Revised Common Lectionary (Complementary)
130 Grádicsok éneke.
A mélységbõl kiáltok hozzád, Uram!
2 Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgõ szavamra!
3 Ha a bûnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?!
4 Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!
5 Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az õ igéretében.
6 [Várja] lelkem az Urat, jobban, mint az õrök a reggelt, az õrök a reggelt.
7 Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bõséges nála a szabadítás!
8 Meg is szabadítja õ Izráelt minden õ bûnébõl.
1 És lõn a harminczadik esztendõben, a negyedik [hónap]ban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.
2 A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).
3 Valójában lõn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lõn ott rajta az Úrnak keze.
8 Te pedig, embernek fia, halld meg a mit én néked szólok. Ne légy pártos mint ez a pártos ház, nyisd föl szádat, és egyed, a mit én adok néked.
9 És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete vala.
10 És kiterjeszté azt elõttem, és ímé be vala írva elõl és hátul, és írva valának reá gyászénekek és nyögések és jajszók.
3 És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának.
2 Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.
3 És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz.
10 És láték egy másik, erõs angyalt az égbõl leszállani, a ki felhõbe vala öltözve; és a fején szivárvány vala, és az orczája olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tûzoszlopok;
2 És a kezében egy nyitott könyvecske vala; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre;
3 És kiálta nagy szóval, mint mikor az oroszlán ordít; és mikor kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az õ szavát.
4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az õ szavát, le akarám írni; és az égbõl szózatot hallék, a mely ezt mondá nékem: Pecsételd be, a miket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.
5 És az angyal, a kit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre,
6 És megesküvék arra, a ki örökkön örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idõ többé nem lészen:
7 Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az õ szolgáinak a prófétáknak.
8 És a szózat, a melyet hallottam az égbõl, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét, [mely] a tengeren és a földön álló angyal kezében [van.]
9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz.
10 Elvevém azért a könyvecskét az angyal kezébõl, és megevém azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem azt, megkeseredék az én gyomrom.
11 És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felõl.