Revised Common Lectionary (Complementary)
12 Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.
13 Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.
14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi idõnkben.
15 Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendõkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.
16 Láttassék meg a te mûved a te szolgáidon, és a te dicsõséged azoknak fiain.
17 És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
22 Ez ígéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tûz, a felhõ és a homályosság közepébõl nagy felszóval, és nem többet; és felírá azokat két kõtáblára, és adá azokat nékem.
23 És lõn, mikor a szót a setétség közepébõl halljátok vala, és a hegy tûzzel ég [vala], hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével;
24 És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk megmutatta nékünk az õ dicsõségét és nagyságát; és az õ szavát hallottuk a tûznek közepébõl; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él.
25 Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tûz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk!
26 Mert kicsoda az, az összes halandók közül, a ki a tûznek közepébõl szóló élõ Istennek szavát hallotta, mint mi, hogy megélt volna?
27 Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, a mit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, a mit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megcselekeszszük.
28 És meghallá az Úr a ti beszédetek szavát, a mikor beszéltek vala velem, és monda nékem az Úr: Hallottam e nép beszédének szavát, a mint beszéltek vala hozzád; mind jó, a mit beszéltek vala.
29 Vajha így maradna az õ szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden idõben, hogy jól legyen dolguk nékik és az õ gyermekeiknek mindörökké!
30 Menj el, és mondd meg nékik: Térjetek vissza a ti sátoraitokba.
31 Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam néked minden parancsolatomat, rendelésemet és végzésemet, a melyekre tanítsd meg õket, hogy cselekedjék azon a földön, a melyet én adok néktek örökségül.
32 Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek, a mint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra.
33 Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok.
4 Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az õ nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levõnek ne láttassék.
2 Mert nékünk is hirdettetett az evangyéliom, miképen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, a kik hallották.
3 Mert mi, hívõk, bemegyünk a nyugodalomba, miképen megmondotta: A mint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.
4 Mert valahol a hetedik napról ekképen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden õ cselekedeteitõl.
5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.
6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és a kiknek elõször hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:
7 Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idõ multán, a mint elõbb mondva volt. Ma, ha az õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.
8 Mert ha õket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.
9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
10 Mert a ki bement az õ nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitõl, a miképen Isten is a magáéitól,
11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.