Revised Common Lectionary (Complementary)
93 Uralkodik az Örökkévaló, mint Király!
Dicsőségbe öltözött, királyi méltóság a palástja,
s erejét öltötte magára!
Megerősítette a világmindenséget,
hogy szilárd legyen, ne inogjon.
2 Szilárdan áll trónod, Örökkévaló, ősidők óta,
mert öröktől fogva létezel.
3 A folyók hangja, Örökkévaló, egyre hangosabb,
hogy zúgnak, morajlanak,
a háborgó hullámok zaja egyre erősebb!
4 Hogy zúg a tenger!
Harsognak hatalmas hullámai!
Mégis, az Örökkévaló a magasságban
sokkal fenségesebb és hatalmasabb!
5 Törvényed és Szövetséged milyen bizonyos!
Házadat szentség ékesíti, Örökkévaló, mindörökké!
Látomás a négy vadállatról
7 Bélsaccar, Babilónia királya uralkodásának első évében[a] Dániel álmot látott. Ezt a látomást látta, amíg aludt. Azután feljegyezte, amit látott.
2 Ezt mondta: Én, Dániel, azt láttam ebben az éjjeli látomásban, hogy a négy égtáj felől fújó szelek felkorbácsolták a nagy tenger hullámait. 3 A tengerből négy különböző hatalmas vadállat emelkedett ki.
4 Az első oroszlánhoz hasonlított, de sas-szárnyai voltak. Amint néztem, láttam, hogy kitépik a szárnyait, majd felemelik, és két lábra állítják, mint egy embert, és emberi szívet adtak neki.
5 A második medvéhez hasonlított, az egyik oldalára támaszkodott és három bordát tartott a fogai között. Azt mondták neki: „Kelj fel, és egyél sok húst!”
6 Azután láttam a harmadikat, amely párduchoz hasonlított, de négy feje, és a hátán négy nagy madár-szárnya volt. Hatalmat kapott, hogy uralkodjon.
7 Azután az éjjeli látomásban láttam a negyedik vadállatot is, amely ijesztőnek, rettenetesnek és igen erősnek látszott. Nagy vasfogai voltak, amelyekkel összezúzta és felzabálta, ami a szájába került. Amit nem tudott megenni, azt a lábaival összetaposta. Ez a vadállat különbözött a másik háromtól, és tíz szarva volt.
8 Mialatt a szarvait néztem, észrevettem, hogy egy újabb kis szarva nőtt ki, amelyen nagyokat mondó száj és emberi szemek voltak. Három szarvat az előbbiek közül gyökerestül kitéptek, hogy helyet készítsenek a kis szarvnak.
A látomás magyarázata
15 Akkor én, Dániel, nagyon megdöbbentem, mert ezek a látomások felkavartak. 16 Ezért odamentem valakihez, aki ott állt, és megkérdeztem tőle, hogy mit jelent a látomás. Ő pedig elmagyarázta: 17 „A négy hatalmas vadállat, amelyet láttál, négy birodalmat[a] jelent, amelyek a földön[b] kialakulnak és felemelkednek. 18 De az uralmat[c] a Felséges Isten szentjei fogják megkapni, és mindörökre az övék is marad.”
Aki a Mennyből jött
31 „Ő a Mennyből, Istentől jött, ezért mindenkinél hatalmasabb. Aki a földről származik, az a földhöz tartozik, és földi dolgokról beszél. Ő azonban a Mennyből, Istentől jött, és mindenkinél hatalmasabb! 32 Ő arról beszél, amit saját maga látott és hallott, az emberek mégsem fogadják el, amit mond. 33 Azok viszont, akik hisznek neki, ezzel azt bizonyítják, hogy Isten megbízható, és igazat mond. 34 Mert akit Isten küldött, az valóban Isten szavait és személyes üzenetét mondja. Isten a Szent Szellemet korlátozás nélkül adja naki, 35 mert az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe adott. 36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. Aki viszont nem engedelmeskedik a Fiúnak, az sohasem látja meg az örök életet, hanem Isten haragja alatt marad.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center