Revised Common Lectionary (Complementary)
115 Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsõséget, a te kegyelmedért és hívségedért!
2 Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az õ Istenök?
3 Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi.
4 Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.
5 Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak;
6 Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak;
7 Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az õ torkukkal.
8 Hasonlók legyenek azokhoz készítõik, [és] mindazok, a kik bíznak bennök!
9 Izráel! te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa õ.
10 Áronnak háza! az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa õ.
11 A kik félitek az Urat, az Úrban bízzatok; az ilyenek segítsége és paizsa õ.
12 Az Úr megemlékezik mi rólunk [és] megáld [minket]; megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát.
13 Megáldja azokat, a kik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat.
14 Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat.
15 Áldottai vagytok ti az Úrnak, a ki teremtette a mennyet és a földet.
16 Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.
17 Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, a kik alászállanak a csendességbe.
18 De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!
5 Az estvéli áldozatkor pedig felkeltem sanyargatásomból, megszaggatván alsó- és felsõ ruhámat; és térdeimre esvén, kiterjesztém kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez.
6 És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek!
7 A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orczapirulásra, a mint [ez ]a mai nap [is van.]
8 És most nem sok ideje, hogy az Úr, a mi Istenünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minékünk maradékot, és hogy adjon nékünk egy szeget az õ szent helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Istenünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a mi szolgaságunkban.
9 Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordítá irgalmasságát Persiának királyai elõtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.
10 És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, [mindezek] után? [Azt, ]hogy mi [mégis] elhagytuk parancsolataidat,
11 A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétõl a másikig tisztátalanságukban;
12 Annakokáért leányaitokat ne adjátok az õ fiaiknak és az õ leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javokat soha, hogy megerõsödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké.
13 Mindazok után pedig, a mik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nékünk, sem mint bûneink miatt érdemeltünk volna, s adád nékünk e maradékot,
14 Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?
15 Oh Uram, Izráel Istene! igaz vagy te, mert meghagytál minket, maradék gyanánt, mint e mai nap [bizonyítja.] Ímé elõtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg elõtted e miatt!
16 Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.
17 Mondának azért az õ tanítványai közül egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?
18 Mondának azért: Mi az a kevés [idõ,] a mirõl szól? Nem tudjuk, mit mond.
19 Megérté azért Jézus, hogy õt akarnák megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, hogy azt mondám: Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem?
20 Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.
21 Az asszony mikor szûl, szomorúságban van, mert eljött az õ órája: de mikor megszûli az õ gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.
22 Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.
23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirõl. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.