Revised Common Lectionary (Complementary)
14 Péter azonban elõállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
22 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
23 Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébõl adatott [halálra,] megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
25 Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam.
26 Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
27 Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
28 Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt.
29 Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van.
30 Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe,
31 Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott.
32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
16 Dávid miktámja.
Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.
2 Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3 A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem.
4 Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
5 Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
6 Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
7 Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
8 Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök.
9 Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
11 Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.
3 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
4 Romolhatatlan, szeplõtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,
5 A kiket Isten hatalma õriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó idõben nyilvánvalóvá legyen.
6 A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,
7 Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendõ, de tûz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsõségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
8 A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek [benne], kibeszélhetetlen és dicsõült örömmel örvendeztek:
9 Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.
19 Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!
20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:
23 A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.
24 Tamás pedig, egy a tizenkettõ közül, a kit Kettõsnek hívtak, nem vala õ velök, a mikor eljött vala Jézus.
25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem.
26 És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.
28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.
30 Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az õ tanítványai elõtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;
31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az õ nevében.