Old/New Testament
Dávid zsoltára.
110 Az Örökkévaló mondta ezt Uramnak:[a]
„Ülj mellém, jobb oldalamra,
míg ellenségeidet lábad alá vetem!”
2 Az Örökkévaló nyújtja ki
hatalmad pálcáját Sionból:
„Hajtsd uralmad alá ellenségeidet,
uralkodj közöttük is!”
3 Néped önként jelentkezik,
amikor sereged összegyűjtöd, Örökkévaló.
Fiatal harcosaid
megszentelt ruhákba öltöznek,
kora reggel köréd gyülekeznek,
mint hajnalban születő harmat a mezőn.[b]
4 Megesküdött az Örökkévaló,
és soha vissza nem vonja:
„Örökké pap vagy te,
Melkisédek papsága szerint.”
5 Az Úr áll jobb kezed felől,
ő szórja szét haragja napján a királyokat!
6 Ítéletet tart a népek fölött,
megtölti a völgyeket holtakkal,
összezúzza a fejedelmeket
mindenütt a Földön.
7 Lehajol, iszik az út menti patakból,
azután győztesen felemeli fejét![c]
111 [1] [d] Dicsérjétek az Örökkévalót! Hallelújah!
Hálát adok az Örökkévalónak teljes szívemből
az istenfélők tanácskozásán,
a nagy gyülekezetben!
2 Örökkévaló, milyen csodálatosak tetteid!
Gyönyörködnek bennük,
akik ezeket vizsgálják és csodálják!
3 Valóban dicsőséges
és fenséges dolgokat tett az Örökkévaló!
Igazságos tettei
megmaradnak örökké!
4 Csodáit emlékezetessé tette,
hogy el ne felejtsük,
milyen irgalmas és kegyelmes az Örökkévaló!
5 Örökké megtartja Szövetségét,
és enni ad azoknak,
akik tisztelik és félik őt.
6 Hatalmát megmutatta népének,
mikor idegen népek földjét adta nekik.
7 Igazságos és helyes minden, amit ő tesz,
minden rendelkezése megbízható és tökéletes.
8 Meg is maradnak parancsai örökre,
mert hűségből és egyenességből származnak.
9 Az Örökkévaló elküldött valakit,
hogy megváltsa népét,
és örökre szövetséget kötött velük!
Szent és félelmetes a neve!
10 Az Örökkévalót tisztelni és félni,
ez a bölcsesség forrása!
Akik tisztelik és félik őt,
értelmesek és bölcsek mind!
Dicsérjétek az Örökkévalót örökké!
112 [1] [e] Dicsérjétek az Örökkévalót! Hallelújah!
Milyen boldog és áldott, aki tiszteli és féli az Örökkévalót,
aki szereti parancsait!
2 Utódai hatalmas hősök lesznek a földön,
mert az istenfélők gyermekeit
az Örökkévaló megáldja!
3 Családja gazdag és virágzó,
jósága pedig megmarad örökké.
4 Még a sötétben is világosság ragyog
az istenfélőkre
Istentől, aki irgalmas,
kegyelmes és igazságos.
5 Jó annak, aki szívesen kölcsön ad,
és minden dolgában igazságos!
6 Nem éri soha veszedelem,
emléke pedig örökre megmarad.
7 Rossz hírtől nem fél, meg nem ijed,
mert szíve erős, bízik az Örökkévalóban.
8 Erős a szíve, nem remeg,
semmitől sem fél,
nyugton nézi ellenségeinek vesztét.
9 Bőkezűen adakozik a szegényeknek,
igazságossága örökre megmarad,
hatalma pedig dicsőségesen emelkedik.
10 Dühösen nézik ezt az istentelenek,
fogukat csikorgatják tehetetlen dühükben,
azután eltűnnek.
Bizony, a gonoszok kívánságai
és tervei szertefoszlanak!
Egy súlyos eset
5 Azt a hírt hallottam, hogy szexuális bűnök is előfordulnak köztetek. Sőt, olyan bűn is, amelyre még azok között sincs példa, akik nem ismerik Istent: hogy valaki közületek a mostohaanyjával él együtt. 2 Ti meg annyira önteltek vagytok, hogy ez nem is bánt benneteket? Miért nem külditek el magatok közül ezt a férfit? 3 Bár én most távol vagyok tőletek, szellemben mégis ott vagyok köztetek. Már el is határoztam, hogy mit kell tenni az ilyen emberrel. Úgy hoztam ezt az ítéletet, mintha ott lennék közöttetek. 4 Gyűljetek össze az Úr Jézus nevében, és szellemben én is ott leszek veletek. Akkor Urunk, Jézus hatalmával 5 kiszolgáltatjuk a Sátánnak azt a férfit. Ez ugyan most a teste romlását, vagy pusztulását jelenti, azonban szelleme mégis megmenekülhet az Úr Napján.
6 Nem helyes, hogy ilyen önteltek vagytok! Nem ismeritek a mondást: „Egy kevés kovásztól is megkel az egész tészta”? 7 Tisztítsátok hát ki magatok közül azt a régi „kovászt”, hogy teljesen új „tésztává” legyetek! Olyanok lettetek, mint a kovásztalan kenyér, hiszen Krisztust, a mi páskabárányunkat[a] már feláldozták! 8 Azért a tisztaságnak és az igazságnak kovásztalan kenyerével ünnepeljünk, ne pedig a rosszaság és gonoszság régi kovászával!
9 Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. 10 De ezt nem úgy értettem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsatok a jelenlegi világ embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha tőlük teljesen el akarnátok zárkózni, akkor ki kellene mennetek a világból. 11 Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt!
12-13 Nem az én dolgom, hogy ítéletet mondjak a gyülekezeten kívüliekről. Ti is csak azok felett bíráskodhattok, akik a gyülekezethez tartoznak. A többieket majd Isten fogja megítélni. Az Írás azt mondja: „Űzzétek ki magatok közül a gonosz embert!”[b]
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center