Revised Common Lectionary (Complementary)
34 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
35 Hanem minden nemzetben kedves õ elõtte, a ki õt féli és igazságot cselekszik.
36 Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (õ mindeneknek Ura).
37 Ti ismeritek azt a dolgot, mely lõn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,
38 A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.
39 És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy õ megjelenjék nyilván,
41 Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.
42 És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy õ az Istentõl rendelt bírája élõknek és holtaknak.
43 Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.
31 Az idõben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és õk az én népemmé lesznek.
2 Ezt mondja az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a fegyvertõl megmenekedett nép, [az Isten õ elõtte] menvén, hogy megnyugtassa õt, az Izráelt.
3 Messzünnen [is] megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.
4 Újra felépítlek téged, és felépülsz, oh Izráel leánya. Újra felékesíted magadat, dobokkal és vígadók seregében jösz ki.
5 Még szõlõket plántálsz Samariának hegyein; a kik plántálják a plántákat, élnek is azok gyümölcsével.
6 Mert lészen egy nap, mikor a pásztorok kiáltnak az Efraim hegyén: Keljetek fel, és menjünk fel Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz.
118 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az õ kegyelme!
2 Mondja hát Izráel, hogy örökkévaló az õ kegyelme!
14 Erõsségem és énekem az Úr, és õ lõn nékem szabadulásul.
15 Vígasságnak és szabadulásnak szava van az igazak sátoraiban: Az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett!
16 Az Úrnak jobbkeze felmagasztaltatott; az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett!
17 Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!
18 Keményen megostorozott engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak.
19 Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon [és] dicsérjem az Urat!
20 Ez az Úrnak kapuja; igazak mennek be azon.
21 Magasztallak téged, hogy meghallgattál, és szabadításomul lettél!
22 A kõ a melyet az építõk megvetettek, szegeletkõvé lett!
23 Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink elõtt!
24 Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!
3 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2 Az odafelvalókkal törõdjetek, nem a földiekkel.
3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Õ vele együtt, megjelentek dicsõségben.
34 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
35 Hanem minden nemzetben kedves õ elõtte, a ki õt féli és igazságot cselekszik.
36 Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (õ mindeneknek Ura).
37 Ti ismeritek azt a dolgot, mely lõn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,
38 A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.
39 És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy õ megjelenjék nyilván,
41 Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.
42 És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy õ az Istentõl rendelt bírája élõknek és holtaknak.
43 Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.
20 A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról.
2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt.
3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelõzé Pétert, és elõbb juta a sírhoz;
5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedõk; mindazáltal nem megy vala be.
6 Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedõk ott vannak.
7 És a keszkenõ, a mely az õ fején volt, nem együtt van a lepedõkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elõször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.
9 Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
10 Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.
11 Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
12 És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtõl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.
13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt.
14 És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.
15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt.
16 Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!
17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki.
28 A szombat végén pedig, a hét elsõ napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2 És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3 A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4 Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak.
5 Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6 Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
7 És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek.
8 És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az õ tanítványainak.
9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte.
10 Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.