Revised Common Lectionary (Complementary)
107 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az õ kegyelme.
2 [Ezt] mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezébõl;
3 És a kiket összegyûjtött a [különbözõ] földekrõl: napkelet és napnyugot felõl, északról és a tenger felõl.
23 A kik hajókon tengerre szállnak, [és] a nagy vizeken kalmárkodnak,
24 Azok látták az Úrnak dolgait, és az õ csodáit a mélységben.
25 Szólott ugyanis és szélvészt támaszta, a mely felduzzasztá a habokat.
26 Az égig emelkedének, a fenékig sülyedének; lelkök elolvada az inségben.
27 Szédülének és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességöknek esze vész vala.
28 De az Úrhoz kiáltának az õ szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté õket.
29 Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.
30 És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérlé õket az õ kivánságuknak partjára.
31 Adjanak hálát az Úrnak az õ kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért!
32 És magasztalják fel õt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék õt a vének ülésében!
29 Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
3 Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
20 Minekutána pedig megszûnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tõlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
2 Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette õket bõ beszéddel, Görögországba méne.
3 És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
4 Kíséré pedig õt Ázsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
5 Ezek elõremenvén, megvárának minket Troásban.
6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippibõl, és menénk õ hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
7 A hétnek elsõ napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
8 Vala pedig elegendõ szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
9 Egy Eutikhus nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
10 Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
11 Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
12 Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
13 Mi pedig elõremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, õ maga gyalog akarván jõni.
14 Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén õt, menénk Mitilénébe.
15 És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következõn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
16 Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki idõt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.