Old/New Testament
Elihú beszéde
32 Ezután Jób három barátja felhagyott vele, hogy megpróbáljon Jóbnak válaszolni, mivel látták, hogy erősen meg van győződve ártatlanságáról. 2 De volt ott egy fiatalember is, Elihú, Barakél fia. (Barakél pedig Búz családjából, és Rám nemzetségéből származott.) Elihú nagyon megharagudott Jóbra, amiért ő ártatlannak tartotta magát, és mindenáron be akarta bizonyítani, hogy még Istennel szemben is neki van igaza. 3 De megharagudott Jób három barátjára is, mert valójában nem tudtak Jóbnak helyes feleletet adni; és nem tudták rábizonyítani, hogy bűnös, mégis vádolták Jóbot. 4 Mivel azonban Elihú volt a legfiatalabb, tisztelettel megvárta, amíg a három idősebb férfi befejezte beszédét. 5 Mikor látta, hogy azok már nem szólnak többet, 6 ezt mondta:
„Igaz, én még fiatal vagyok,
ti pedig idősek,
ezért nem mertem eddig szólni,
nem mertem elmondani, mit gondolok.
7 Gondoltam, hadd beszéljenek előbb az idősek,
hadd tanítsanak bölcsességre az öregek!
8 Pedig nem az évek sokasága tesz valakit bölccsé,
hanem Isten Szelleme!
Értelmet csak a Mindenható lehelete adhat!
9 Nem csak az idősek lehetnek bölcsek,
nem csak a vének ítélhetnek helyesen.
10 Ezért hát, hallgassatok most rám,
hadd mondjam el én is, mit gondolok!
11 Türelmesen hallgattalak benneteket,
megvizsgáltam érveiteket,
figyeltem, mit feleltek Jóbnak.
12 Amit mondtatok, megértettem,
de bizony egyikőtök sem cáfolta meg Jóbot,
nem tudtatok megfelelni neki!
13 Ne mondjátok hát, hogy bölcsességet találtatok!
Inkább hagyjátok, hogy Isten maga feleljen Jóbnak,
ne az emberek!
14 Jób ugyan nem velem vitatkozott,
de én nem is a ti szavaitokkal érvelek.
15 Lásd Jób, elhallgattak a barátaid,
nincs már több szavuk ellened,
nincs mit mondjanak.
16 Vártam, de nem szólnak semmit,
vártam, de mélyen hallgatnak mind,
nem vitatkoznak már veled.
17 Így hát, hadd feleljek én neked,
hadd mondjam el én is, amit gondolok!
18 Sok mondanivalóm szorongat,
szellemem sürget, hogy szóljak,
19 bensőm forrong,
s mint bortömlőt az újbor,
majd szétfeszít az indulat.
20 Kénytelen vagyok hát beszélni,
hogy megkönnyebbüljek,
hadd mondjam el Jóbnak válaszomat.
21 Nem leszek részrehajló,
nem hízelgek embereknek!
22 Nem is lennék rá képes,
Teremtőm is megbüntetne érte.”
33 „Hallgass rám, Jób,
figyelj szavaimra türelmesen!
2 Most már szóra nyílik ajkam,
nyelvemen vannak már a szavak.
3 Őszinte szívvel beszélek hozzád,
egyenes szavakkal igazat mondok.
4 Isten Szelleme teremtett engem,
a Mindenható lehelete adott nekem is életet.
5 Válaszolj hát, kérlek, ha tudsz,
készülj fel, állj elő érveiddel!
6 Én is olyan vagyok Isten előtt, mint te,
engem is agyagból formált, mint téged.
7 Tőlem nem kell félned,
nem leszek hozzád kegyetlen.
8 Jób, te azt mondtad,
s ezt saját fülemmel hallottam:
9 »Tiszta vagyok és ártatlan, nem terhel semmi bűn,
lelkiismeretem tiszta, nem tettem semmi rosszat,
10 Isten mégis ellenem fordult,
úgy bánik velem, mint ellenségével!
11 Kalodába zárta lábamat,
szemmel tartja minden lépésemet.«
12 Lásd, azt mondom, ebben nincs igazad,
mert Isten nagyobb az embernél!
13 Azért perelsz vele,
mert nem ad számot neked,
s kérdéseidre nem felel?
14 Pedig szól hozzánk Isten sokféleképpen,
szól, nem csak egyszer, de többször is!
Csakhogy nem értjük,
vagy nem törődünk vele!
15 Szól hozzád álmodban, éjjeli látomásban,
mikor mély álom száll rád, vagy mikor ébredezel.
16 Megnyitja füledet ilyenkor,
majd figyelmeztetését megpecsételi jelekkel,
17 hogy ha rosszat tervezel, eltérítsen attól,
hogy visszatartson a büszkeségtől,
18 hogy megóvja lelked a haláltól,[a]
életed a gyilkos dárdadöféstől.
19 Szól hozzád, mikor betegen fekszel,
mikor fájdalommal fegyelmez,
és csontjaidban érzed a figyelmeztetést.
20 Mikor már a kenyeret sem kívánod,
kedvenc ételedtől is undorral fordulsz el,
21 mikor annyira lesoványodsz,
hogy csontjaid is kilátszanak,
22 mikor lelked már közeleg a pusztítóhoz,
életed ahhoz, aki azt majd kioltja.
23 Akkor, ha van melletted magyarázó angyal,
egy az ezer közül,
hogy megmutassa az igazsághoz vezető utat,
24 akkor Isten megkönyörül rajtad, és azt mondja:
»Szabadítsd meg őt a haláltól,
mert váltságdíjat találtam számára!«
25 Akkor tested megújul, ismét megerősödsz,
s újra kezded fiatalságodat.
26 Imádkozol, Isten újra kegyelmébe vesz,
örömmel járulsz elébe,
ő helyreállít, és megint magához fogad.
27 Te pedig énekelve mondod az embereknek:
»Bizony vétkeztem, és letértem az igaz útról,
Isten mégsem büntetett meg,
pedig megérdemeltem volna.
28 Megváltott engem a haláltól,
s lelkem megint a világosságot nézi nagy örömmel!«
29 Látod, így bánik velünk Isten kétszer
vagy háromszor is,
30 hogy lelkünket megmentse a haláltól,
s hogy megint ránk ragyogjon az élet világossága.
31 Figyelj rám, Jób,
hallgass csak engem,
hadd beszéljek még!
32 Ha tudsz, felelj meg nekem,
mert kívánom, hogy ártatlannak bizonyulj!
33 De ha nincs mit mondanod, hallgass engem,
hadd tanítsalak bölcsességre!”
Pál és Barnabás Ikóniumban
14 Pál és Barnabás Ikóniumban is elment a helyi zsidó közösség zsinagógájába. Olyan erővel hirdették Isten üzenetét, hogy mind a zsidók, mind a görögök közül sokan hívővé lettek. 2 De azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, a hívők ellen uszították a nem zsidókat. 3 Pál és Barnabás mégis sokáig ott maradt, és bátran beszélt az Úrról, aki pedig megerősítette, hogy amit Pálék az Úr kegyelméről mondtak, az igaz: jeleket és csodákat tett az apostolok által. 4 A város lakói emiatt két csoportra váltak. Az egyik csoport a helybeli zsidók mellett volt, a másik pedig az apostolok mellett.
5 Az a csoport, amelyik Pálék ellen volt, zsidókból és nem zsidókból, meg a nép vezetőiből állt. Ezek meg akarták verni az apostolokat, sőt meg is akarták kövezni őket. 6 Amikor Pál és Barnabás ezt megtudták, elmenekültek a városból. Elmentek Likaónia vidékére, Lisztrába és Derbébe, meg azok környékére, 7 és ott is hirdették az örömüzenetet.
Pál és Barnabás Lisztrában és Derbében
8 Élt Lisztrában egy ember, aki születésétől fogva béna volt, soha életében nem tudott járni. 9 Ott ült a földön, és a többiekkel együtt hallgatta Pál beszédét. Egyszer Pál ránézett, és látta, hogy ez az ember hisz abban, hogy Isten meg tudja gyógyítani. 10 Ekkor Pál hangosan rákiáltott: „Kelj fel, és állj a lábadra!” Ő erre felugrott, és járni kezdett. 11 Amikor a tömeg látta, hogy Pál mit tett, likaóniai nyelven így kiabáltak: „Az istenek emberi formában lejöttek hozzánk!” 12 Barnabásról azt mondták, hogy ő Zeusz, Pált pedig Hermésznek tartották, mivel legtöbbször ő beszélt. 13 Zeusz temploma a város közelében volt, és Zeusz papja virágfüzérekkel feldíszített bikákat vezetett a város kapujához. Az összegyűlt tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni Pálnak és Barnabásnak.
14 Amikor az apostolok, Pál és Barnabás megértették ezt, megszaggatták ruhájukat, és a tömeg közé futva így kiáltottak: 15 „Emberek, ne tegyétek ezt! Nem vagyunk mi istenek, csak ugyanolyan emberek, mint ti! Azért jöttünk, hogy hirdessük nektek az örömüzenetet, és hogy ezektől a tehetetlen bálványoktól az élő Istenhez forduljatok! Mert ő teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami bennük van.
16 Isten eddig minden népnek megengedte, hogy a maga útját járja. 17 Bár velük is törődött, aminek sok tanújelét is adta. Jól bánt veletek is: ő adott nektek esőt az égből, gazdag termést és gyümölcsöket a maga idején, hogy bőségesen enni adjon nektek, és hogy megtöltse szíveteket örömmel!” 18 De még így is alig tudták az embereket lebeszélni arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.
19 Később azonban a pizidiai Antiókhiából és Ikóniumból néhány zsidó érkezett a városba. Ezek addig uszították az embereket Pál ellen, amíg sikerült meggyőzniük a lisztrai lakosokat, akik azután megkövezték Pált. Azt hitték, hogy meg is halt, ezért kivonszolták a városból. 20 De Jézus tanítványai összegyűltek Pál körül, aki felkelt, és visszament a városba. Másnap pedig Barnabással együtt továbbmentek Derbébe.
21 Derbében is hirdették az örömüzenetet, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután Pál és Barnabás visszatért Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. 22 Mindenhol megerősítették a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” — mondták nekik. 23 Minden egyes városban kiválasztották a helyi gyülekezetből azokat, akiket vezetőknek jelöltek, majd böjtöléssel és imádkozással az Úr kegyelmére bízták őket, akiben hittek.
24 Pizidián át Pamfiliába, majd 25 Pergébe mentek. Itt is hirdették az örömüzenetet. Azután Attáliába érkeztek, ahol 26 hajóra szálltak.
Pál és Barnabás visszatér a szíriai Antiókhiába
Ezután tértek vissza a szíriai Antiókhiába. Ebből a városból indultak útnak, amikor Isten kegyelmére bízták és kiküldték őket arra a feladatra, amelyet most befejeztek.
27 Amikor megérkeztek, összehívták az egész helyi gyülekezetet. Előttük Pál és Barnabás mindenről beszámolt, amit Isten velük tett. Elmondták, hogy Isten hogyan nyitotta meg a kaput az Izráelen kívüli népek előtt, hogy ők is higgyenek Jézusban. 28 Majd hosszú időt töltöttek ott a tanítványokkal.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center