Old/New Testament
3 Értsétek meg, Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura hamarosan elveszi Júda népétől mindazt, amire támaszkodtak, és Jeruzsálemből, amiben lakosai bíztak!
Elveszi a kenyeret és a vizet,
2 a hős harcosokat és katonákat,
bírákat és prófétákat,
jövendőmondókat és a véneket,
3 elveszi a katonai és polgári vezetőket,
a tanácsadókat, mesterembereket és varázslókat.
4 „Helyettük kamaszokat adok nekik fejedelmekül,
akik majd felelőtlenül és önzőn uralkodnak rajtuk.”
5 Nyomorba süllyed a nép,
egyik a másikat nyomorgatja,
mind erőszakoskodnak egymással,
az ifjú tiszteletlenül az idősre támad,
a közember a vezetők ellen lázad.
6 Akkor így biztatja testvér a testvérét:
„Neked még van egy jó ruhád,
légy a fejedelmünk, vezérünk!
Rád bízzuk ezt a romhalmazt,
vállald el hát a vezetést!”
7 De az így kiált fel:
„Nem leszek én a gondviselőtök!
Sem ruha, sem kenyér nincs a házamban,
nem leszek én a vezéretek!”
8 Bizony, megromlott Jeruzsálem,
Júda népe lezüllött!
Az Örökkévaló ellen fordultak szavaikkal és tetteikkel,
s ellene lázadtak, hogy haragra ingereljék.
9 Személyválogatásuk ellenük tanúskodik,
kérkednek bűneikkel, mint Sodoma lakói,
már nem is szégyenkeznek!
Jaj nekik, mert saját fejükre hozzák a bajt,
amit megérdemeltek!
10 Mondjátok meg az igazaknak,
hogy nekik jó soruk lesz,
mert tetteik gyümölcsét élvezhetik!
11 De jaj a vétkeseknek,
mert gonoszságukért megfizetnek nekik!
12 Jaj népem! Elnyomóid gyermekek,
és asszonyok uralkodnak rajtad!
Vezetőid tévútra vezetnek,
mert maguk is utat tévesztettek.
13 Bírói székéből feláll az Örökkévaló,
hogy pereljen, és megítélje a népeket.
14 Népe vezetőin számon kéri vétkeiket:
„Letaroltátok a szőlőt[a] az utolsó szemig!
Házaitokban szegényektől rablott zsákmányt rejtegettek!
15 Hogy meritek letaposni népemet,
porba tiporni szegényeit?!”
Ezt mondja Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura.
16 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Sionban a leányok elbizakodtak,
az asszonyok fenn hordják orrukat!
Kihívóan tekintgetnek körül,
tipegve járnak,
csilingelnek lábkarikáikkal.”
17 Emiatt Uram, az Örökkévaló megszégyeníti őket:
Sion leányainak fejét kopaszra nyírják,
asszonyait csupaszra vetkőztetik.
18 Bizony akkor elveszi tőlük Uram minden drága díszüket, ékszerüket: lábpereceket, fejékeket és holdacskás nyakláncokat, 19 fülbevalókat, karpereceket és fátylakat, 20 kendőket, lábra való láncokat, illatszereket, díszes öveket és amuletteket,[b] 21 gyűrűket és orrpereceket, 22 díszes ruhákat, köntösöket és erszényeket, 23 tükröket, selyemingeket, turbánokat és vállkendőket.
24 Akkor majd a parfümillat helyett
bűzt éreznek,
díszes öv helyett
a derekukon kötelet hordanak,
az elegáns frizura helyén
kopaszság[c] lesz,
a drága ruhák helyett
zsákba[d] öltöznek.
Bizony, arcfesték helyett
a szolgaság bélyegét viselik majd bőrükön!
25 Fiaidat kard öli meg,
vitézeid harcban esnek el, Jeruzsálem!
26 Kapuid romlásukat gyászolják,
te magad pedig a porban ülsz majd,
sorsodon sírva-keseregve.
4 Abban az időben hét nő ragad meg egy férfit,
s azt mondják: „Hadd viseljük neved!
Nem kell eltartanod bennünket,
a magunk kenyerét esszük,
magunk ruházkodunk,
csak szabadíts meg a szégyentől,
hogy se férjünk, se gyerekünk!”
Az Örökkévaló Csemetéjének dicsősége
2 Abban az időben, akik megmenekülnek,
és életben maradnak Izráel népéből,
csodálják és dicsőítik az Örökkévaló Csemetéjét[e],
és dicsekednek országuk nagyszerű terméseivel.
3 Aki megmarad Sionban,
akit életben hagynak Jeruzsálemben,
azt mind szentnek nevezik majd,
annak nevét az élők közé jegyzik fel Jeruzsálemben.
4 Bizony, Uram megtisztítja Sion leányait[f]
minden undok vétküktől,[g]
elmossa Jeruzsálemből az ártatlanok vérét[h]
az ítélet szellemével,
megemésztő tűzzel.
5 Azután teremt az Örökkévaló Sion hegyének
minden lakóhelye és gyülekezete fölé
nappal felhőt,
és lobogó tűz ragyogását éjjel.
Dicsőséges jelenlétével betakar mindenkit,
6 mint árnyas sátor tikkasztó hőségben,
mint menedék pusztító viharban,
mint oltalom zuhogó esőben.
Segítsetek egymásnak!
6 Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! 2 Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. 3 Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be. 4 Ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindenki a saját munkáját tegye mérlegre! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, 5 hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.
6 Akit Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának, ossza meg a javait vele!
Amit vetsz, azt fogod aratni is
7 Ne áltassátok magatokat: Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is! 8 Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a régi természetének kívánságait, annak ez a régi természet romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszése szerint cselekszik, az a Szent Szellemből arat örök életet. 9 Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!
Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk! 10 Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak!
Befejezés
11 Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12 Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét[a] hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13 Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.
14 Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.[b] 15 Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek[c] van értéke. 16 Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!
17 Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket[d] hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.
18 Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center