Revised Common Lectionary (Complementary)
17 És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az õ útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize.
2 Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat?
3 És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?
4 Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet.
5 És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép elõtt és végy magad mellé Izráel vénei közûl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el.
6 Ímé én oda állok te elõdbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jõ ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára.
7 És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van- é az Úr vagy nincsen?
95 Jõjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kõsziklájának!
2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
5 A kié a tenger, és õ alkotta is azt, és a szárazföldet is az õ kezei formálták.
6 Jõjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr elõtt, a mi alkotónk elõtt!
7 Mert õ a mi Istenünk, mi pedig az õ legelõjének népei és az õ kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az õ szavát.
8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
10 Negyven esztendeig bosszankodtam [e] nemzetségen, és mondám: Tévelygõ szívû nép õk, és nem tudják õk az én útamat!
11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam [helyére.]
5 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
2 A ki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsõségének reménységében.
3 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tûrést nemz,
4 A békességes tûrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,
5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.
6 Mert Krisztus, mikor még erõtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.
7 Bizonyára igazért [is] alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.
8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
9 Minekutána azért most megigazultunk az õ vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen õ általa.
10 Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az õ Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az õ élete által minekutána megbékéltünk vele.
11 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki által most a megbékélést nyertük.
5 Megy vala azért Samáriának Sikár nevû városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az õ fiának, Józsefnek.
6 Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.
7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!
8 Az õ tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tõlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna õt, és adott volna néked élõ vizet.
11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élõ vizet?
12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebbõl ivott õ is, a fiai is és jószága is?
13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebbõl a vízbõl iszik, ismét megszomjúhozik:
14 Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.
15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jõjjek ide meríteni!
16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jõjj ide!
17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;
18 Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
20 A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.
21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljõ az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.
22 Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.
23 De eljõ az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az õ imádóiul.
24 Az Isten lélek: és a kik õt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jõ (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljõ, megjelent nékünk mindent.
26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.
27 Eközben megjövének az õ tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?
28 Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:
29 Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
30 Kimenének azért a városból, és hozzá menének.
31 Aközben pedig kérék õt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!
32 Õ pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.
33 Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?
34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az õ dolgát elvégezzem.
35 Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.
36 És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen.
37 Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató.
38 Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
39 Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.
40 A mint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék õt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
41 És sokkal többen hivének a maga beszédéért,
42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítõje, a Krisztus.