Revised Common Lectionary (Complementary)
46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
47 És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
48 Mert reá tekintett az õ szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
49 Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az õ neve!
50 És az õ irgalmassága nemzetségrõl nemzetségre [vagyon] azokon, a kik õt félik.
51 Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az õ szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
52 Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
53 Éhezõket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
54 Felvevé Izráelnek, az õ szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az õ irgalmasságáról.
55 (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az õ magva iránt mindörökké!
1 Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységérõl való, és az õ neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.
2 És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.
3 És ez az ember felmegy vala esztendõnként az õ városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai.
4 És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az õ feleségének, és minden fiának és leányának [áldozati] részt ád vala;
5 Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát [igen] szerette; de az Úr bezárá az õ méhét.
6 Igen bosszantja vala pedig [Annát] vetélkedõ társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az õ méhét.
7 És így történt ez esztendõrõl esztendõre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá õt, õ pedig sír vala és semmit sem evék.
8 És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?
9 És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),
10 És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.
11 És fogadást tõn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én õt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az õ fejét soha!
12 Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr elõtt: Éli figyel vala az õ szájára;
13 És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.
14 Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.
15 Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítõ italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr elõtt.
16 Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébõl szólottam eddig.
17 És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tõle.
18 Õ pedig monda: Legyen kedves elõtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az õ útjára és evék, és arcza nem vala többé [szomorú.]
9 Annakokáért voltak ugyan az elsõ [szövetségnek] is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye.
2 Mert sátor építtetett, az elsõ, a melyben [vala] a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek.
3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének,
4 Melyben vala az arany füstölõ oltár és a szövetség ládája beborítva minden felõl aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái,
5 Fölötte pedig a dicsõség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikrõl most nem szükséges külön szólani.
6 Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az elsõ sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a fõpap, vérrel, melyet magáért és a nép bûneiért áldoz.
8 Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elsõ sátor.
9 A mi példázat a jelenkori idõre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevõt,
10 Csakis ételekkel meg italokkal és különbözõ mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezõk.
11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendõ javaknak fõpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az õ tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektõl, hogy szolgáljatok az élõ Istennek.