Old/New Testament
Ezékiás helyreállítja a Páska ünnepét
30 Ezékiás király kihirdette egész Izráelben és Júdában, sőt még leveleket is küldött Efraim és Manassé törzsének,[a] hogy mindannyian jöjjenek Jeruzsálembe, az Örökkévaló házába, és ünnepeljék meg az Örökkévalónak, Izráel Istenének ünnepét: a Páskát. 2 A király tanácskozott a vezetőkkel és az egész jeruzsálemi gyűléssel, és úgy határozott, hogy ez alkalommal a második hónapban tartják meg ezt az ünnepet. 3 Ugyanis a megszabott időben, az első hónapban ez nem volt lehetséges, mivel a papok nem szentelték meg magukat időben és kellő számban, és a nép sem gyűlt össze időben Jeruzsálemben. 4 Ezt mind a király, mind a gyűlés helyeselte.
5 Elhatározták, hogy egész Izráelben kihirdetik Beérsebától Dánig: az egész nép gyűljön össze Jeruzsálembe, és együtt tartsák meg az Örökkévalónak, Izráel Istenének ünnepét, a Páskát, mert a nép többsége már régóta nem ünnepelte meg ezt a Törvény szerint. 6 A futárok tehát mindenhová elvitték a király és a vezetők levelét egész Izráelben és Júdában, és kihirdették a királyi parancsot:
„Izráel fiai, térjetek vissza az Örökkévalóhoz, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéhez! Akkor ő is visszatér hozzátok, akik még megmaradtatok és megmenekültetek Asszíria királyának kezéből. 7 Ne legyetek olyanok, mint elődeitek vagy testvéreitek, akik hűtlenekké lettek az Örökkévalóhoz, őseik Istenéhez! Hiszen látjátok, hogy emiatt az Örökkévaló kiszolgáltatta őket a pusztulásnak. 8 Ti ne legyetek olyan keményfejűek és nyakasok, mint őseitek, hanem készségesen engedelmeskedjetek az Örökkévalónak, és jöjjetek el a Templomába, amelyet örökre megszentelt, és ott tiszteljétek és imádjátok őt! Akkor elfordul rólatok az Örökkévaló súlyos haragja. 9 Mert, ha ti visszatértek az Örökkévalóhoz, akkor fogva tartóik megkönyörülnek testvéreiteken és gyermekeiteken, akik így majd hazatérhetnek a fogságból szülőföldjükre. Hiszen Istenetek, az Örökkévaló, irgalmas és kegyelmes — nem fordítja el arcát tőletek, ha visszatértek hozzá!”
10 Ezt a futárok városról városra haladva mindenhol kihirdették Efraim és Manassé földjén egészen Zebulon törzsének vidékéig, de az emberek kinevették és gúnyolták őket. 11 Mégis voltak néhányan Ásér, Manassé és Zebulon törzséből, akik megalázták magukat, és elmentek Jeruzsálembe. 12 Júdában azonban Isten hatalma következtében mindenki egy szívvel-lélekkel engedelmeskedett a király és a vezetők felhívásának, amely az Örökkévaló szava volt.
13 Így hát a második hónapban nagyon sokan feljöttek Jeruzsálembe, hogy együtt tartsák meg a Kovásztalan Kenyerek ünnepét. Nagy sokaság gyűlt össze, 14 amely először nekifogott, hogy Jeruzsálemet megtisztítsa az idegen istenek oltáraitól. Minden ilyen oltárt leromboltak és eltakarítottak a városból, még azokat is, amelyeken tömjént égettek a bálványoknak. Ezeket a Kidron-patak völgyébe szórták, a szemétdombra.
15 Azután a második hónap tizennegyedik napján levágták a páskabárányt, és megtartották a Páskát. A papok és a léviták elszégyellték magukat, és most már idejében felkészültek az Örökkévaló szolgálatára; azután égőáldozatokat vittek az Örökkévaló házába. 16 Valamennyien a saját feladataikat végezték — úgy, ahogyan azt Mózesnek, az Isten emberének Törvénye meghatározta. Az áldozati állatok vérét a léviták a papok kezébe adták, akik azt az oltárra hintették. 17 Sokan voltak az összegyűltek között olyanok is, akik előzőleg nem szentelték meg magukat. Ezek helyett a léviták vágták le és készítették el a páskabárányt — a Törvény előírásai szerint.
18 Sokan voltak, különösen Efraim, Manassé, Issakár és Zebulon törzséből, akik előzőleg nem szentelték meg magukat, mégis ettek a páskabárányból annak ellenére, hogy ezt a Törvény szerint nem lett volna szabad. Ezékiás király azonban imádkozott értük: „Örökkévaló, te olyan jóságos vagy! Kérlek, bocsáss meg mindenkinek, 19 aki szívét felkészítette és odaszánta Isten jelenlétének keresésére, az Örökkévalónak, ősei Istenének imádatára, még akkor is, ha nem szentelte meg magát a szentség szabályai szerint!” 20 Az Örökkévaló pedig meghallgatta Ezékiást, és megkímélte a népet, így senkinek nem esett bántódása. 21 Így hát, akik Izráel népéből összegyűltek Jeruzsálemben, nagy örömmel megtartották a Kovásztalan Kenyerek ünnepét hét napon keresztül. A léviták és a papok az ünnep minden napján teljes erővel dicsérték az Örökkévalót hangszereikkel és énekükkel. 22 Ezékiás király a szívére beszélt a lévitáknak, akik járatosak voltak az Örökkévaló szolgálatában, és bátorította őket. A nép pedig örvendezve ünnepelt és lakomázott hét napon át, hálaáldozatokat vittek az Örökkévalónak és dicsérték az Örökkévalót, őseik Istenét.
23 Azután az egész közösség tanácskozott, és elhatározták, hogy még hét nappal meghosszabbítják az ünnep idejét. Ezért hét napig nagy örvendezéssel folytatták az ünneplést. 24 Ezékiás, Júda királya pedig gondoskodott róla, hogy a gyülekezetnek legyen mit lakomáznia: 1 000 bikaborjút és 7 000 juhot ajándékozott nekik. Hasonlóképpen a főemberek is adtak a gyülekezetnek 1 000 növendék bikát és 10 000 juhot. A papok is nagy számban megszentelték magukat a szolgálatra.
25 Így örvendezett és ünnepelt Júda egész gyülekezete, a papok, a léviták, az Izráelből az ünnepre érkezett vendégek és azok, akik Izráelből már korábban átköltöztek Júdába, és jövevényként laktak ott.
26 Igen nagy öröm volt Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának ideje óta nem volt ehhez hasonló nagy ünnep. 27 Végül a papok és a léviták felálltak, és megáldották a népet — és a szavuk meghallgatásra talált Istennél, imádságuk feljutott a Mennybe, Isten szent lakóhelyére.
Ezékiás helyreállítja a jó rendet
31 A Páskaünnep véget ért. Akkor mindazok, akik Izráel népéből részt vettek Jeruzsálemben az ünnepen, kimentek Júda városaiba, és lerombolták a bálványokat, az Asera-oszlopokat, kivágták a szent fákat, lerombolták az áldozóhalmokat és azok oltárait — egyet sem hagytak meg közülük. Mindezt hasonlóképpen megtették Benjámin, Efraim és Manassé vidékein is. Azután mind visszatértek lakóhelyükre, a saját városukba.
2 Ezékiás a helyükre állította a papok és léviták csoportjait. Meghagyta nekik, hogy szolgálati beosztásuk szerint lássák el feladataikat: az égőáldozatok és hálaáldozatok bemutatását, a hálaadást, az Örökkévaló dicséretét a Templom udvarainak kapuiban,[b] és a különböző egyéb szolgálatokat. 3 Ezékiás elrendelte, hogy a saját vagyonából rendszeresen vigyenek áldozatra való állatokat az égőáldozatokhoz, a reggeli és esti áldozatokhoz, azután szombat és Újhold ünnepére, meg a többi megszabott ünnepre aszerint, amint az meg van írva Mózes Törvényében.
4 Hasonlóképpen megparancsolta a Jeruzsálemben lakóknak, hogy adják meg a papoknak és lévitáknak járó részt az áldozatokból, hogy bátorítsák őket azoknak a feladatoknak az ellátására, amelyeket az Örökkévaló rájuk bízott a Törvény szerint. 5 Amint a király rendeletét meghallották, az emberek azonnal engedelmeskedtek, és bőségesen behozták termésük első részét a gabonából, szőlőből, olívaolajból, mézből és minden másból is. Ugyancsak bőségesen behozták a tizedet[c] mindenből. 6 A Júda városaiban lakó izráeliek és júdaiak behozták a tizedet az állataikból is: a marhákból és juhokból. Behozták a tizedet azokból a terményekből is, amelyeket Istenüknek, az Örökkévalónak szenteltek, és felhalmozták ezeket nagy halmokban a Templom udvarán.
7 A harmadik hónapban kezdték behordani a termés tizedét a Templomba, és a hetedik hónapig egyre csak hozták — akkor fejezték be. 8 Amikor Ezékiás és a vezetők látták ezeket a halmokat, áldották az Örökkévalót és népét, Izráelt.
9 Azután Ezékiás megkérdezte a papokat és a lévitákat a felhalmozott termény felől. 10 Azarjáhú főpap — aki Cádók családjából származott — felelt a királynak: „Mióta a nép kezdte behozni a tizedet az Örökkévaló házába, bőségesen el vagyunk látva, és még maradt is felesleg, mert az Örökkévaló bőségesen megáldotta népét. Ami megmaradt, az van itt felhalmozva ezekben a nagy halmokban.”
11 Akkor Ezékiás elrendelte, hogy készítsenek raktárakat az Örökkévaló házában, és oda hordják be a terményeket. Így is történt. 12 A terményeket, amelyeket áldozatként, tizedként vagy önkéntes adományként hoztak be az emberek, mind behordták hűségesen ezekbe a raktárakba, és rábízták Kónanjáhú lévita felügyeletére. A helyettese pedig a testvére, Simei lett. 13 Ezékiás király és Azarjáhú, az Isten háza felügyelője a következő férfiakat nevezték ki, hogy Kónanjáhú és Simei vezetésével gondot viseljenek a raktárakra: Jehiél és Azarjáhú, Nahat és Aszáél, Jerimót és Józábád, Eliél és Jiszmakjáhú, Mahat és Benájáhú.
14 Az Istennek önkéntesen felajánlott adományok felügyeletével Kórét, Jimná fiát bízták meg, aki egyúttal a keleti kapu őre is volt. Az ő feladata volt, hogy szétossza ezeket az adományokat és legszentebb dolgokat. 15 Éden és Minjámin, Jésua és Semajáhú, Amarjáhú és Sekanjáhú Kóré segítői voltak. Az ő felügyeletével végezték hűségesen az adományok szétosztását rokonaik között a papok városában — a papok csoportjai szerint. Mindenkinek adtak az adományokból, a legnagyobbtól a legkisebbig.
16 A szétosztást a származási jegyzék alapján végezték, amelybe minden férfit feljegyeztek három éves kortól felfelé. Ezeknek szabad bejárása volt a Templomba, és mindegyiküknek meg voltak határozva a napi teendői, a felelősségi köre és a szolgálati csoportja. 17 A papokat családjaik szerint írták be a származási jegyzékbe, a lévitákat pedig csak húsz éves koruktól fölfelé, a szolgálati csoportjuk és feladatuk szerint. 18 A léviták családtagjai — feleségeik és összes gyermekeik — is részesedtek az adományokból, mert hűségesen szolgáltak a Templomban, és megszentelték magukat a szolgálatra.
19 A vidéki városokban is mindenhol voltak név szerint kijelölt férfiak, akik eljuttatták az adományok megfelelő részét azokhoz a papokhoz, akik Áron családjába tartoztak, és a származási jegyzékbe felvett lévitákhoz, akik a Templomtól távolabbi vidékeken éltek.
20 Ezeket tette Ezékiás Júdában. Minden dologban helyesen járt el, és azt tette, amit Istene, az Örökkévaló helyesnek, jónak és hűségesnek talált. 21 Amibe csak belekezdett, mindent teljes szívvel-lélekkel tett, és minden sikerült is neki, akár Isten háza szolgálatában, akár a Törvény és az Isten parancsainak teljesítésében kereste Istenének az akaratát.
Jézust letartóztatják(A)
18 Miután Jézus befejezte az imádkozást, tanítványaival együtt átment a Kidron-patak völgyének másik oldalára, egy kertbe, ahol máskor is gyakran megfordult. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki Jézust az ellenségei kezére akarta adni. 3 Ezért ide vezette azt a csapatot, amelyben római katonák és templomőrök voltak. Ez utóbbiakat a főpapok és a farizeusok küldték. Fáklyákat, lámpásokat és fegyvereket is vittek magukkal.
4 Jézus már előre tudta, hogy mi következik, ezért előlépett, és megkérdezte: „Kit kerestek?”
5 „A názáreti Jézust” — felelték.
„Én vagyok”[a] — mondta Jézus. Ott volt közöttük Júdás is, aki elárulta. 6 Amikor Jézus azt mondta: „Én vagyok”, azok mind hátratántorodtak, és a földre estek. Jézus ekkor ismét megkérdezte:
7 „Kit kerestek?”
„A názáreti Jézust” — válaszolták.
8 Jézus azt mondta: „Már megmondtam nektek, hogy én vagyok az, ha tehát engem kerestek, akkor a többieket hagyjátok békében elmenni!” 9 Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit előzőleg mondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.”
10 Ekkor Simon Péter kirántotta a kardját, és rávágott az egyikre azok közül, akik Jézust akarták elfogni, de csak a jobb fülét vágta le. Ez a férfi a főpap szolgája volt, Málkusnak hívták. 11 Jézus azonban rászólt Péterre: „Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Nem tudod, hogy ki kell innom azt a poharat,[b] amelyet Atyám adott nekem?”
Kihallgatják Annás házában(B)
12 Ekkor a római katonák a parancsnokukkal és a zsidó templomőrökkel együtt letartóztatták, és megkötözték Jézust. 13 Először Annáshoz vitték, aki Kajafás apósa volt. Abban az évben Kajafás volt a főpap. 14 Ő volt az, aki azt tanácsolta a vallási vezetőknek, hogy jobb, ha egyetlen ember hal meg, mintha az egész nép elpusztul.
Péter letagadja, hogy ismeri Jézust(C)
15 Simon Péter követte Jézust egy másik tanítvánnyal együtt, aki ismerte a főpapot, ezért Jézussal együtt ő is bement a főpap palotájának udvarára. 16 Péter azonban kint maradt a kapunál. Később kijött az a másik tanítvány, szólt az ajtót őrző szolgálólánynak, és bevitte Pétert is az udvarba. 17 Ez a szolgálólány megkérdezte Pétert: „Ugye te is annak az embernek a tanítványai közé tartozol?”
„Nem, dehogyis!” — tiltakozott Péter.
18 A szolgák és a templom őrei tüzet raktak az udvarban, körülállták, és melegedtek, mert hideg volt az éjszaka. Péter is közéjük állt.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center