Revised Common Lectionary (Complementary)
78 Aszáf tanítása.
Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.
2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl.
3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,
4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.
5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;
6 Hogy megtudja [azokat] a jövõ nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;
7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az õ parancsolatait megtartsák.
8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hû Isten iránt.
17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;
18 És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint.
19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?
20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?
21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;
22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,
23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.
24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.
25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,
26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;
27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.
28 És leszállítá azokat az õ táboruk közepére, az õ sátoraikhoz köröskörül.
29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.
2 És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában.
3 S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a húsos fazék mellett ülünk vala, a mikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg.
4 És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esõképen bocsátok néktek kenyeret az égbõl; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?
5 A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek.
6 És monda Mózes és Áron Izráel minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földérõl;
7 Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsõségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk zúgolódtok?
8 És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.
9 Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat.
10 És lõn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsõsége megjelenék a felhõben.
11 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
12 Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.
13 És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lõn a tábor körûl.
14 Mikor pedig a harmatszállás megszûnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.
15 A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.
31 Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.
32 És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, a mellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földérõl.
33 Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.
34 A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék.
35 Az Izráel fiai pedig negyven esztendõn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán földének határához jutának.
32 Jézus pedig elõszólítván az õ tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom õket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dõljenek az úton.
33 És mondának néki az õ tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot?
34 És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Õk pedig mondának: Hét, és néhány halunk.
35 És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön.
36 És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az õ tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
37 És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral.
38 A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
39 És elbocsátván a sokaságot, beszálla a hajóba, és elméne Magdala határaiba.