Old/New Testament
7 Ekkor Elizeus megszólalt: „Hallgassátok meg, mit üzen az Örökkévaló: »Holnap ilyenkor olyan bőségesen lesz élelem Samáriában, hogy egy sékel[a] ezüstért egy szeá[b] finomlisztet vagy két szeá árpát lehet majd kapni a városkapu melletti piacon.«”
2 Volt ott egy főember, aki mindig a király mellett szokott lenni, hogy segítsen neki. Ez a főember így szólt Elizeushoz, az Isten emberéhez: „Még ha az Örökkévaló ablakokat nyitna is az égen, ez még akkor sem történhet meg!”
„Saját szemeddel meg fogod látni, hogy így lesz, de nem eszel belőle!” — mondta neki Elizeus.
A négy leprás előtt az arám sereg megfutamodik
3 Ugyanekkor Samária városkapuja előtt négy leprás férfi üldögélt. Ezt mondták egymásnak: „Minek várjunk itt, amíg éhen halunk? 4 Ha bemegyünk a városba, ott már olyan nagy az éhínség, hogy biztosan éhen halunk. Ha meg itt ülünk tovább, akkor is meghalunk. Menjünk inkább az arámok táborába, mert ott legalább van élelem! Ha életben hagynak minket, akkor jó, ha megölnek, akkor sincs vesztenivalónk!”
5 Fölkeltek hát, és alkonyatkor elindultak, hogy átmenjenek az arám táborba. Amikor odaértek, meglepve látták, hogy nincs ott senki!
6 Az Örökkévaló ugyanis azt tette, hogy az arámok harci szekerek robogását és vágtató lovasok dobogását hallották, mintha hatalmas sereg közeledne. Szörnyen megrémültek, és kiabálni kezdtek: „Jaj, fussunk, mert Izráel királya fölbérelte ellenünk a hettiták és az egyiptomiak királyait!” 7 Alkonyatkor az egész hadsereg futásnak eredt, hogy az életüket mentsék. Otthagyták sátraikat, lovaikat, szamaraikat, s az egész tábort úgy, ahogy volt.
8 Amikor a leprások elérték a tábort, bementek egy sátorba, és előbb ettek-ittak. Azután zsákmányt szereztek: ezüstöt, aranyat, ruhákat, és ezeket elrejtették. Majd egy másik sátort fosztottak ki, s azt a zsákmányt is elrejtették.
A leprások örömhírt hoznak az éhező városnak
9 Végül megálltak, és ezt mondták egymásnak: „Nézzétek, ez a nap a nagy örömhír napja! Mi meg nem szólunk róla senkinek! Nem jól van ez így! Ha reggelig itt maradunk, még büntetés ér bennünket. Menjünk hamar, vigyük meg a jó hírt a királynak!”
10 Vissza is mentek a városhoz, és bekiáltottak a kapuőröknek: „Elmentünk az arámok táborába, de nincs ott egy lélek sem! Egy hangot sem lehet hallani, csak a megkötött lovak és szamarak maradtak ott, meg a sátrak!” 11 Az őrök jelentették a hírt a királyi palotában. 12 Még éjjel volt, de a király azonnal fölkelt, és tanácskozott a főembereivel. Azt mondta nekik: „Sejtem én, mit terveznek ellenünk az arámok! Tudják, hogy Samária éhezik, ezért kimentek a táborukból, és elrejtőztek. Csak arra várnak, hogy kimenjünk a városból élelmet szerezni, s akkor lecsapnak ránk, foglyul ejtenek minket, a várost meg elfoglalják!”
13 Az egyik főember azt javasolta: „Uram, maradt még néhány lovunk. Küldjünk ki hát néhány embert öt lóval, hogy nézzék meg, mi történt! Ezek a lovak hamarosan úgyis elpusztulnának velünk együtt.” 14 Így is történt. A király kiküldte néhány emberét két harci szekérrel, amelyet a lovak húztak. „Menjetek — mondta nekik —, nézzétek meg, mi történt az arám hadsereggel!” 15 Azok el is mentek, és egészen a Jordánig követték az arám hadsereg nyomait. Ugyanis mindenütt szanaszét dobált hadi felszerelések és ruhák hevertek az úton, amelyet a menekülők a nagy sietségben elhajigáltak. Azután a király emberei visszatértek Samáriába, és jelentették uruknak, amit láttak.
16 Amikor az emberek meghallották a hírt, kitódultak a városból, és kifosztották az arámok elhagyott táborát. A nagy zsákmány miatt olyan bőség lett Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehetett kapni a városkapu melletti piacon — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló azt előre megmondta.
17-18 A király odaküldte a városkapuhoz azt a főembert, aki mindig mellette volt, hogy segítsen neki. De a tömeg olyan erővel rohant ki a kapun, hogy letaposták a király főemberét, aki meg is halt. Így teljesedett be, amit az Isten embere előre megmondott, amikor a király őhozzá ment tudakozódni. Ezt mondta ugyanis neki: „Holnap ilyenkor olyan bőségesen lesz élelem Samáriában, hogy egy sékelért egy szeá finomlisztet vagy két szeá árpát lehet majd kapni a városkapu melletti piacon.” 19 Ez a főember pedig akkor így válaszolt erre: „Még ha az Örökkévaló ablakokat nyitna is az égen, ez még akkor sem történhet meg!” Elizeus azonban megmondta neki: „Saját szemeddel fogod meglátni, hogy így lesz, de nem eszel belőle!” 20 Pontosan ez történt: a város kapujában a nép összetaposta ezt a főembert, aki meg is halt.
A súnemi asszony visszakapja örökségét
8 Egyszer Elizeus szólt annak a súnemi asszonynak, akinek a fiát életre keltette: „Egész családoddal együtt költözz el innen! Telepedjetek le jövevényként, ahol tudtok, mert az Örökkévaló éhínséget hívott elő, s ami még rosszabb, ez hét esztendeig fog tartani ebben az országban!”
2 Az asszony megfogadta az Isten emberének szavát, és családjával együtt a filiszteusok országába költözött. Ott éltek hét évig. 3 Amikor letelt ez az időszak, visszatértek Izráel földjére.
Ekkor azonban az asszony elment a királyhoz, hogy segítségét kérje, mert vissza akarta kapni házát és földjét.
4 A király éppen Géházival, az Isten emberének szolgájával beszélgetett. Kérte, hogy mondja el neki Elizeus összes csodatetteit.
5 Géházi éppen arról beszélt a királynak, hogyan keltette életre Elizeus a súnemi asszony fiát, amikor ez az asszony a fiával együtt bement a király elé, hogy visszakérje birtokát. Ekkor Géházi fölkiáltott: „Uram, királyom, ő az az asszony, akiről beszéltem, és ez az a fiú, akit Elizeus életre keltett!”
6 Akkor a király kikérdezte az asszonyt, aki felelt a kérdéseire.
Azután megparancsolta egyik udvari emberének, hogy intézkedjen, és az asszony családjának adják vissza minden vagyonát, sőt még a birtokuk jövedelmét is attól a naptól kezdve, amelyen elhagyták az országot egészen addig, amíg visszatértek.
Elizeus prófétál Hazáélnek
7 Ezután Elizeus Damaszkuszba ment. Ebben az időben Benhadad, Arám királya éppen betegen feküdt. Amikor megtudta, hogy Elizeus odaérkezett, 8 szólt Hazáélnek: „Vigyél az Isten emberének ajándékot, és kérd, hogy tudakolja meg az Örökkévalótól, vajon meggyógyulok-e ebből a betegségből!”
9 Hazáél így is tett: megrakott 40 tevét válogatott damaszkuszi drágaságokkal, és felkereste Elizeust. Megállt előtte, és ezt mondta: „Fiad,[c] Benhadad, Arám királya küldött, hogy megkérdezze, fölgyógyul-e betegségéből.”
10 Elizeus így válaszolt: „Menj, és mondd neki, hogy meggyógyul. De az Örökkévaló megmutatta nekem, hogy biztosan meghal.”
11 Majd a próféta sokáig mereven maga elé nézett, végül sírva fakadt. 12 Hazáél megkérdezte: „Uram, miért sírsz?”
„Mert látom, hogy mennyi bajt hozol majd Izráelre! Erős városait fölgyújtod, harcosait fegyvered öli meg, csecsemőit földhöz vered, s még terhes asszonyait is megölöd” — mondta Elizeus.
13 „De uram, ki vagyok én, hogy ilyen nagy dolgokat tegyek, hiszen annyit érek, mint egy kutya!” — válaszolt Hazáél.
„Az Örökkévaló megmutatta nekem, hogy te leszel Arám királya” — felelt a próféta.
14 Hazáél ezután visszatért Benhadadhoz, aki megkérdezte: „Mit üzent Elizeus?”
„Azt mondta, hogy bizonyosan meggyógyulsz, uram” — válaszolta Hazáél.
15 A következő napon azonban Hazáél fogott egy takarót, és vízbe mártotta. Majd bement a királyhoz, s a takarót Benhadad arcára terítette: így fojtotta meg. Ezután Hazáél ült Arám trónjára.
Jórám, Júda királya(A)
16 Jórám, Aháb fia, Izráel királya uralkodásának 5. évében kezdett uralkodni Júdában Jórám[d], Jósafátnak, Júda királyának a fia.[e] 17 Jórám, Jósafát fia harminckét éves korában kezdte meg nyolc évig tartó uralkodását Jeruzsálemben. 18 Izráel királyainak útján az járt, akárcsak Aháb király és annak családja. Ugyanis Aháb leányát vette feleségül, és azt tette, ami az Örökkévaló szerint gonoszság volt. 19 Az Örökkévaló azonban, a szolgájára, Dávidra való tekintettel mégsem pusztította el Júdát, mert megígérte neki, hogy királyi hatalmat ad neki és fiainak örökké.[f]
20 Jórám, Jósafát fia idejében Edom népe fellázadt Júda uralma ellen, és elszakadt tőle. Ezután Edomban királyt választottak maguknak.
21 Emiatt Jórám, Jósafát fia a seregével, vezéreivel és harci szekereivel Cáírba vonult, de az edomiak körülzárták őket. Jórám, Jósafát fia még akkor éjjel a harci szekerek parancsnokaival együtt kitört a gyűrűből, és megmenekült. Serege azonban szétszóródott, és hazafutott. 22 Így szakadtak el Júdától az edomiak — és ez így van mind a mai napig.
Ugyanekkor lázadt fel Libna is Jórám, Jósafát fia uralma ellen, és el is szakadt tőle.
23 Jórám, Jósafát fia többi tetteit, és mindazt, amit uralkodása idején tett, följegyezték a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. 24 Azután meghalt Jórám, Jósafát fia, és ősei mellé temették a Dávid városában. Júda trónján fia, Ahazjá követte.
Ahazjá, Júda királya(B)
25 Jórám, Aháb fia, Izráel királya uralkodásának 12. évében kezdett uralkodni Júdában Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia. 26 Ahazjá 22 éves volt, amikor trónra lépett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja Atalja, Omrinak, Izráel királyának az unokája volt. 27 Ahazjá is Aháb családjának útját követte, és olyan dolgokat tett, amelyek az Örökkévaló szerint gonoszak voltak, akárcsak Aháb és annak családja. Azért tett ilyen gonosz dolgokat, mert rokonságban volt Ahábnak, Izráel királyának családjával.
28-29 Ahazjá a seregével csatlakozott Jórámhoz, Aháb fiához, Izráel királyához, és együtt vonultak fel Hazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádba. Ott azonban a csatában az arámok megsebesítették Jórámot, aki visszatért Jezréelbe, hogy a sebe meggyógyuljon.
Ezután Ahazjá, Jórám fia, Júda királya elment Jezréelbe, hogy meglátogassa a beteg Jórámot, Aháb fiát.
Jéhú, Izráel királya
9 Elizeus szólt az egyik tanítványnak a próféták közösségéből:[g] „Készülj fel az útra! Fogd ezt a korsó olajat, és menj el a gileádi Rámótba! 2 Ott keresd meg Jéhút, Jósafát fiát, Nimsi unokáját. Hívd ki a társai közül, és vezesd be egy belső szobába. 3 Öntsd a fejére az olajat, és mondd neki: »Az Örökkévaló mondja neked: Fölkentelek téged Izráel királyává.« Azután fuss el onnan, ne maradj ott egy percig se!”
4 Így is lett. A fiatal próféta elment a gileádi Rámótba. 5 Meglepetésére ott találta a hadsereg vezéreit, akik éppen egy asztalnál ültek. Azt mondta: „Üzenetet hoztam neked, parancsnok!”
Jéhú megkérdezte: „De melyikünknek?”
„Neked, parancsnok!” — mondta a próféta.
6 Jéhú fölkelt, és ketten bementek a házba. Ott a próféta Jéhú fejére öntötte az olajat, és ezt mondta: „Az Örökkévaló, Izráel Istene mondja neked: »Királlyá kenlek téged: mostantól fogva te vagy az Örökkévaló népének, Izráelnek a királya. 7 Irtsd ki uradnak, Ahábnak egész családját! Így állok bosszút Jezábelen, amiért meggyilkolta szolgáimat, a prófétákat és az Örökkévaló többi szolgáját. 8 Kipusztul Aháb egész családja. Kiirtok Izráelből minden fiút és férfit Aháb rokonságából, apraját-nagyját egyaránt. 9 Úgy bánok Aháb családjával, mint Jeroboám, Nebát fia, vagy Baasá, Ahijjá fia családjával. 10 Jezábelt pedig a kutyák eszik meg jezréeli birtokán, el se temetik!«” Azzal a próféta elfutott onnan.
Jéhút királlyá teszik a hadsereg vezetői
11 Azután Jéhú visszament a király szolgáihoz, a hadsereg vezetőihez. Azok megkérdezték: „Minden rendben van? Minek jött ez a bolond hozzád?”
De Jéhú nem akarta elmondani nekik, mi történt. „Semmi különös! Tudjátok, mi mindent fecsegnek ezek össze-vissza!”
12 De azok már gyanút fogtak: „Ne beszélj mellé, Jéhú! Mondd meg az igazat!”
Akkor Jéhú elmondott nekik mindent igazán: „Azt mondta nekem a próféta: Ezt üzeni az Örökkévaló: »Királlyá kenlek téged, hogy Izráel királya légy.«”
13 Ezt hallva a vezérek levetették felsőruhájukat, és Jéhú lába alá terítették a lépcsőkre, majd megfújták a sófárt, és ezt kiáltották: „Jéhú a király!”
14 Így kezdődött Jéhúnak, Nimsi unokájának az összeesküvése Jórám, Júda királya ellen. Jórám ekkor Izráel egész seregével a gileádi Rámót várát védte Hazáélnek, Arám királyának a serege ellen. 15 Azonban a harcban megsebesült, és visszatért Jezréelbe, hogy a sebeit gyógyíttassa.
Jéhú ezt mondta a vezéreknek: „Ha valóban engem akartok királyotoknak, akkor ne engedjünk senkit kimenni a városból, nehogy elvigye a hírt Jezréelbe!”
Jéhú megöli Jórámot
16 Ezután Jéhú harci szekerére szállt, és csapatával együtt elindult Jezréelbe, mivel Jórám oda ment, hogy a sebét gyógyíttassa. Ugyanakkor Ahazjá, Júda királya is Jezréelbe ment, hogy meglátogassa Jórámot.
17 Jezréel tornyában az őrszem észrevette a közeledő csapatot, és jelentette a királynak.
Jórám azt mondta: „Küldjetek ki egy lovast, hogy kérdezze meg, békés szándékkal jönnek-e!”
18 A lovas küldött Jéhú elé sietett, és megszólította: „A király kérdezi, békés szándékkal jöttök-e?”
„Ugyan, mit törődsz te azzal? Állj be mögém, és kövess engem!” — felelte Jéhú.
Az őrszem jelentette Jórámnak: „A küldött odament a közeledő csapathoz, de nem tért vissza.”
19 Erre Jórám kiküldött egy másik lovast, aki ezt mondta Jéhúnak: „A király kérdezi, békés szándékkal jöttök-e?”[h]
„Ugyan, mit törődsz te azzal? Állj be mögém, és kövess!” — felelte Jéhú.
20 Az őrszem ismét jelentette Jórámnak: „A második küldött is odament a közeledő csapathoz, de ő sem tért vissza. De aki azt a harci szekeret vezeti, úgy hajt, mint egy őrült. Jéhú, Nimsi unokája szokott így hajtani.”
21 Akkor Jórám megparancsolta, hogy fogjanak be a szekerébe. Azután Jórám, Izráel királya és Ahazjá, Júda királya — mindegyik a maga harci szekerén — Jéhú elé hajtottak. Éppen ott találkoztak vele, ahol egykor a jezréeli Nábót szőlőskertje volt.
22 Jórám megszólította Jéhút: „Békés szándékkal jössz?”
„Hogy lehetne békesség, amíg anyád, Jezábel folyton csak szaporítja a bálványimádást[i] és a varázslást?!” — felelte Jéhú.
23 Erre Jórám megfordította a szekerét, hogy elmeneküljön. Közben odakiáltott Ahazjának: „Ez árulás, Ahazjá!”
24 Jéhú fogta az íját, és teljes erővel a menekülő király hátába lőtte nyilát. Jórámot a nyíl szíven találta, azonnal összeesett a szekerében, és meghalt.
25 Jéhú ezt mondta a szekere hajtójának, Bidkarnak: „Fogd Jórám holttestét, és dobd a jezréeli Nábót földjére! Emlékezz rá, hogy amikor mi ketten egymás mellett álltunk a harci szekéren, Jórám apja, Aháb király mögött, az Örökkévaló megmondta, hogy ez így fog történni — s lám, most beteljesedett! Azt mondta Ahábnak: 26 »Amilyen igaz, hogy tegnap láttam Nábótnak és a fiainak kiontott vérét, olyan biztos, hogy egy napon éppen ezen a helyen fogok bosszút állni rajtad!« Dobd oda hát Jórám testét arra a helyre, az Örökkévaló szava szerint!”
Jéhú megöli Ahazjá királyt és Jezábelt(C)
27 Ahazjá, Júda királya látta ezt, és igyekezett Bét-Haggán felé menekülni a harci szekerén. Jéhú és a csapata azonban őt is üldözőbe vette. Ezt mondta Jéhú az embereinek: „Ahazját is lőjétek le!” Meg is sebesítették őt a szekerén, a nyilaikkal[j] a Gúr-hágó közelében, Jibleám mellett. Ahazjá mégis elmenekült, de csak Meggidóig jutott, mert ott belehalt a sérülésébe. 28 Szolgái ezután hazavitték a holttestét a harci szekerén Jeruzsálembe, s ott eltemették ősei mellé, a Dávid városában. 29 Jórám, Aháb fia uralkodásának 11. évében lett Ahazjá Júda királya.
30 Ezután Jéhú Jezréelbe ment. Amikor Jezábel ezt megtudta, kicsinosította magát, és kinézett az emeleti ablakon. 31 Amikor Jéhú bevonult a város kapuján, lekiáltott neki: „Hogy vagy, Zimri?[k] Meggyilkoltad a saját uradat?!”
32 Jéhú erre odanézett, majd fölkiáltott: „Van-e ott valaki, aki velem tart?”
Erre két-három királyi szolga megjelent az ablakban. 33 „Fogjátok meg Jezábelt, és hajítsátok ki!” — mondta nekik Jéhú. Azok engedelmeskedtek, és kidobták. Ő lezuhanva szörnyethalt, és vére a falra fröccsent, meg a lovak lábára, amelyek összetaposták.
34 Jéhú az embereivel ezután leült enni-inni. Azután azt mondta: „Nézzetek utána annak az átkozott asszonynak, s temessétek el, mégiscsak király leánya volt!”
35 De mire a szolgák kimentek, hogy eltemessék, a holttestből már alig találtak valamit: csak a koponya, a lábszár és a kézfej maradt belőle. 36 Amikor ezt jelentették Jéhúnak, ő így szólt: „Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott szolgája, a tisbei Illés által Jezábelről: »A kutyák eszik meg Jezábel testét Jezréelben. 37 Olyan lesz a holtteste azon a jezréeli földbirtokon, mint a trágya a szántóföldön. Senki meg nem mondhatja róla, hogy ez volt Jezábel!«”
Az Ige emberré lett
1 Kezdetben volt az Ige,[a] aki Istennel együtt volt, és maga is Isten volt. 2 Az Ige kezdetben együtt volt Istennel. 3 Minden az Ige által jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett. 4 Benne volt az élet, amely a világosság volt az emberek számára. 5 A világosság[b] fénylik a sötétségben, de a sötétség sohasem tudta legyőzni, feltartóztatni vagy megérteni.
6 Isten küldött egy embert, akit Jánosnak[c] hívtak. 7 Ő azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, s hogy mindenki halljon arról, aki a világosság, és higgyen benne. 8 Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról mindenkinek.
9 Az igazi világosság — aki mindenkit megvilágosít — már készen volt arra, hogy megjelenjen. 10 Már a világon volt, és bár ez a világ általa jött létre, az emberek mégsem ismerték fel őt. 11 A saját birtokába jött, de a saját népe nem fogadta be.
12 Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. 13 Azonban ők nem úgy születtek, ahogyan a gyermekek világra jönnek. Nem az emberi testből származnak, nem testi vágyból, nem a férfi akaratából, hanem magától Istentől születtek.
14 Az Ige hús-vér emberré lett, és közöttünk élt, mi pedig közelről szemléltük a dicsőségét. Igen, a Mennyei Atyától származó egyszülött Fiú dicsőségét, akiben az isteni kegyelem és a valóság teljessége lakik. 15 Őróla tanúskodott Bemerítő János, amikor hirdette: „Ő az — kiáltott fel —, akiről előre megmondtam, hogy el fog jönni! Ő az, aki ugyan később érkezik, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már akkor is létezett, amikor én még meg sem születtem.”
16 Ő az, akinek a teljességéből kaptunk mindannyian sokféle kegyelmet, áldást és ajándékot az isteni kegyelem alapján. 17 A Törvényt Mózesen keresztül kaptuk, de a kegyelem és a valóság a Messiás Jézuson keresztül jött el hozzánk. 18 Istent soha nem látta egyetlen ember sem. Az egyszülött Fiú — aki maga is Isten, és nagyon szoros közösségben van az Atyával —, ő mutatta meg nekünk, és ismertette meg velünk, milyen az Isten.[d]
Bemerítő János tanúskodik Jézusról(A)
19 A jeruzsálemi vallási vezetők papokat és lévitákat küldtek Bemerítő Jánoshoz, hogy kérdezzék meg tőle: „Ki vagy te?”
20 János nyíltan megmondta, és elismerte: „Nem én vagyok a Messiás!”
21 „Akkor ki vagy, talán Illés?” — kérdezték.
„Nem” — mondta János.
„Te vagy a Próféta?”[e]
János így felelt: „Nem, az sem vagyok.”
22 Ekkor ezt kérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy? Mondd meg, hogy válaszolhassunk azoknak, akik minket elküldtek! Mit mondasz magadról?”
23 Végül Bemerítő János Ézsaiás próféta szavaival válaszolt: „Az a hang vagyok, aki ezt kiáltja:
»Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!«”[f]
24 Ezek a küldöttek a farizeusok csoportjához tartoztak. 25 Tovább kérdezgették Jánost: „Ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem pedig a Próféta, akkor miért meríted be az embereket?”
26 János erre így válaszolt: „Igaz, én vízbe merítem be az embereket, de van közöttetek valaki, akit nem ismertek. 27 Ő az, aki később fog megérkezni, mint én, s akinek még a saruját sem vagyok méltó levenni a lábáról.”
28 Mindezek a Jordán folyó keleti oldalán lévő Betániában történtek, ahol János bemerítette az embereket.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center