Old/New Testament
Az Örökkévaló keze sújtotta Jeruzsálemet
1 [1] [a] Jaj, milyen elhagyatott lett
az egykor oly népes város!
Hogy megözvegyült,[b]
pedig milyen dicsőséges volt a nemzetek között!
Aki úrnő volt a tartományok között,
most robotoló rabszolgává lett.
2 Keservesen sír éjjelente,
könnyei áztatják arcát.
Senki sem vigasztalja
régi szeretői közül.
Barátai mind elárulták,
ellenségeivé lettek.
3 Júda népét elhurcolták otthonaiból,
rabszolgasorba kerültek, kenyerük a szenvedés.
Messze földre vitték őket, idegen nemzetek közé,
de ott sem találtak nyugalmat.
Üldözőik mind utolérték őket,
nem menekülhettek szorult helyzetükből.
4 Még a Sionba vezető utak is gyászolnak,
senki sem jön a szent ünnepekre többé.
A városkapuk helyén üresség tátong,
a papok keservesen sóhajtoznak.
Leányait szolgaságba hurcolták,[c]
ezért süllyedt Sion keserűségbe!
5 Ellenségei fölülkerekedtek,
könnyedén legyőzték,
mivel az Örökkévaló büntette meg Siont
tömérdek bűne miatt.
Gyermekeit fogságba hurcolták,
fogolyként vonultak ellenségeik előtt.
6 Megfosztották Siont minden ékességétől,
odalett minden dicsősége!
Fejedelmei olyanok lettek,
mint a szarvasok, ha nincs legelőjük,
— roskadozva menekültek
üldözőik elől.
7 Nyomorúsága idején,
száműzetése napjaiban
régi dicsőségére emlékezik Jeruzsálem,
s drága kincseire.
Mert népe ellenség kezébe esett,
s nem volt, aki segítsen rajta.
Ellenségei pedig csak nézték,
s gúnyosan nevettek bukásán.
8 Bizony, súlyosan vétkezett Jeruzsálem,
ezért lett tisztátalan!
Akik eddig tisztelték, most megvetik,
mert látták megszégyenülését.
Keservesen sóhajt ő is,
szégyenében eltakarja arcát.
9 Saját vére szennyezi ruhája szegélyét.
Mivel nem gondolt jövőjére,
szörnyű mélyre süllyedt.
Senki sem vigasztalja.
„Lásd meg, Örökkévaló, szenvedéseimet,
mert ellenségeim ujjonganak fölöttem!”
10 Ellenségei kirabolták Siont,
minden kincsétől megfosztották.
Néznünk kellett, hogy ellenségeink
még a szent helyre is behatoltak,
pedig te azt parancsoltad, Urunk,
hogy idegenek ne menjenek be gyülekezetedbe!
11 Egész népünk sóhajt és nyög,
amint kenyér után vágyakoznak,
kincseiket is eladják egy falat kenyérért,
hogy éhen ne haljanak.
„Lásd meg, Örökkévaló, nézd,
mennyire semmibe vesznek bennünket!
12 Nézzetek rám,
kik erre jártok!
Vajon van-e ehhez hasonló fájdalom,
mint amely engem ért,
amellyel az Örökkévaló keze sújtott
izzó haragja napján?
13 Mert a magasból tüzet küldött az Úr,
mely átjárta csontjaimat.
Hálót feszített lábam elé,
és a földre terített.
Elhagyottá lettem,
naphosszat csak sínylődöm.
14 Vétkeim igáját vettem nyakamba.
Az Úr keze fonta össze,
súlyuk lehúzza fejem,
erőm elfogy, botladozom.
Kiszolgáltatott azoknak,
akik erősebbek nálam.
15 Erős harcosaimtól elfordult az Úr,
nem törődött velük.
Sereget küldött ellenem,
hogy fiaimat összetörje.
Az Úr maga taposta össze Jeruzsálemet,[d]
mint szőlőt a szüretelők.
16 Ezért sírok oly keservesen,
ezért folynak könnyeim,
mert messze tőlem a vigasztaló,
aki lelkem felüdítené.
Gyermekeim elpusztultak,
mert ellenségem fölülkerekedett rajtam.”
17 Segítségért eseng Sion, karjait kitárja,
de senki sem vigasztalja.
Az Örökkévaló hozta ellene a nemzeteket,
hogy Jákób népét körülkerítsék:
úgy tekintenek Jeruzsálemre,
mint tisztátalanra.
18 „Igazságos az Örökkévaló! Igazságosan bánt velem,
mert parancsai ellen lázadoztam.
Figyeljetek rám, ti népek mindannyian,
s lássátok fájdalmamat!
Fiaimat és leányaimat
mind száműzetésbe hurcolták!
19 Hiába hívtam segítségül szeretőimet,
mind cserbenhagytak!
Papjaim és fejedelmeim
éhen haltak a városban,
ennivalót kerestek,
hogy életben maradjanak, de hiába.
20 Nézz rám, Örökkévaló,
milyen szorult helyzetben vagyok!
Lelkem háborog, szívem vergődik,
mert engedetlen és lázadó voltam.
Az utcákon ellenség gyilkolja gyermekeimet,
a házakban a halál pusztít.
21 Halld meg Uram, sóhajtásomat,
mert nincs más, aki vigasztalna!
Minden ellenségem hallotta veszedelmem,
s ujjong, hogy így bántál velem.
Hozd el a napot, amelyet előre hirdettél,
amikor ők is úgy járnak, mint én!
22 Lásd meg minden gonosz tettüket!
Bánj velük is úgy,
ahogy engem büntettél sok vétkem miatt,
mert sokat sóhajtozom,
és szívem is beteg!”
Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott
2 Jaj, milyen sötét felhőt
borított Sionra haragjában az Úr!
Izráel dicsőségét
az égből a földre vetette.
Haragja napján nem törődött
még lába zsámolyával[e] sem!
2 Könyörtelenül elpusztította az Úr
Jákób népének minden hajlékát,
összetörte haragjában
Júda lakóinak várait.
Földre taposta, megszégyenítette
az egész királyságot és vezetőit.
3 Összetörte izzó haragjában
Izráelnek minden hatalmát.
Megvonta népétől védő karját,
s utat engedett ellenségeinek.
Úgy égette Jákób népét mindenfelől,
mint megemésztő tűz.
4 Felvonta íját ellenünk, mint ellenségünk,
ránk emelte karját, mint támadónk,
Sion hajlékaiban mindenkit megölt,
akire büszkén tekintettünk.
Haragját zúdította ránk,
mint tűzesőt.
5 Ellenségünkké lett az Úr:
elpusztította Izráelt egészen!
Lerombolta palotáinkat,
romba döntötte erős várainkat,
Júda népének gyászát
és siralmait megsokasította.
6 Ledöntötte saját Sátorát[f],
mint egy hitvány kerti kunyhót.
Szétrombolta ünnepeinek helyét az Örökkévaló,
feledésbe taszította Sion városának ünnepeit,
még a szombatot is.
Tüzes haragja hevében
eltaszított királyt és papot.
7 Elhagyta oltárát,
eltávozott Templomából.
Ellenségünk kezébe adta
annak bástyáit és falait.
Diadalittas zajongás hallik az Örökkévaló házában,
mint egykor ünnepeink napján.
8 Mert az Örökkévaló döntött úgy,
hogy lerombolja Sion falait:
kifeszítette fölötte a mérőzsinórt,
véghezvitte, amit elhatározott.
Hiába jajgatott bástya és várfal,
mind leomlott,
s földön hevernek, mint a gyászolók.
9 A kapuk szárnyai földre roskadtak,
kapcsaikat és záraikat összetörték.
A királyt és a fejedelmeket a nemzetek közé hurcolták,
nincs többé sem törvény, sem tanítás.
Még a próféták sem kapnak
kijelentést[g] az Örökkévalótól.
10 Sion fejedelmei némán ülnek a földön,
fejükre port hintettek,
derekukon zsákruha.
Jeruzsálem fiatal leányai
földre borulva gyászolnak.
11 Szemem a sírástól eleped,
szívem nyugtalan háborog,
lelkem, mint a földre ömlött víz,
mert láttam népem pusztulását:
csecsemők és gyermekek hevernek az utcán,
éhségtől haldokolva!
12 Anyjukat szólítják,
enni- és innivalóért könyörögnek.
Ájultan fekszenek anyjuk karjaiban,
s lassan kilehelik lelküket,
mint az utcán heverő
sebesült harcosok.
13 Ó Jeruzsálem, mit mondjak neked?
Kihez hasonlítsalak?
Sion népe, mivel vigasztaljalak?
Hiszen pusztulásod oly nagy és mélységes,
mint a tenger!
Kicsoda gyógyíthat meg téged?
14 Prófétáid hamis látomásokkal ámítottak téged!
Nem mutattak rá bűneidre,
hogy megmenekülj a fogságtól.
Hamis próféciákkal hitegettek,
becsaptak és félrevezettek.
15 Akik arra járnak,
s látják romjaidat, Jeruzsálem,
gúnyolódva mutogatnak,
megvetően legyintenek:
„Nézzétek ezt a romhalmazt!
Ezt hívták »Tökéletes Szépség«-nek?
Ez lenne az »Egész Föld Öröme?«”
16 Ellenségeid nagy hangon dicsekednek,
hogy legyőztek téged,
fogukat vicsorítják, és kezüket dörzsölik:
„Elpusztítottuk Jeruzsálemet!
Erre vártunk már régóta,
most saját szemünkkel láttuk a vesztét!”
17 Az Örökkévaló véghezvitte, amit határozott,
beváltotta szavát, amelyet régen kihirdetett:
könyörtelenül lerombolt téged, Jeruzsálem!
Ellenségeidnek szerzett örömet,
ellenfeleidnek adott győzelmet.
18 Jeruzsálem! Még falaid is kiáltsanak az Úrhoz!
Folyjanak könnyeid éjjel-nappal, Sion,
mint a folyó!
Ne nyugodj,
ne engedj magadnak pihenést!
19 Kelj föl, kiálts az Úrhoz még éjjel is,
az őrváltás idején!
Öntsd ki szíved az Úr színe előtt,
mint a vizet!
Emeld hozzá kezeidet,
könyörögj kicsinyeid életéért,
akik éhségtől ájultan fekszenek
a város utcáinak kövén.
20 Nézz ránk, Örökkévaló!
Kivel bántál így valaha?
Hogyan lehet, hogy asszonyok a saját gyermekeiket,
dédelgetett kicsinyeiket kell megegyék?!
S hogy éppen az Úr szentélyében
öldösik le a papokat és a prófétákat?
21 Holtan hever az utcák porában fiatal és öreg,
ifjainkat és leányainkat öldöklő kard vágta le.
Bizony, levágtad őket haragod napján,
nem könyörültél, Uram!
22 Összehívtad ellenem minden rettegett ellenségemet,
mint ünnepre a vendégeket,
senki sem menekülhetett előlük
az Örökkévaló haragja napján.
Ellenségeim mind felemésztették gyermekeimet,
akiket dajkáltam s felneveltem!
Jézus Krisztus áldozata tökéletessé tesz
10 A Törvényben az eljövendő áldásoknak csupán az árnyéka van meg, nem pedig maguk a valóságos dolgok. Ez vonatkozik azokra az áldozatokra is, amelyeket a Törvény szerint évente újra meg újra be kell mutatni Istennek, mert ezek az áldozatok sohasem tudják tökéletessé tenni azokat, akik ilyen módon közelednek Istenhez. 2 Hiszen, ha a Törvény tökéletessé tette volna őket, már régen abbahagyták volna az áldozatokat! Akkor ugyanis azok, akik az áldozatokat bemutatták, egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem lenne többé bűntudatuk.
De nem ez a helyzet! 3 Éppen ellenkezőleg: az évente bemutatott áldozatok folyton a bűnre emlékeztetnek, 4 mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje az emberek bűneit!
5 Ezért mondta Krisztus, amikor bejött a világba:
„Istenem, nem kívántad a bűnért való áldozatokat,
sem a hálaáldozatokat,
hanem testet alkottál nekem.
6 Nem lelted örömödet az égőáldozatokban,
sem a vétekért való áldozatokban.
7 Ezért azt mondtam: Itt vagyok én, Istenem!
Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat,
úgy, ahogy a könyvtekercsben meg van írva rólam.”[a]
8 Tehát először azt mondja: „Nem kívántad a bűnért való áldozatokat, sem a hálaáldozatokat. Nem lelted örömödet az égőáldozatokban, sem a vétekért való áldozatokban.” (Pedig a Törvény szerint ezeket az áldozatokat kellett bemutatni.) 9 Azután pedig így szól: „Itt vagyok én, Istenem! Azért jöttem, hogy véghezvigyem akaratodat.” Ez azt jelenti, hogy Isten megszünteti az áldozatok régi rendjét, és ugyanakkor új rendet vezet be. 10 Jézus Krisztus valóban véghezvitte mindazt, amit Isten akart. Bennünket pedig Istennek ez az akarata tett az ő számára különválasztott, szent néppé. Ez Jézus testének egyszeri feláldozása által történt meg, amely mindörökké érvényes.
11 Izráelben a papok minden nap szolgálatban álltak, és elvégezték a Törvény által előírt kötelességüket. Újra és újra bemutatták ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem tudták eltörölni a bűnöket. 12 Ezzel ellentétben Krisztus csak egyetlenegy — örökre érvényes — áldozatot mutatott be a bűnökért, majd leült Isten jobbján, 13 és már csak arra vár, hogy ellenségeit az Atya-Isten legyőzze és Krisztus hatalma alá kényszerítse. 14 Mert Krisztus ezzel az egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette azokat, akiket Isten számára különválasztott.
15 Ugyanezt mondja nekünk a Szent Szellem is:
16 „Ilyen Szövetséget[b] fogok kötni velük
azok után a napok után,
— mondja az Örökkévaló —:
törvényeimet a szívükbe vésem,
és beírom az értelmükbe.”[c]
17 Azután pedig ezt mondja:
„Többé nem fogok visszaemlékezni
bűneikre és gonoszságaikra.”[d]
18 Ha pedig Isten végérvényesen megbocsátotta a bűnöket, akkor többé nincs szükség újabb bűnért való áldozatra!
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center