Revised Common Lectionary (Complementary)
„A Templomba felvezető ének, Salamoné.”
127 Ha az Örökkévaló nem építi a házat,
hiába dolgoznak rajta építői!
Ha az Örökkévaló nem védelmezi a várost,
hiába virraszt a falon az őr!
2 Hiába dolgozol kora reggeltől késő estig,
hogy küszködve megkeresd kenyered!
Még álmukban is gondoskodik az Örökkévaló
azokról, akiket szeret!
3 Gyermekeid az Örökkévalótól kapott örökséged,
jutalom kezéből, kerted gyümölcse.
4 Fiatalságod idején született fiaid:
éles nyilak a harcos kezében.
5 Áldott, akinek ilyen nyilai vannak!
Bizony, legyőzik ellenségeiket,
ha megütköznek velük a város kapujában![a]
16 Láttam azt is itt a földön,[a] hogy a bíróságnak igaz ítéletet kellene hozni, de a bírák igazságtalanok. Ahol igazságot kellene szolgáltatni, ott igazságtalanságot művelnek. 17 De azután ezt gondoltam: Isten ítéletet tart mind az igazak, mind a gonoszok fölött, hiszen megvan a kijelölt ideje minden földi dolog és tett megítélésének.
Mi a különbség az ember és az állat között?
18 Azt gondoltam: Isten így teszi próbára és válogatja ki az embereket, és így bizonyítja be, hogy nélküle[b] nem különbek az állatoknál. 19 Hiszen ugyanaz a sors vár emberre és állatra. Meghal az egyik is, meghal a másik is. Mert egyiket is, másikat is ugyanaz az életadó lehelet[c] élteti. Mikor azonban meghalnak, nincs semmi különbség az élettelen ember és állat között! Bizony, ez is mind hiábavalóság! 20 Mindegyik ugyanarra a helyre jut, mert mindkettő a föld porából lesz, és végül ugyanúgy porrá lesz az ember is, az állat is. 21 Ugyan ki a megmondhatója, hogy az ember éltető lehelete halála után felfelé száll-e, s vajon az állatok éltető lehelete lefelé száll-e a földbe?
22 Arra jutottam tehát, hogy nem tehet az ember jobbat, mint hogy örömet találjon a munkájában és annak gyümölcsében — mert ez jutott neki ebben az életben. Mert ugyan ki tudna bennünket visszahozni, hogy láthassuk, mi történik itt, miután meghaltunk?
Az elnyomásról
4 Azután megfigyeltem, hogy milyen sokan szenvednek a hatalmasok elnyomásától és erőszakosságától. Láttam az elnyomottak könnyeit, s hogy nincs, aki vigasztalja és segítse őket. Láttam, hogy elnyomóik kezében van az erő és a hatalom, de a szegényeket senki sem pártolja. 2 Ezért — azt gondolom — jobb dolguk van azoknak, akik már meghaltak, mint azoknak, akik elnyomás alatt élnek! 3 De mindegyiküknél szerencsésebb, aki még meg sem született, és még nem tapasztalta meg azt a tengernyi gonoszságot, amelyet az egyik ember a másik ellen elkövet a nap alatt.
A versengésről
4 Azután megfigyeltem azt az erőfeszítést, szorgalmas igyekezetet és sikeres munkát, amely versengésből fakad: mert mindenki különb akar lenni a másiknál. Bizony, ez is mind hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés!
5 A bolond ölbe tett kézzel tétlenkedik, még akkor is, ha emiatt majdnem éhen hal. 6 Azt mondja: „Jobb lustálkodni és kevéssel beérni, mint keményen dolgozni, hiszen végül is minden hiábavalóság!”
Mi értelme, ha valaki hajszolja magát?
7 Majd megfigyeltem egy másik hiábavalóságot[d] a nap alatt. 8 Láttam egy magányos férfit, akinek sem családja, sem rokonai nem voltak, mégis szünet nélkül hajszolta magát a munkájában. Akármennyit is gyűjtött össze magának, mégsem elégedett meg vele, és nem lelte örömét benne. Vajon ki veszi hasznát, hogy éjjel-nappal dolgozik? Ugyan mi értelme annak, hogy megfosztja magát munkája gyümölcsétől, és minden örömtől? Bizony, ez is hiábavalóság és keserves szenvedés!
Tanácsok
2 Az imádkozásban tartsatok ki, legyetek éberek és hálás szívűek. 3 Imádkozzatok értünk is, hogy Isten adjon nekünk alkalmat arra, hogy üzenetét hirdessük, és a Krisztusra vonatkozó titkát megismertessük az emberekkel! E miatt az eddig elrejett igazság miatt vagyok most börtönben. 4 Kérlek, imádkozzatok értem, hogy ezt a titkot úgy tudjam feltárni az emberek előtt, hogy ők világosan meg is értsék!
5 Bölcsen viselkedjetek azok között, akik még nem hisznek Jézusban, és jól használjátok ki az időtöket! 6 Amikor velük beszéltek, legyetek mindig bölcsek és kedvesek! Akkor majd mindig tudni fogjátok, hogy kinek mit válaszoljatok.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center