Old/New Testament
Az ellenség gúnyolódása
4 Amikor Szanballat meghallotta, hogy építjük a falat, nagyon felháborodott, dühös lett, és csúfolni kezdte a júdaiakat. 2 Rokonai és a samáriai sereg előtt azt kiabálta: „Mit képzelnek ezek a nyomorult júdaiak? Hogy merészelnek önhatalmúlag építkezni? Csak nem akarnak áldozatokat is bemutatni? Azt hiszik, hogy egy nap alatt be tudják fejezni? Azt képzelik, hogy a porrá égett köveket feltámaszthatják abból a romhalmazból?”
3 Ott állt mellette Tóbijjá, az ammoni tisztviselő is, aki még hozzátette: „Ha ezek a nyomorultak építik a kőfalat, elég, ha egy róka felugrik rá, már attól is összedől!”
4 Akkor én, Nehémiás, imádkoztam: „Istenünk, halld meg ellenségeink gúnyolódását! Szálljon vissza fejükre minden gyalázkodásuk! Őket borítsa el a szégyen, amikor ellenségeik fogságba hajtják őket! 5 Istenünk, ne bocsáss meg ellenségeinknek! Ne töröld el bűneiket! Hiszen valójában téged bosszantottak, amikor a fal építőit gúnyolták.”
6 Ennek ellenére tovább építettük és javítgattuk a falakat a város körül, és az építők nagy kedvvel dolgoztak. El is jutottunk az eredeti magasság feléig.
7 Azonban ellenségeink — Szanballat, Tóbijjá, az arabok, az ammoniak és az asdódiak — bosszankodtak azon, hogy Jeruzsálem falait tovább építjük, a munka jól halad, és a réseket hamarosan betömjük. 8 Ezért összefogtak, és elhatározták, hogy együttes erővel megtámadják Jeruzsálemet, és így akadályozzák meg a fal befejezését. 9 Mi azonban imádkoztunk Istenünkhöz, és őröket állítottunk a falakra, akik éjjel-nappal figyelték a környéket.
10 A júdeaiak azt mondták: „A munkások elfáradtak, és még mindig nagyon sok a törmelék, nem tudjuk ezt a falat felépíteni!”
11 Ellenségeink azt mondták: „Észre sem fogják venni, úgy belopakodunk közéjük. Akkor azután leöldössük őket — és véget vetünk az egész építkezésnek!”
12 A Júdea tartományában lakó testvéreink is eljöttek, és folyton sürgettek bennünket, hogy az építők térjenek haza, és a saját városukat védjék meg a fenyegető ellenségtől.
Ne féljetek tőlük!
13 Ekkor én fegyveres férfiakat rendeltem a fal mögé, azokra a szakaszokra, ahol leginkább várható volt az ellenség támadása: az alacsonyan fekvő részekre és a résekre. A nagyobb családokat egy helyre állítottam, és felfegyvereztem őket dárdákkal és íjakkal. 14 Megszemléltem őket, és eléjük állva így biztattam a családfőket, a vezetőket, és az egész népet: „Ne féljetek ellenségeinktől! Ne rájuk gondoljatok, hanem az Örökkévalóra! Ő az igazán hatalmas és félelmetes! Ti pedig harcoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségetekért és otthonotokért!”
15 Így azután Isten meghiúsította ellenségeink tervét, mert észrevettük, hogy mire készülnek. Ezt ők is megtudták. Mi pedig mindannyian folytattuk a falak építését — mindenki a maga helyén. 16 De ettől a naptól kezdve szolgáim fele a falakon dolgozott, a másik fele pedig teljes fegyverzetben őrséget állt: dárdával, pajzzsal, íjjal és harci öltözetben. A vezetők pedig ott álltak Júda egész népe mögött, akik a falakat javították. 17 Az építők ettől kezdve maguk is fel voltak fegyverkezve, és úgy végezték a munkájukat. 18 A kardja mindegyiknek munka közben is állandóan a derekára volt kötve, a kürtös pedig mellettem állt.
19 Ezért azt mondtam a vezetőknek, a családfőknek és az egész népnek: „Ez a munka igen nagy, és tágas területen folyik. Mi pedig az egész fal hosszában, egymástól távol és szétszórtan dolgozunk. 20 De akárhol is dolgoztok, ha meghalljátok a kürtjelet, azonnal fussatok oda! Istenünk harcol értünk!”
21 Így építettük a falakat hajnaltól a csillagok feljöttéig, de a férfiak fele dárdával a kezében állandó harci készültségben állt.
22 Azt is megmondtam az embereknek, hogy a segítőikkel együtt mindannyian maradjanak éjjelre is Jeruzsálemben, hogy éjjel őrködjenek, és nappal dolgozzanak a falakon.
23 Mi is állandóan fegyveresen jártunk: én és a rokonaim, a szolgáim, és az engem kísérő testőrök valamennyien. Még a ruháinkat is csak annyi időre vetettük le, amíg mosakodtunk.
Engedjétek el a tartozást adósaitoknak!
5 Ezután történt, hogy nagy felzúdulás támadt a szegény nép között a gazdag júdaiak ellen.
2 A férfiak és asszonyaik így panaszkodtak: „Nagy a családunk, sok gyermeket nevelünk, szükségünk van a mindennapi kenyérre — valahonnan gabonát kell szereznünk, különben éhen halunk!”
3 Mások ezt kiabálták: „Házainkat, földjeinket és szőlőskertjeinket már mind zálogba kellett adnunk, hogy gabonát vehessünk az éhínség miatt!”
4 „Mi meg azért zálogosítottuk el a földjeinket és szőlőskertjeinket, hogy a királynak járó adót ki tudjuk fizetni! 5 Már ott tartunk, hogy fiainkat és leányainkat kell eladnunk rabszolgának! Én már el is adtam a leányaimat, és nem tudom megváltani őket, mert a földem és a szőlőm már a másé! Pedig mi is éppen olyanok vagyunk, mint ezek a gazdagok! Fiaink és leányaink is éppen olyanok, mint az ő gyerekeik!” — panaszkodtak mások.
6 Mikor ezeket a panaszokat hallottam, nagyon megharagudtam. 7 Azután átgondoltam az egészet, és lecsillapodtam. Majd elmentem a gazdagokhoz és a vezetőkhöz, és felelősségre vontam őket ezért a helyzetért. „Ti uzsoráskodtok a testvéreitekkel szemben: nagy kamatokkal terhelitek őket, és elveszitek vagyonukat!” Azután népgyűlést hívtam össze ebben az ügyben. 8 Ott, a nyilvánosság előtt ezt mondtam a gazdagoknak: „Gondoljátok meg! Júdai testvéreinket eladták rabszolgának az idegen népeknek — mi pedig nagy áldozatokkal visszavásároltuk őket, hogy ismét szabadok legyenek. Ti pedig — kihasználva szorult anyagi helyzetüket — a saját testvéreiteket adjátok el rabszolgának! Sőt, arra kényszerítitek őket, hogy magukat adják el nektek!” Azok csak hallgattak, és nem tudtak mit felelni.
9 Majd így folytattam: „Amit tesztek, nem helyes! Meddig nem akartok még Istenünk félelme szerint élni, hogy végre ne gyalázzanak bennünket ellenségeink és az idegen népek?! 10 Nemcsak ti adtatok kölcsönt a szegényeknek, én is, rokonaim is, szolgáim is adtunk nekik pénzt és gabonát. Egyezzünk meg, hogy most mindannyian elengedjük a szegényeknek az összes kamatot, és többé egyikünk sem számít fel kamatot a kölcsönökre. 11 Ti pedig még ma adjátok vissza az összes zálogba vett földeket, szőlőskerteket, olajfa-ligeteket és házakat! Sőt, a kölcsönbe adott pénznek, gabonának, bornak és olívaolajnak eddig beszedett kamatait is adjátok vissza nekik!”
12 A gazdagok akkor így feleltek: „Rendben van. Visszaadjuk mindezeket, és nem követelünk tőlük ezután semmit. Úgy teszünk mindent, ahogy mondtad.” Ekkor hívtam a papokat, hogy a gazdagokat eskessék meg arra, hogy ígéretüket meg is fogják tartani. 13 Azután levettem a köpenyemet és az emberek szeme láttára kiráztam még a port is belőle. „Így rázzon ki Isten mindenkit a házából és összes vagyonából, aki ezt a megállapodást megszegi! Mindenét veszítse el, váljon teljesen földönfutóvá!” — mondtam nekik. Az egész gyűlés pedig felelt rá: „Ámen! Úgy legyen!” — és dicsérték az Örökkévalót.
14 Uralkodásának huszadik évében nevezett ki Artahsaszta király Júdea tartományának helytartójává, és a harminckettedik évig[a] viseltem ezt a tisztséget. Ez alatt a tizenkét év alatt nem szedtem a helytartónak járó adót a néptől. Sem én, sem a rokonaim nem éltünk ezzel a jogunkkal, és a magunk kenyerét ettük. 15 Ezzel szemben az előttem kormányzó helytartók a maguk megélhetésére rendszeresen beszedték a nekik járó adókat az élelmiszerből, a borból; és ezen felül még fejenként 40 sékel[b] ezüstöt is. Ráadásul a szolgáik is nyomorgatták a népet. Én azonban tiszteltem és féltem Istent, és nem tettem semmi ilyet. 16 Nem vettem el senkinek a földjét. A város falának újjáépítésén az összes szolgámmal együtt magam is ott dolgoztam.
17 Ezenkívül rendszeresen nálam étkezett százötven júdai vezető — nem is szólva azokról, akik a körülöttünk lévő népek közül jöttek hozzám — és mindezt a saját költségemre. 18 Naponta a következőket készítették el szolgáim ezeknek a vendégeknek az ellátására: levágtak egy ökröt, hat hizlalt juhot és sok baromfit. Minden tizedik napon többféle bort hozattam a számukra bőségesen. Ennek ellenére nem szedtem be a helytartónak járó adót, mert láttam, hogy mennyi teher van a népen, és milyen sokat kell dolgozniuk. 19 Kérlek, Istenem, emlékezz meg arról, amit ezért a népért tettem!
Védekezés a ravasz cselek ellen
6 Azután befejeztük a város falának újjáépítését. Nem maradt rajta egyetlen rés sem. Már csak a kapuk szárnyait kellett a helyükre illeszteni. Ezt megtudták ellenségeink is: Szanballat, Tóbijjá, az arab Gesem, és a többiek. 2 Ekkor Szanballat és Gesem üzentek nekem, hogy találkozzam velük Kefírim faluban, az Ónó-síkságon — ugyanis merényletet terveztek ellenem.
3 Visszaüzentem nekik: „Sok dolgom van, nem mehetek el innen. Ha elmennék, félbemaradna a munka.”
4 Ugyanezt az üzenetet négyszer is küldték, de én mindannyiszor így válaszoltam. 5 Szanballat ötödik alkalommal is küldött a szolgájával egy levelet, amelyet nem zárt le. 6 Ezt írta:
„A környező népek azt beszélik — és ezt Gasmu is megerősítette —, hogy te és a júdaiak fel akartok lázadni, azért építitek a város falát. Azt mondják, te akarsz a király lenni, 7 és prófétákat is megbíztál, hogy hirdessék ki Jeruzsálemben, hogy te vagy Júdea királya. Figyelmeztetlek, hogy ezt Perzsia királya is meg fogja hallani! Ezért, gyere, tanácskozzunk!”
8 Erre a következő választ küldtem: „Szanballat, ebből egy szó sem igaz! Semmi ilyesmi nem történt, az egészet csak te találtad ki.”
9 Ellenségeink meg akartak félemlíteni bennünket. Azt gondolták, ha sikerül megijeszteniük minket, akkor elgyengülünk, abbahagyjuk a munkát, és sohasem fog elkészülni a fal.
De én imádkoztam: „Istenem, erősíts meg engem!”
10 Azután elmentem Semajához, Delája fiához, aki Mehétabél fia volt. Semajá bezárkózott a házába, és ezt mondta:
„Nehémiás, menjünk a Templomba,
zárkózzunk be a belső részébe,
mert téged meg akarnak gyilkolni!
Igen, ma éjjel eljönnek, hogy megöljenek!”
11 De én ezt feleltem neki: „A magamfajta férfi nem fut el az ellenség elől! Különben is, jól tudod, hogy aki nem pap, nem léphet a Templom belsejébe, mert különben meg kell halnia! Dehogy megyek!”
12 Felismertem, hogy Semaját nem Isten küldte, hanem ezt a „próféciát” azért mondta, mert Tóbijjá és Szanballat lefizették. 13 Azt szerették volna elérni, hogy félelmemben bemeneküljek a Templomba, és így vétkezzek[c] a Törvény ellen, azután pedig vádolhassanak, és rossz hírbe keverjenek.
14 Istenem, kérlek, ne feledkezz meg róla, hogy Tóbijjá és Szanballat mennyi gonoszságot követett el! Lásd meg, hogy Nóadjá prófétanő és más próféták is próbáltak megfélemlíteni engem!
Elkészül a városfal
15 Végül mégis teljesen felépítettük a várfalat. Ötvenkét napig dolgoztunk rajta, és Elúl hónap[d] 25. napjára fejeztük be az újjáépítést. 16 Amikor ellenségeink meghallották ezt, és az összes körülöttünk élő népek látták, hogy felépült a város fala, minden bátorságuk és önbizalmuk elszállt, mert megértették, hogy ebben a nagy munkában Istenünk segített bennünket — így tudtuk ezt befejezni.
17-18 Akkoriban sokan a júdai gazdagok és előkelők közül gyakran váltottak levelet Tóbijjával, ugyanis korábban hűséget esküdtek neki, sőt egyesek rokoni kapcsolatba is kerültek vele. Tóbijjá feleségül vette Sekanjá (Árah fia) leányát. Ugyanakkor Tóbijjá fia, Jehóhánán pedig Mesullám (Berekjá fia) leányát vette el. 19 Ezek az előkelő júdaiak folyton azt bizonygatták nekem, hogy Tóbijjá milyen rendes és megbízható ember — de közben szinte minden szavamat kikémlelték, és megírták Tóbijjának, aki viszont állandóan leveleket küldött nekem, hogy megfélemlítsen.
7 Amikor teljesen felépült a fal, és a kapuk is a helyükre kerültek, szolgálatba állítottam a kapuőrzőket. Azután meghatároztam a templomi énekesek és a léviták szolgálatának rendjét. 2 Hanánit, a testvéremet, és Hananját a vár parancsnokát neveztem ki Jeruzsálem vezetőivé. Azért választottam Hanánit, mert hűséges és istenfélő volt, sokkal inkább, mint a többiek. 3 Azt mondtam nekik: „Reggel várjátok meg, amíg a nap melegen süt, csak azután nyissátok ki, napnyugta előtt pedig zárjátok be Jeruzsálem kapuit! A város lakosai közül jelöljetek ki őröket, akik a saját házuk közelében teljesítsenek a falon őrszolgálatot!”
4 Jeruzsálem nagy területen feküdt, de kevesen laktak benne, mert még csak néhány házat építettek újjá. 5 Isten ekkor azt a gondolatot adta nekem, hogy hívjam össze a vezetőket, az előkelő családfőket és az egész népet, hogy számoljuk meg és írjuk össze őket családonként. Ekkor megtaláltam egy korábban készített listát[e] azokról, akik először tértek haza a száműzetésből. Ebben a következők voltak feljegyezve:
A száműzetésből hazatértek névsora(A)
6 A Júdea tartományából származó száműzöttek közül a következők tértek haza. Őket, illetve elődeiket még Nebukadneccar, a Babilóniai Birodalom királya hurcoltatta száműzetésbe, Babilóniába. Most pedig visszatértek Jeruzsálembe és Júdea városaiba — minden család a maga eredeti lakóhelyére. 7 Ezek azok, akik Zerubbábellel együtt jöttek: Jésua, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná. Az Izráel népéhez tartozó hazatért férfiak száma, nemzetségeik szerint:
8 Parós leszármazottjai közül 2 172
9 Sefatja leszármazottjai közül 372
10 Árah leszármazottjai közül 652
11 Pahat-Moáb leszármazottjai közül, Jésua és Jóáb családjából 2 818
12 Élám leszármazottjai közül 1 254
13 Zattu leszármazottjai közül 845
14 Zakkaj leszármazottjai közül 760
15 Binnúj leszármazottjai közül 648
16 Bébaj leszármazottjai közül 628
17 Azgád leszármazottjai közül 2 322
18 Adónikám leszármazottjai közül 667
19 Bigvaj leszármazottjai közül 2 067
20 Ádin leszármazottjai közül 655
21 Átér leszármazottjai közül, Hizkijjá családjából 98
22 Hásum leszármazottjai közül 328
23 Bécaj leszármazottjai közül 324
24 Hárif leszármazottjai közül 112
25 Gibeon leszármazottjai közül 95
26 A fentieken kívül — eredeti lakóhelyük szerint — ennyien tértek vissza, csak a férfiakat számítva:
Betlehemből és Netófából 188
27 Anatótból 128
28 Bét-Azmávetból 42
29 Kirját-Árimból, Kefirából és Beérótból összesen 743
30 Rámából és Gebából összesen 621
31 Mikmászból 122
32 Bételből és Ajból összesen 123
33 a másik Nebóból 52
34 a másik Elámból 1 254
35 Hárimból 320
36 Jerikóból 345
37 Lódból, Hádidból és Ónóból összesen 721
38 Szenáából 3 930
39 A papok közül ezek tértek vissza:
Jedajá leszármazottjai, Jésua családjából 973
40 Immér leszármazottjai 1 052
41 Pashúr leszármazottjai 1 247
42 Hárim leszármazottjai 1 017
43 A léviták közül:
Jésua leszármazottjai Kadmiél és Hódavjá családjából 74
44 Az énekesek közül:
Aszáf leszármazottjai 148
45 A Templom kapuőrségéhez tartozók közül:
Sallúm, Átér, Talmón, Akkúb, Hatíta és Sóbaj leszármazottjai 138
46 A templomszolgák csoportjából a következők tértek vissza:
a Cíhá, Haszufá, Tabbáót,
47 Kérósz, Szíá, Pádón,
48 Lebáná, Hagábá, Samlaj,
49 Hánán, Giddél, Gahar,
50 Reája, Recín, Nekódá,
51 Gazzám, Uzza, Pászéah,
52 Bészaj, Meúnim, Nefisszim,
53 Bakbúk, Hakúfá, Harhúr,
54 Baclít, Mehídá, Harsá,
55 Barkósz, Sziszerá, Temah,
56 Necíah és Hatífá családjába tartozó leszármazottak.
57 Ezek tértek vissza Salamon király szolgáinak leszármazottjai közül:
Szótaj, Szóferet, Peridá,
58 Jaalá, Darkón, Giddél,
59 Sefatjá, Hattíl, Pókeret-Haccebáim és Ámón családjába tartozó leszármazottak.
60 A templomszolgáknak és Salamon szolgáinak a leszármazottjai közül összesen 392 férfi tért haza.
61 Akik feljöttek Babilóniából, azok között voltak olyanok is, akik nem tudták biztosan, hogy melyik nemzetségből származnak, ezért bizonytalan volt, hogy valóban Izráel népéhez tartoznak-e, vagy sem. A következő városokból jöttek: Tél-Melah, Tél-Harsa, Kérub, Addán és Immér.
62 Ők Delájá, Tóbijjá és Nekódá leszármazottjai voltak, összesen 642 férfi.
63 A papok között is voltak bizonytalan származásúak:
Hobajjá, Hakkóc és Barzillaj leszármazottjai. Az utóbbiak őse a gileádi Barzillaj egyik leányát vette feleségül, ezért a felesége családjához tartozónak számított.
64 Ezek keresték a családjuk nevét a papok névjegyzékében, de nem találták. Emiatt — átmenetileg — nem szolgálhattak a papok között. 65 A kormányzó úgy határozott, hogy ők mindaddig nem ehetnek a papok számára fenntartott szent ételekből, ameddig a főpap szolgálatba nem lép — s akkor majd ő dönti el a származásuk ügyét az Úrím és Tummím segítségével.
66 Az egész közösségben, amely Babilóniából hazatért, összesen 42 360 férfi volt. 67 Ezen fölül 7 337 férfi és női rabszolgájuk, és 245 férfi és női énekes is velük jött. 68-69 Ami az állataikat illeti, 736 lovat, 245 öszvért, 435 tevét és 6 720 szamarat hoztak magukkal.
70 A családfők közül egyesek ajándékot adtak az újjáépítés költségeinek fedezésére. A királyi helytartó egymaga 1 000 aranydrahmát[f] adott, meg 50 edényt és 530 papi ruhát. 71 A családfők összesen 20 000 aranydrahmát és 2 000 mina[g] ezüstöt adtak. 72 A nép többi része pedig összesen 20 000 aranydrahmát, 2 000 mina ezüstöt és 67 papi ruhát adott.
73 A papok, a léviták, a templomi kapuőrség tagjai, a templomi énekesek, a templomszolgák és a nép többi része is mind a saját eredeti városukban telepedtek le.
A hetedik hónap[h] elejére már mindenki a maga városában lakott.
22 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. 23 Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. 24 Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. 25 Hiszen Dávid is ezt mondja róla:
»Mindig az Örökkévalót látom magam előtt:
itt van a jobb oldalamon,
hogy biztonságban legyek.
26 Ezért örül a szívem,
és nyelvem boldogan szól.
Még testem is abban a reménységben él,
27 hogy nem hagysz a Halál birodalmában[a],
nem engeded, hogy Szented teste
a sírban pusztuljon el.
28 Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket,
közel jössz hozzám,
és betöltesz örömmel.«[b]
29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:
»Nem maradt a Halál birodalmában,
és teste nem pusztult el a sírban.«
32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. 33 Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. 34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:
»Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz:
Ülj mellém, a jobb oldalamra,
35 amíg ellenségeidet hatalmad alá[d] kényszerítem!«[e]
36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!”
37 Ezek a szavak úgy szíven találták őket, hogy azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Akkor most mit tegyünk, testvérek?”
38 Péter erre így válaszolt: „Térjetek vissza Istenhez, és merítkezzetek be mindannyian Jézus, a Messiás nevébe. Isten meg fogja bocsátani bűneiteket, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát. 39 Mert az ígéret nektek szól és gyermekeiteknek, meg azoknak is, akik távol vannak — mindenkinek, akit Istenünk, az Örökkévaló magához hív.”
40 Péter még sok egyebet is mondott nekik, hogy figyelmeztesse és biztassa őket: „Meneküljetek ki ebből a gonosz nemzedékből!” 41 Akik elfogadták Péter beszédét, még azon a napon bemerítkeztek. Így körülbelül háromezren csatlakoztak hozzájuk. 42 Ezek kitartóan foglalkoztak az apostolok tanításával, részt vettek a közösségben és a kenyér megtörésében[f], és együtt imádkoztak.
A jeruzsálemi közösség élete
43 Az apostolok által sok jel és csoda történt, ezért mindenkiben Isten iránti félelem és tisztelet támadt. 44 A hívők egy akaraton voltak, és amijük csak volt, mindent közösnek tekintettek. 45 Akiknek valami vagyonuk volt, eladták, és az árát szétosztották a testvérek között. Mindenkinek annyit adtak, amennyire szüksége volt. 46 Napról napra rendszeresen összegyűltek a Templomban. Otthonaikban megtörték a kenyeret, őszinte szívvel és boldog örömmel együtt ettek, és 47 dicsérték Istent. Még azok is kedvelték őket, akik nem tartoztak közéjük. Az Úr pedig napról napra gyarapította a csoportot olyanokkal, akik üdvösségre jutottak, és csatlakoztak hozzájuk.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center