Revised Common Lectionary (Complementary)
18 Az éneklõmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, a ki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította õt minden ellenségének kezébõl, és a Saul kezébõl.
2 És monda: Szeretlek Uram, én erõsségem!
3 Az Úr az én kõsziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kõsziklám, õ benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.
4 Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtõl.
5 Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.
6 A Seol kötelei vettek körül; a halál tõrei fogtak meg engem.
7 Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
8 Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindultak, mert haragra gyúlt.
9 Füst szállt fel orrából, és szájából emésztõ tûz; izzó szén gerjedt belõle.
10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.
11 Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.
12 A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhõk és sûrû fellegek.
13 Az elõtte lévõ fényességbõl felhõin jégesõ tört át és eleven szén.
14 És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégesõ [hullt] és eleven szén.
15 És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.
16 És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai; a te feddésedtõl, Uram, a te orrod leheletének fuvásától.
17 Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekbõl.
18 Megszabadított engem az én erõs ellenségemtõl, s az én gyûlölõimtõl, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál.
19 Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.
11 Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
12 És esék az esõ a földre negyven nap és negyven éjjel.
13 Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az õ fiainak három felesége velök együtt a bárkába.
14 Õk, és minden vad az õ neme szerint és minden barom az õ neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az õ neme szerint és minden repdesõ állat az õ neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.
15 Kettõ-kettõ méne be Noéhoz a bárkába minden testbõl, melyben élõ lélek vala.
16 A melyek pedig bemenének, hím és nõstény méne be minden testbõl, a mint parancsolta vala Isten õnéki: és az Úr bezára utána [az] [ajtót].
17 Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földrõl.
18 A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.
19 Azután a vizek felette igen nagy erõt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.
20 Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala.
21 És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgõ minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
22 Mindaz, a minek orrában élõ lélek lehellete vala, a szárazon valók közûl mind meghala.
23 És eltörle [az Isten] minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertõl a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földrõl; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.
24 És erõt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.
8 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.
2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl.
3 És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.
4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.
5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai.
4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bûnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda õket, hogy fenntartassanak az ítéletre;
5 És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetõjét, nyolczad magával megõrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát;
6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;
7 És [ha] megszabadította az igaz Lótot, a ki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt;
8 (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az õ igaz lelkét):
9 Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekbõl, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.
10 Fõképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerõk, magoknak kedveskedõk, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek: