezektől a tehetetlen bálványoktól az élő Istenhez forduljatok! Mert ő teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.

¹⁶ Isten eddig minden népnek megengedte, hogy a maga útját járja. ¹⁷ Bár velük is törődött, aminek sok tanújelét is adta. Jól bánt veletek is: ő adott nektek esőt az égből, gazdag termést és gyümölcsöket a maga idején, hogy bőségesen enni adjon nektek, és hogy megtöltse szíveteket örömmel!” ¹⁸ De még így is alig tudták az embereket lebeszélni arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.