Revised Common Lectionary (Complementary)
29 Dávid zsoltára.
Adjatok az Úrnak, ti fejedelmeknek fiai, adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet!
2 Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.
3 Az Úr szava [zeng] a vizek fölött, a dicsõség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett.
4 Az Úr szava erõs; az Úr szava fenséges.
5 Az Úr szava czédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon czédrusait is.
6 És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat.
7 Az Úr szava tûzlángokat szór.
8 Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját.
9 Az Úr szava megborjaztatja a nõstény szarvasokat, lehántja az erdõket, és az õ hajlékában mindene azt mondja: dicsõ!
10 Az Úr trónolt az özönvíz felett; így trónol az Úr, mint király, mindörökké.
11 Az Úr ad erõt népének, az Úr megáldja népét békességgel.
3 És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli elõtt. És abban az idõben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.
2 És történt egyszer, mikor Éli az õ [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),
3 És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:
4 Szólott az Úr Sámuelnek, õ pedig felele: Ímhol vagyok!
5 És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; õ pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.
6 És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És õ felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.
7 Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.
8 És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; õ pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.
9 Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az õ helyére.
9 Saulus pedig még fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a fõpaphoz,
2 Kére õ tõle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követõi, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
3 És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl:
4 És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
6 Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
7 A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
8 Felkele azonban Saulus a földrõl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be õt Damaskusba.
9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.