Revised Common Lectionary (Complementary)
61 Az éneklõmesternek hangszerre: Dávidé.
2 Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre.
3 E föld szélérõl kiáltok te hozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem [innen] a sziklára, a hova én nem jutok.
4 Mert te vagy az én menedékem, s erõs tornyom az ellenség ellen.
5 Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá! Szela.
6 Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a te neved tisztelõinek örökségét megadtad nékem.
7 Adj napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékrõl nemzedékre [nyujtsd.]
8 Isten elõtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hûségedet rendeld ki, hogy õrizzék meg õt.
9 Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon.
15 Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla elõtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, [ez] ajándékot a te szolgádtól.
16 Õ pedig monda: Él az Úr, a ki elõtt állok, hogy el nem veszem. Kényszeríti vala pedig õt, hogy elvegye; de õ nem akará.
17 És monda Naámán: Ha nem; adj kérlek a te szolgádnak e földbõl annyit, a mennyit elbír két öszvér; mert a te szolgád többé égõáldozattal, vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak.
18 Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és õ az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban.
19 És monda néki [Elizeus:] Eredj el békességgel. És mikor elment õ tõle úgy egy mértföldnyire,
24 Mikor pedig õ ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged õrültségbe visz.
25 Õ pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26 Mert tud ezekrõl a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül õ elõtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
27 Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
28 Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
29 Pál pedig monda: Kívánnám Istentõl, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minõ én is vagyok, e bilincsektõl megválva.