Old/New Testament
5 „Kiálts csak! Ki felel neked?
Melyik angyalhoz fordulsz válaszért?
2 Az ostobát saját haragja öli meg,
a tudatlant meg a vakbuzgóság.
3 Láttam egy ostobát, amint meggazdagodott,
de hirtelen átok szállt otthonára.
4 Gyermekein nem segített senki,
jogaiktól megfosztották őket.
5 Földje termését, éhezők ették meg,
összeszedték még a gyomok közül is.
Harácsolók hordták el minden vagyonát.
6 Mert a nyomorúság nem a porból támad,
a szenvedés nem a földből sarjad,
7 hanem szenvedésre születik az ember
— oly biztos ez, mint hogy a szikrák felfelé szállnak!
8 Helyedben én Istenhez fordulnék,
ügyemet őhozzá vinném!
9 Mert ő csodákat tesz,
melyeknek se szeri se száma.
10 Esőt ad a föld színére,
megöntözi a mezőket,
11 felemeli az alázatosakat,
és megvigasztalja a gyászolót.
12 Meghiúsítja a gonoszok ravasz terveit,
s munkájuk nem lesz maradandó.
13 A bölcseket saját ravaszságukkal fogja meg,
és cselszövésük kudarcot vall,
14 úgyhogy nappal is sötétségben botladoznak,
délben is úgy tapogatják a falat, mint éjjel.
15 De a szegényeket megmenti Isten
a gonoszok hazugságaitól és az erősek markából,
16 hogy az igazságtalanság száját befogja,
a szegénynek pedig reménységet adjon.
17 Bizony, boldog az, akit Isten megfenyít,
azért a Mindenható fenyítését el ne utasítsd!
18 Mert ha ő megsebez, be is köti sebed,
ha lesújt rád, meg is gyógyít keze.
19 Hatszor kiment téged a bajból,
és hetedszer sem ér el a veszedelem.[a]
20 Éhínség idején megment a haláltól,
háborúban a kardtól,
21 megvéd a pletykától, rágalomtól,
nem félsz, hogy valami rossz közeleg.
22 Kineveted a pusztítást és az éhínséget,
s a vadállatok sem bántanak,
23 szövetséged lesz még a kövekkel is,
békességben lesznek veled a mezei vadak.
24 Békességben élhetsz, mert otthonod biztonságban van,
s ha megvizsgálod, semmi sem hiányzik.
25 Megéred, hogy mint fűszál a réten,
annyian lesznek utódaid.
26 Érett korban és jó erőben fejezed be életed,
ahogy a maga idejében aratják le a búzát.
27 Így van ez, Jób — jól megvizsgáltuk mi ezt,
fogadd csak el, és jegyezd meg jól!”
Jób első válasza
6 Erre Jób így felelt:
2 „Bárcsak mérlegre tennék szenvedésemet,
s gyötrelmem súlyát lemérnék,
3 tudom, nehezebb lenne a tengerparti homoknál,
ezért szólok úgy, mint az ostobák!
4 Mert a Mindenható nyilai fúródtak testembe,
mérgüket issza szellemem,
Isten rettentései felsorakoztak ellenem.
5 Ugyan miért ordítana a vadszamár a legelő közepén?
Bőg-e panaszosan a bika, ha van mit ennie?
6 Kinek kell a sótlan, ízetlen étel?
Megennéd-e a nyers tojásfehérjét?
7 Lelkem undorodik tőle, mint a romlott ételtől,
ujjal se nyúlnék hozzá!
8 Bárcsak Isten megadná, amit kérek!
Bárcsak teljesítené, amire oly nagyon vágyom!
9 Bárcsak törne össze teljesen,
bár végezne karja velem!
10 De még akkor is lenne vigaszom,
egy örömöm még a fájdalmak között is maradna:
hogy amit a Szent mondott, meg nem tagadtam!
11 Honnan merítsek erőt a kitartáshoz?
Mi értelme lenne tovább is remélni?
12 Nem vagyok oly erős, mint a szikla,
testem nem bronzból készült!
13 Nem tudok magamon segíteni,
nincs senki, hogy igazságosan ítélje ügyemet!
14 Aki nem könyörül bajba jutott barátján,
az Istent sem féli igazán!
15 De ti, barátaim, megbízhatatlanok lettetek,
mint a kiszáradó patakmeder:
hol megárad, hol meg eltűnik a víz belőle.
16 Tavasszal meglapul alján az olvadó hó,
sötétlik benne a jégmaradék,
17 de ha jön a hőség, gyorsan kiszárad,
hirtelen eltűnik mind a hó, mind a víz.
18 A karaván letér útjáról,
vizet keres a csalfa mederben,
de csak bolyong a sivatagban, és szomjan pusztul.
19 Témai kereskedők vizet keresnek ott, de hiába,
a sébai vándorok reménykedve kutatják a medret,
20 de mind csalódnak, mert semmit sem találnak!
Hiába remélték, nincs benne víz, egy csöpp sem!
21 Ilyenek vagytok ti is nekem:
látjátok szenvedésem, és mind féltek!
22 Kértem én, hogy segítsetek?
Kértem, hogy vagyonotok áldozzátok értem?
23 Nem kértem, hogy mentsetek ki elnyomóm kezéből.
Nem könyörögtem, hogy szabadítsatok meg a kegyetlentől.
24 Tanítsatok engem, és én hallgatok!
Mutassátok meg, hol tértem rossz útra!
25 Az igaz szó mily erőteljes!
De mit ér a ti szavatok?
26 Folyton csak hibáztattok engem.
Folytatni akarjátok a leckéztetést?
27 Képesek lennétek még az árvát is eladni,
vagy alkudozni egy barát ára felől!
28 Most nézzetek a szemembe, kérlek,
lássátok meg, hogy igazat mondok!
29 Gondoljátok meg újra,
s ne legyetek igazságtalanok!
Gondoljátok meg újra,
mert becsületem múlik ezen!
30 Mondtam-e valami rosszat?
Ne tudnám elválasztani a jót a gonosztól?”
7 „Szüntelen küszködés,
verejtékes munka az ember élete a földön,
s napjai, mint a napszámos napjai!
2 Vágyik a pihenésre,
mint rabszolga hűs árnyékba a tűző nap elől,
várja a nap végét,
mint béres a fizetését.
3 De nekem szenvedések hónapjai jutottak,
nyomorúságos éjszakák sora lett a fizetségem.
4 Ha lefekszem, azt kérdem:
»Mikor lesz már reggel?«
Lassan múlik az éjjel,
és nyugtalan forgolódom hajnalig.
5 Testemet por és férgek lepik,
bőröm megszáradt, és sebek borítják.
6 Napjaim sebesebben futnak, mint a vetélő[b],
életem reménytelen vége közeleg.
7 Istenem, tekints rám, életem csak eltűnő lehelet,
szemem nem lát több örömöt soha.
8 Ha elmentem, nem láthatsz megint,
hiába keresel, nem leszek sehol.
9 Ahogy a felhő eltűnik, s már nincs sehol,
úgy az is, aki leszállt a holtak közé,
nem jöhet vissza onnan.
10 Nem térhet vissza otthonába,
házát sem látja viszont soha.
11 Hát nem türtőztetem magam,
elpanaszolom minden szenvedésem,
kiöntöm lelkem keserűségét!
12 Tenger vagyok én, vagy tengeri szörny,[c]
hogy szüntelen szemmel tartasz, Istenem?
13 Ha arra gondolok: majd álmomban megnyugszom,
s ágyamból reggel pihenten kelek,
14 Isten akkor is álmokkal rémít,
látomásokkal rettent engem.
15 Jobb, ha megfojtasz!
Lelkem inkább a halált kívánja,
mint e szenvedést.
16 Utálom az életem, úgysem élhetek örökké,
hagyj magamra engem!
Mit sem ér az életem!
17 Istenem, micsoda az ember, hogy törődsz vele?
Miért fontos neked?
18 Miért látogatod meg reggelente,
miért vizsgálod minden pillanatban?
19 Miért nem veszed le rólam tekinteted?
Egy pillanatra sem hagysz magamra?
20 Mit vétettem ellened, Istenem,
ki minden embert szemmel tartasz?
Miért lettem figyelmed céltáblája?
Hiszen magamnak is terhére vagyok!
21 Miért nem bocsátod meg vétkemet?
Miért nem nézed el bűneimet?
Hiszen hamarosan a porba fekszem,
s majd hiába keresnél, nem leszek!”
8 Azután néhány istenfélő férfi eltemette, és megsiratta Istvánt.
A gyülekezetet üldözni kezdik
Saul is helyeselte, hogy Istvánt megölték. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen. Ezért Jeruzsálemből a hívők mind elmenekültek Júdea és Samária különböző vidékeire, csak az apostolok maradtak a városban.
Saul is igyekezett a jeruzsálemi gyülekezetet elpusztítani. Házról házra járt, a gyülekezethez tartozó férfiakat és nőket erőszakkal elhurcolta otthonaikból, és börtönbe zárta őket. 4 Így a hívők Jeruzsálemből minden irányba szétszóródtak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették az örömüzenetet.
Fülöp Samáriában hirdeti az örömüzenetet
5 Fülöp[a] Samária városába ment, és ott a Messiást hirdette a népnek. 6 Nagy sokaság gyűlt össze, akik egy szívvel-lélekkel hallgatták, amit mondott. Látták a jeleket és csodákat, amelyek Fülöp által történtek. 7 Sokan megszabadultak a gonosz szellemektől, akik hangos kiáltással kimentek belőlük. Sok béna is meggyógyult. 8 Az egész várost elárasztotta az öröm.
9 Élt a városban egy Simon nevű varázsló, akit a nép csodált a varázstudománya miatt. Simon maga is sokat dicsekedett a hatalmával. 10 Samáriában a vezetőktől a koldusokig mindenki hallgatott rá, és hitt neki. Úgy nevezték, hogy „Nagy hatalmú”, és azt gondolták, hogy Isten ereje mutatkozik meg benne. 11 Azért csodálták, és hallgattak rá, mert Simon már régóta ámulatban tartotta és lenyűgözte őket a varázslataival.
12 Amikor azonban Fülöp hirdette nekik az örömüzenetet Isten Királyságáról és Jézusról, a Messiásról, a város lakói — férfiak és nők egyaránt — hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek. 13 Simon maga is hívő lett, bemerítkezett, és igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és egészen meg volt döbbenve.
14 Amikor Jeruzsálemben meghallották az apostolok, hogy Samária lakosai befogadták Isten üzenetét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 15 Amikor ők ketten megérkeztek, imádkoztak a samáriai hívőkért, hogy azok is kapják meg a Szent Szellemet. 16 Ezek a hívők ugyanis már bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe, de a Szent Szellem még nem szállt le rájuk. 17 Amikor azonban Péter és János rájuk tették a kezüket[b], a samáriai hívők is megkapták a Szent Szellemet.
18 Simon látta, hogy akikre az apostolok ráteszik a kezüket, azok megkapják a Szent Szellemet. Ezért pénzt kínált az apostoloknak, és azt mondta: 19 „Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy ha valakire ráteszem a kezemet, az megkapja a Szent Szellemet!”
20 Péter erre így válaszolt: „Pusztuljon a pénzed veled együtt! Hogy képzelted, hogy Isten ajándékát pénzért megveheted? 21 Semmi közöd neked ehhez, és nem is részesülhetsz benne, mert a szíved nem egyenes Isten előtt! 22 Azonnal fordíts hátat ennek a gonoszágnak, és könyörögj az Úrnak, hátha megbocsátja neked ezt a gonosz szándékot! 23 Úgy látom, egészen tele van a lelked méreggel, és az istentelenség uralkodik rajtad.”
24 Simon így válaszolt: „Kérlek, imádkozzatok értem az Úrhoz, hogy ne történjen meg, amit mondtatok!”
25 Péter és János hirdették a sokaságnak mindazt, amit Jézus tett és mondott, azután visszatértek Jeruzsálembe. Útközben sok samáriai faluban is hirdették az örömüzenetet.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center