Print Page Options
Previous Prev Day Next DayNext

Old/New Testament

Each day includes a passage from both the Old Testament and New Testament.
Duration: 365 days
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
Version
Ézsaiás 37-38

Ezékiás az Örökkévaló segítségét kéri(A)

37 Amikor Ezékiás király végighallgatta a követek jelentését, megszaggatta a ruháit, majd zsákruhába[a] öltözött, és az Örökkévaló Templomához ment. Azután elküldte néhány emberét Ézsaiás prófétához, Ámóc fiához. Ezek voltak a követei: Eljákim, a királyi palota udvarmestere, azután Sebna, a király titkára, és a papok vezetői. Valamennyien zsákruhába öltöztek.

Elmentek Ézsaiáshoz és ezt mondták: „Királyunk, Ezékiás üzeni neked: »Jaj ez a nap! Mert megszorongatnak, megfenyítenek bennünket, és gyalázatot kell elviselnünk! Olyan szorult helyzetbe kerültünk, mint a magzat, aki már majdnem világra jött, de anyjának nincs ereje hozzá, hogy megszülje.[b] Talán meghallotta Istened, az Örökkévaló, hogy mit mondott Rabsaké, akit ura, Asszíria királya azért küldött ide, hogy az Élő Istent káromolja és gyalázza. Talán meg is fenyíti őt Istened, az Örökkévaló ezért az istenkáromlásért, amely bizonyára feljutott hozzá. Te pedig, Ézsaiás, imádkozz és könyörögj népünk maroknyi töredékéért, amely még életben maradt.«”

5-6 Ézsaiás meghallgatta a király üzenetét, majd így felelt: „Ezt a választ vigyétek uratoknak. Azt mondja neked az Örökkévaló: »Ne ijedj meg attól, amit az asszír király szolgái mondtak, mert ők engem gyaláztak és káromoltak! Figyeld csak meg, mit teszek vele! Egy szellemet küldök az asszír király ellen. Amikor a király híreket kap, hazatér országába, ott pedig kardélre juttatom: a saját földjén fogják meggyilkolni.«”

8-9 Ezután Tirháká,[c] Etiópia királya felvonult seregével Asszíria királya ellen. Amikor ezt az asszír király megtudta, elvonult Lákisból, és Libna városát kezdte ostromolni. Rabsaké ekkor Libnába ment, mert közben hallotta, hogy az asszír király ott tartózkodik.

Az asszír király ekkor követeit ismét Ezékiáshoz küldte, hogy a következő üzenetet adják át neki szóban és írásban is:

10 „Ne higgy Istenednek, akiben bízol, ha azt mondaná, hogy Jeruzsálem nem kerül Asszíria királyának a kezébe; mert Istened becsap téged! 11 Láthatod, hogyan pusztították el Asszíria királyai az összes országot! Azt képzeled, hogy te majd megmenekülsz a kezemből?! 12 Elődeim, Asszíria királyai pusztították el Gózánt, Háránt, Recefet és Eden népét Telasszárban! Ezeknek istenei közül egyik sem tudta megmenteni népét Asszíria hatalmától. 13 Nézd meg mi lett a sorsa Hamát, Arpad, Szefarvaim, Héna és Ivvá királyainak!”

Ezékiás imádsága

14 Ezékiás meghallgatta a követeket, átvette tőlük az asszír király levelét, és elolvasta. Majd fogta a levelet, és fölment az Örökkévaló Templomába. Ott, az Örökkévaló jelenlétében kiterítette a papírtekercset, 15 és így könyörgött az Örökkévalóhoz:

16 „Örökkévaló, Seregek Ura, Izráel Istene, aki a kerubok fölött ülsz királyi trónodon! Te vagy az Isten, nincs más rajtad kívül! Egyedül te vagy a föld összes királyságainak Istene! Te teremtetted az eget és a földet! 17 Kérlek, Örökkévaló, hallgass meg engem! Figyelj rám, és lásd meg ezt a levelet! Kérlek, figyelmesen vizsgáld meg Szanhérib üzenetét, amellyel az Élő Istent káromolta és gyalázta!

18 Mert igaz, Örökkévaló, hogy Asszíria királyai elpusztították az összes nemzetet és országaikat, 19 azok isteneit pedig elégették. De azok az úgynevezett istenek nem voltak valódiak, csupán emberi kéz kőből és fából készült alkotásai — ezért tudták elpusztítani azokat.

20 Ezért hát, Örökkévaló, Istenünk, szabadíts ki bennünket az asszír király kezéből, hadd tudják meg a föld összes királyságai, hogy egyedül te vagy az Örökkévaló, és nincs rajtad kívül más Isten!”

Az Örökkévaló válasza

21 Akkor Ézsaiás, Ámóc fia Ezékiáshoz küldött valakit ezzel az üzenettel: „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene. Mivel hozzám imádkoztál Szanhérib, Asszíria királya miatt,[d] 22 válaszul ezt mondja az Örökkévaló Szanhéribnek:

»Bizony Sion szűz leánya kicsúfol téged!
    Jeruzsálem leánya kigúnyol téged![e]
23 De te, Asszíria királya, kit gúnyoltál ki?
    Ki ellen szóltál olyan kevélyen?
Kit néztél le megvetéssel és büszke tekintettel?
    Kit gyaláztál és káromoltál?
Izráel Szentjét!
    Bizony, ellene vétkeztél!
24 Szolgáid által az Örökkévalót gyaláztad és káromoltad!«
    Ezt mondtad:
»Rengeteg harci szekeremmel
    felmentem a hegyek tetejére,
    még a Libanon csúcsára is!
Ledöntöttem a legmagasabb cédrusokat,
    kivágtam a legszebb sudár fenyőket,
behatoltam a legsűrűbb erdőkbe,
    a legtávolabbi zugokba!
25 Ha akartam, idegen földön is kutat ástam,
    hogy vizet igyak belőle.
Ha akartam, lépteimmel kiszárítottam
    Egyiptom minden folyóját!«

26 Az Örökkévaló pedig ezt mondja neked, Asszíria királya:
    »Hát nem hallottad,
    hogy mindezt én határoztam el réges-régen?
Nem tudtál róla,
    hogy én terveztem ezeket az ősidőkben?
    Most csak kiformáltam és véghezvittem.
Mert én akartam, hogy elfoglalj erős városokat,
    és romhalmazzá rombold váraikat.
27 Ezért fogyott el védőik ereje,
    megrémültek tőled, szégyent vallottak,
s olyanok lettek, mint mezőn a gyenge fű,
    mint háztetőn a gyom,
mely hirtelen elszárad,
    még kalászt sem hoz.
28 De én jól ismerlek téged, Asszíria királya!
    Tudok róla, ha leülsz, vagy elindulsz,
s tudom, mikor térsz vissza.
    Látom, hogyan forralod haragod ellenem.
29 Ellenem tomboló haragod miatt,
    és elbizakodott kevélységedért
    — mert hallottam minden szavad —,
orrodba akasztom horgomat,
    zablámat szádba teszem,
és kényszerítelek, hogy visszatérj az úton,
    amelyen jöttél.«”

30 Azután az Örökkévaló így folytatta: „Neked pedig, Ezékiás, megerősítésül jelt adok, hogy biztos legyél benne: én mondtam ezt neked!

Ebben az évben azt fogjátok aratni és enni, ami a gabonaföldön magától terem. A következő évben azt aratjátok majd, ami az idei aratáskor elhullott magvakból kikel. De a harmadik évben már szokás szerint szánthattok, vethettek, és arathatjátok a gabonát, sőt szőlőskerteket telepíthettek, és azok gyümölcsét eszitek.

31 Júda népének maradéka pedig, amely túlélte a város ostromát, ismét növekedni és szaporodni fog, mint a gyümölcsfa, amely gyökeret ereszt a földben, és bőséges termést hoz ágain. 32 Mert e nép maradéka Jeruzsálemből kiindulva ismét benépesíti a földet. Akik megszabadultak, a Sion hegyéről rajzanak majd szét. Az Örökkévaló féltékeny és erős szeretete[f] fogja ezt véghezvinni.”

33 Asszíria királyáról pedig ezt mondja az Örökkévaló:

„Jeruzsálembe nem teszi be a lábát!
    Még egy nyílvesszőt sem lő a városra,
    fegyvereit sem fordítja ellene,
    meg sem ostromolja,
34 hanem visszatér országába
    azon az úton, amelyen jött.
Nem jön be ebbe a városba
    — mondja az Örökkévaló —,
35 mert megvédem és megmentem Jeruzsálemet
    önmagamért,
    és szolgámért, Dávidért.”

Az asszír sereg pusztulása

36 Ezután az Örökkévaló elküldte angyalát, aki éjjel 185 000 katonát megölt az asszír sereg táborában. Amikor másnap reggel az életben maradottak korán reggel felébredtek, megdöbbenve látták bajtársaik holttestét. 37 Szanhérib, Asszíria királya ezután seregével együtt visszatért Ninivébe, és ott is maradt. 38 Egy napon Szanhérib éppen imádkozott istenének, Niszróknak a templomában, amikor fiai, Adrammelek és Szárecer karddal meggyilkolták, majd elmenekültek Ararát földjére. Ezután Szanhérib egyik fia, Észárhaddón követte a trónon apját.

Ezékiás életét az Örökkévaló meghosszabbítja(B)

38 Abban az időben Ezékiás, Júda királya megbetegedett, és már a halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!” Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött: „Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy egész életemben hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött és sírt a király sokáig.

Történt ezek után, hogy az Örökkévaló ismét szólt Ézsaiáshoz: „Menj vissza Ezékiáshoz, és mondd neki: Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: »Meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet, és tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét. Ezen felül megszabadítalak téged és Jeruzsálemet is Asszíria királyának a kezéből, és megvédem a várost.«”

[21] [g] Ezután Ézsaiás mondta a szolgáknak, hogy hozzanak egy szárított füge-csomót, és kössék rá Ezékiás sebére, hogy meggyógyuljon. 22 Ezékiás pedig már azt kérdezte: „Mikor mehetek föl ismét az Örökkévaló Templomába? Mi lesz a jele, hogy már meggyógyultam?”

Ez lesz a jel számodra az Örökkévalótól, hogy beteljesíti, amit ígért:[h] „Nézd! Visszaviszem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján azokon a fokokon, amelyen már áthaladt.”

Az árnyék pedig valóban visszahátrált tíz fokot a napórán, azokon a fokokon, amelyeken előzőleg már áthaladt.

Ezékiás király hálaadó zsoltára

Ezt az éneket Ezékiás, Júda királya akkor írta, amikor felgyógyult halálos betegségéből:

10 „Azt gondoltam: Hát életem derekán
    kell átmennem az alvilág kapuján,
s többi éveimet elrabolják tőlem!
11 Azt mondtam: Hát nem láthatom többé
    az Örökkévalót[i] az élők földjén?
Nem láthatom többé a földön élő embereket sem?
12 Sátorom lebontják, mint a pásztorok sátrát,
    s ki kell költöznöm belőle.
Mint a takács a vásznat, összetekeri életem,
    s levágja a szövőszékről.
Végez velem, mihelyst a nappal éjjelre vált.
13 Hajnalig kiáltok segítségért,
    de úgy összetöri minden csontomat,
    mint zsákmányát az oroszlán.
Végez velem, mihelyst a nappal éjjelre vált.
14 Mint rémült fecskefióka, sipogtam,
    és nyögtem, mint a galamb.
Uram, fölnézek a mennybe,
    onnan várok segítséget.
Segíts rajtam, ments meg,
    te légy a szabadítóm!
15 Mit is mondhatnék?
Hiszen azt tetted velem,
    amit mondtál.
Alázatban élem le hátralévő éveimet,
    lelkem keserűsége után.
16 Uram, ezek által él minden ember,
    te éltetsz engem is!
Meggyógyítasz, és életet adsz nekem!

17 Bizony, még ez a szorongatás
    és nyomorúság is a javamra vált!
Mert szeretsz,
    hát kihúztad lelkem a sírveremből,
    s hátad mögé hajítottad összes bűnömet!
18 Nem a Seol dicsér téged,
    foglyai nem magasztalnak.
A halál nem dicsőít téged, Uram,
    sem a sírba hullók
    nem reménykednek többé hűségedben!
19 Csak az élők,
    csak az, ki él, az dicsőít téged,
mint ahogy ma én magasztallak, Uram!
    Hirdessék hűségedet az apák a fiaiknak!
20 Bizony, az Örökkévaló megszabadít engem,
    semmi kétség!
Énekeljük hát hálaénekeimet, hangszerekkel,
    az Örökkévaló házában,
    egész életemben!”

Kolosséiakhoz 3

Új élet Krisztusban

Mivel Krisztussal együtt feltámadtatok a halálból, a mennyei dolgokra törekedjetek, hiszen Krisztus is a mennyben ül, Isten jobb oldalán! A mennyei dolgokon gondolkozzatok, ne a földieken járjon az eszetek! Hiszen meghaltatok, az új életetek pedig Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Igen, a mi új életünk már Krisztusban van, s amikor majd ő megjelenik, akkor vele együtt ti is dicsőségesen megjelentek.

Ezért gyökerestül irtsátok ki magatokból a régi emberi természetet, és annak minden megnyilvánulását: a szexuális bűnöket, minden gonosz kívánságot és szenvedélyt, és a gazdagság után való vágyakozást, amely a bálványimádás egyik fajtája. Ezek miatt sújt le Isten haragja az engedetlenekre.[a]

Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban irtsátok ki magatokból a haragot és a dühöngést; ne mondjatok, vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, és ne káromkodjatok! Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen ez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkőztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. 10 Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul, és így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. 11 Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó származású, körülmetélt vagy körülmetéletlen, más népből származó idegen, tanulatlan[b], rabszolga vagy szabad volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is.

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[c] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket! 17 Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának!

Új élet az emberi kapcsolatokban

18 Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak!

19 Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel!

20 Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak.

21 Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek!

22 Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! 23 Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. 24 Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! 25 Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)

Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center