Old/New Testament
Dávid siratja Absolont
19 Jóábnak jelentették, hogy Dávid király gyászolja Absolon halálát, és hogy keservesen siratja őt. 2 Az egész nép megtudta, hogy a király siratja a fia halálát, ezért a győzelem öröme helyett gyászos hangulat uralkodott. 3 Dávid katonái a csatából visszatérve egyenként beoldalogtak a városba, ahogy egy megvert sereg szokott lopva hazatérni.
4 Eközben a király — arcát betakarva — hangosan jajgatott: „Ó fiam, Absolon! Jaj, fiam, fiam! Ó Absolon!”
5 Jóáb azonban mégis bement a királyhoz, és keményen rápirított: „Te azután jól megszégyenítettél bennünket! Így köszönted meg hűséges katonáidnak, hogy megmentették az életedet! Sőt, nemcsak téged mentettek meg a haláltól, hanem gyermekeidet, feleségeidet és ágyasaidat is! 6 Úgy látszik, te azokat szereted, akik gyűlölnek téged, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek! Most aztán igazán megmutattad, hogy nem törődsz sem a vezéreiddel, sem a katonáiddal! Azt se bántad volna, ha mi valamennyien meghalunk a csatában, csak Absolon maradt volna életben!
7 Most hát kelj föl, és menj ki a néphez! Bátorítsd és dicsérd meg őket — mert ha nem, az Örökkévalóra esküszöm, hogy ma estére már egyetlen ember sem marad melletted! Akkor azután nagyobb bajba kerülsz, mint ifjúságodtól fogva valaha is!”
8 Dávid király ekkor fölkelt, kiment a városkapuhoz, és ott leült. Ennek hamarosan szétfutott a híre: „A király a város kapujában ül!” Győztes seregének harcosai pedig mind odagyűltek, és elé járultak.
Dávid királysága ismét megerősödik
Ezalatt Izráel[a] megvert seregének katonái mind hazafutottak, ki-ki a saját otthonába. 9 Ettől kezdve Izráel törzseiben az emberek mindenhol azon vitatkoztak, hogy most mitévők legyenek. Azt mondták: „Gondoljátok meg, mégiscsak Dávid szabadított meg bennünket ellenségeinktől! Ő szabadított meg a filiszteusoktól is! Most meg el kellett menekülnie saját országából Absolon miatt! 10 De Absolon, akit mi tettünk királlyá, meghalt a csatában, most mit tegyünk? Hívjuk vissza a királyt, mire vártok még!”
11 Dávid király üzenetet küldött Cádók és Ebjátár papoknak: „Tanácskozzatok Júda főembereivel, és ezt mondjátok nekik: »Azt akarjátok, hogy Júda törzse legyen az utolsó, amely visszahozza Dávid királyt a saját palotájába? Nézzétek, az izráeli törzsek már mind arról beszélnek, hogy visszahívják Dávidot királynak! 12 Hiszen Dávid közületek való! Ti vagytok az ő törzse és a rokonai! Akkor miért legyetek ti az utolsók, akik hazahívják őt?«”
13 Ezt is üzente nekik Dávid: „Mondjátok meg Amászának, hogy ezt üzenem neki: »Amásza, te közeli rokonom vagy! Istenre esküszöm neked, hogy Jóáb helyett te leszel a seregem fővezére!«”
14 Így Dávid megnyerte Júda egész népének szívét. Egy emberként Dávid mellé álltak, és üzenetet küldtek neki: „Térj vissza szolgáiddal együtt Jeruzsálembe!”
15 Dávid tehát egész seregével együtt megindult, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, és elérkezett a Jordán keleti partjára. Júda törzséből sokan Dávid elé jöttek Gilgálba, hogy minél előbb találkozzanak vele, és hogy segítsenek neki a folyón átkelni. 16 Dávid elé sietett Simei is, Gera fia, aki Benjámin törzsébe tartozott, és Bahúrim városában lakott. 17-18 Simeivel együtt jött még ezer férfi Benjámin törzséből. Ezek között volt Cíbá is, Saul családjának szolgája, 15 fiával és 20 szolgájával együtt. Mindezek Dávid elé siettek, és át is keltek a folyó gázlóján a keleti partra, hogy segítsenek Dávid családját visszahozni Jeruzsálembe, és hogy kedvében járjanak a királynak.
Eközben Simei, Gera fia Dávid király elé járult, a földre borult előtte, 19 és ezt mondta: „Uram, királyom! Kérlek, ne ródd föl nekem, amit ellened vétkeztem! Ne gondolj rá, milyen bűnt követtem el ellened, amikor Jeruzsálemből kimentél! Ne vedd a szívedre, hanem felejtsd el! 20 Jól tudom én, hogy vétkeztem! Ezért jöttem eléd elsőnek József családjából,[b] hogy találkozzam veled, uram, királyom!”
21 De mielőtt a király válaszolhatott volna, Abisaj, Cerúja fia közbeszólt: „Simei megérdemli, hogy halállal lakoljon, amiért az Örökkévaló fölkentjét, a királyt gyalázta!”
22 Dávid azonban ezt mondta: „Semmi közötök ehhez, Cerúja fiai![c] Ne ellenkezzetek velem! Ma senkit nem büntetünk halállal Izráelben, hiszen ma lettem ismét egész Izráel királya!”
23 Majd ezt válaszolta Simeinek: „Rendben van, nem foglak kivégeztetni.” Meg is esküdött erre a király.
Meribbaal Dávid elé járul
24-25 Amikor Dávid Jeruzsálembe érkezett, Meribbaal, Saul unokája is a király elé járult. Amióta Dávid elment Jeruzsálemből, Meribbaal szüntelenül gyászolt miatta, és ezért nem gondozta a külsejét,[d] mindaddig, amíg a király békességben vissza nem tért. A király megkérdezte tőle: „Meribbaal, miért nem jöttél velem, amikor elmenekültem Jeruzsálemből?”
26 „Uram, királyom — válaszolt Meribbaal —, Cíbá, a szolgám becsapott engem! Mivel járni nem tudok, mondtam Cíbának, hogy nyergeljen föl nekem egy szamarat, hadd menjek a királyhoz. 27 De Cíbá a hátam mögött rágalmazott engem a királynál. Te, uram, olyan vagy, mint Isten angyala, tégy, ahogyan jónak látod. 28 Tudom, hogy apám egész rokonsága nem várhatott volna tőled mást, mint hogy megöleted őket. Te, uram, mégis jól bántál velem, és asztalodhoz ültettél, azok közé, akik a királlyal együtt étkeznek. Nincs hát jogom hozzá, hogy ezek után még panaszkodjak előtted.”
29 A király így válaszolt: „Nem szükséges erről többet beszélni. Úgy határoztam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a családi birtokon.”
30 „Királyom, legyen Cíbáé az egész birtok, nekem elég, hogy te békességben hazatértél!” — felelte Meribbaal.
Barzillaj elbúcsúzik Dávidtól
31 A gileádi Barzillaj is eljött Rógelaimból a Jordán gázlójáig, hogy segítsen Dávid seregének átkelni. 32 Barzillaj már nagyon idős volt: nyolcvan esztendős. Ő tartotta el Dávidot és seregét, amíg Mahanaimban táboroztak, és gondoskodott minden szükségükről, ugyanis nagyon gazdag ember volt.
33 Dávid ezt mondta neki: „Barzillaj, jöjj át velem a Jordánon, és gondot viselek rólad Jeruzsálemben!”
34 „Ó, uram, meddig élhetek én még? — válaszolt az aggastyán. — Nem érdemes már nekem veled Jeruzsálembe mennem! 35 Hiszen 80 éves vagyok, s már nem tudok különbséget tenni jó és rossz között, már nem érzem az étel-ital ízét, alig hallom az éneklő férfiak és nők hangját. Csak a terhedre lennék, uram, királyom. 36 Átkelek ugyan veled a Jordánon, és egy darabon még elkísérlek, de azután visszatérek. Miért is jutalmaznál meg engem ennyire? 37 Kérlek, engedd meg, hogy szolgád békességben hazatérjen! Szeretnék a saját városomban meghalni, hogy apám és anyám sírboltjába temessenek. De itt van Kimhám, legyen ő a szolgád helyettem! Ő menjen át urammal, a királlyal, és kérlek, bánj vele jóindulattal!”
38 A király így válaszolt: „Jól van, jöjjön hát velem Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy kívánod! Megteszek mindent, amit kértél.”
39 Akkor a király és az egész nép átkelt a Jordánon. Azután a király elbúcsúzott Barzillajtól, megölelte, arcát megcsókolta, és megáldotta. Barzillaj pedig visszatért otthonába.
40 Kimhám ettől kezdve a királlyal ment. A király és serege azután Gilgálba érkezett. Júda serege Vele ment Júda serege, meg Izráel seregének fele is.
41 Azután az izráeli[e] férfiak mind a királyhoz mentek, és ezt mondták: „Júda törzséből való testvéreink magukhoz fordítottak téged! Miért ők hoztak át téged, a házad népét és a seregedet a Jordánon?”
42 De a júdai férfiak együttesen így válaszoltak nekik: „Azért, mert a király hozzánk áll közelebb, hiszen a rokonunk! Miért haragudtok emiatt? Hiszen nem ettünk ingyen kenyeret a király költségén! Nem is jutalmazott meg bennünket a segítségünkért!”
43 „Akármit is mondotok, nekünk tízszer akkora jogunk[f] van Dávid királyhoz, mint nektek! — vitatkoztak az izráeliek. — Miért néztek le bennünket? Nem mi tanácsoltuk először, hogy királyunkat hazahozzuk?”
Így vitatkoztak, de végül a júdai férfiak szava erősebbnek bizonyult az izraeliek beszédénél.
Seba lázadása
20 Volt ott egy semmirekellő bajkeverő, Bikri fia, Seba, aki Benjámin törzsébe tartozott. Megfújta a sófárt, hogy összegyűjtse a népet, és kihirdette:
„Semmi közünk többé Dávidhoz,
nincs nekünk közünk Isai fiához!
Térj vissza sátraidba, Izráel!”
2 Ennek hatására az Izráel népéhez tartozók mind otthagyták Dávidot, és Sebát, Bikri fiát követték. Csak Júda törzse maradt a királyuk, Dávid mellett, amint a Jordántól Jeruzsálem felé vonult a menet.
3 Amikor Dávid megérkezett Jeruzsálembe, a palotájába, hívatta azt a tíz másodfeleségét, akiket a palota őrzésére hátrahagyott, amikor elmenekült a városból. Egy külön épületben helyezte el őket, gondoskodott róluk, őriztette őket, de többé nem közeledett hozzájuk. Ezek az asszonyok azután halálukig ott éltek, mintha özvegyek lettek volna.[g]
4 Azután Dávid parancsot adott Amászának, hogy három nap alatt gyűjtse össze hadseregét egész Júdából, és álljon készen a harcra seregével együtt. 5 Amásza tehát elindult, hogy teljesítse a király parancsát, de a megadott határidőre nem tért vissza.
6 Emiatt Dávid parancsot adott Abisajnak: „Vedd magad mellé a legjobb katonáimat, és azonnal indulj Seba, Bikri fia üldözésére, mert ha bemenekül egy erős városba, akkor már nem tudjuk elfogni! Ez a Seba még nagyobb bajt okozhat, mint Absolon!”
7 Abisaj vezetésével tehát Jóáb emberei: a kerétiek és pelétiek[h] meg a többi kiváló harcos kivonult Jeruzsálemből, hogy Sebát üldözze.
Jóáb meggyilkolja Amászát
8 Amikor a Gibeon melletti nagy sziklához érkeztek, Amásza jött velük szembe. Jóáb, aki teljes fegyverzetben volt, eléje ment, hogy köszöntse, és közben a tőrét a földre ejtette. 9 Így köszöntötte Amászát: „Békesség neked, testvérem!”[i]
Majd jobb kezével megfogta Amásza szakállát, hogy megcsókolja az arcát.
10 Eközben Amásza, nem figyelt arra, hogy Jóáb kezében tőr van. Jóáb ekkor egészen közelről hasba szúrta Amászát, aki összerogyott, és belső részei a földre omlottak. Jóáb nem nyúlt hozzá többet, mert Amásza azonnal meghalt.
Azután Jóáb és Abisaj — akik testvérek voltak — tovább üldözték Sebát.
11 Jóáb egyik embere odaállt Amásza holtteste mellé, és ezt kiáltotta a mellette elhaladó katonáknak: „Aki Jóábbal és Dáviddal tart, az siessen Jóáb után!” 12-13 A katonák mégis megálltak, amint látták Amásza vérbefagyott holttestét az út közepén. Ezért a testet félrehúzták az útról a mezőre, és letakarták valami ruhával. Ezután már mindenki sietett tovább Jóábot követve, Seba üldözésére.
Ábél ostroma és Seba halála
14 Eközben Seba átvonult az északi törzsek, vagyis Izráel területén, egészen Ábél-Bét-Maaka városáig. Bikri egész rokonsága összegyűlt, és mind csatlakoztak Sebához.
15 Jóáb és csapata Ábél-Bét-Maakában érte utol Sebát. Körülzárták a várost és ostromolni kezdték. Sáncot emeltek, és rombolták a falakat.
16 A városban azonban volt egy nagyon eszes asszony, aki kikiáltott az ostromlóknak: „Figyeljetek rám! Hívjátok ide, kérlek, Jóábot, mert beszédem van vele!”
17 Amikor Jóáb odament a falhoz, az asszony megkérdezte: „Te vagy Jóáb?”
„Igen, én vagyok” — mondta Jóáb.
„Kérlek, hallgasd meg szolgálóleányodat!” — folytatta az asszony.
„Beszélj csak, meghallgatlak” — bíztatta Jóáb.
18 Akkor az asszony ezt mondta: „A régi időkben azt mondták: »Kérjetek csak tanácsot Ábél városában, akkor biztosan el tudjátok simítani az ellentétet!« 19 Én békeszerető és hűséges izráeli vagyok, te pedig el akarsz pusztítani bennünket! Le akarod rombolni Izráel egyik városát, amely olyan a környező falvak számára, mint anya a gyermekeihez? Miért pusztítanád el az Örökkévaló tulajdonát?”
20 Jóáb így válaszolt: „Isten mentsen! Dehogy akarom elpusztítani! Nem akarok én semmit lerombolni! 21 Egészen másért jöttem! Van egy ember a városotokban, aki föllázadt Dávid király ellen. A neve Seba, Bikri fia, és Efraim dombvidékéről jött. Csak őt adjátok ki nekem, és elvonulunk a város alól!”
„Rendben van — válaszolta az asszony —, hamarosan kidobjuk neked annak az embernek a fejét a falon keresztül!”
22 Ezután az asszony bölcsen beszélt a város lakóival, akik elfogadták a tanácsát. Sebát kivégeztették, majd a fejét levágták, és kidobták Jóábnak.
Jóáb pedig megfújatta a sófárt, és jelt adott seregének a hazatérésre. Elmentek a város alól, és mindenki hazatért a családjához. Jóáb pedig Jeruzsálembe ment a királyhoz.
Dávid főemberei
23 Ezután ismét Jóáb lett Dávid hadseregének, vagyis egész Izráel seregének fővezére. Benája, Jójádá fia lett a kerétiek és pelétiek kapitánya. 24 Adórám volt a felügyelője azoknak, akiket kényszermunkára fogtak. Jósafát, Ahilúd fia volt Dávid krónikása. 25 Sejá volt a királyi íródeák, Cádók és Ebjátár pedig papok voltak. 26 Ezen kívül még a jáíri Írá is Dávid papja[j] volt.
A kitartó imádkozásról
18 Jézus példázatot mondott a tanítványainak, amellyel arra tanította őket, hogy kitartóan imádkozzanak, és ne fáradjanak bele[a] soha. 2 „Volt egyszer egy bíró egy városban, aki Istent nem tisztelte, és nem becsülte az embereket sem. 3 Élt abban a városban egy özvegyasszony, aki folyton a bíró nyakára járt, és szüntelen arra kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben, és védj meg tőle!« 4 A bíró egy ideig nem akart rajta segíteni, de végül ezt gondolta: »Istent nem tisztelem, és nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek. 5 De ez az özvegyasszony már terhemre van, mert folyton a nyakamra jár. Nem bánom, igazságot szolgáltatok neki, és megvédem, hogy ne zaklasson tovább.«”
6 Az Úr így folytatta: „Figyeljétek, mit mondott ez az igazságtalan bíró! 7 Mit gondoltok, ha még ő is igazságot szolgáltat, akkor Isten mennyivel inkább! Ő bizonyosan megvédi választottait, és igazságot szolgáltat azoknak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá. Nem fogja feleslegesen várakoztatni őket! 8 Mondom nektek, bizony hamar igazságot szolgáltat választottainak!
De amikor az Emberfia visszajön, vajon talál-e olyanokat a földön, akik igazán bíznak benne és hűségesen várják?”
Kit fogad el Isten?
9 Voltak ott olyan elbizakodottak, akik saját magukat igazságosaknak tartották, a többieket pedig lenézték. Ezeknek mondta Jézus a következő példázatot: 10 „Két ember felment a Templomba imádkozni: egy farizeus, meg egy vámszedő. 11 A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy én nem vagyok olyan rossz, mint mások. Nem vagyok sem tolvaj, sem csaló, sem házasságtörő. Nem vagyok olyan, mint például ott az a vámszedő. 12 Hetente kétszer böjtölök, és minden keresetemből megadom a tizedet.«
13 A vámszedő, aki távolabb állt, még a tekintetét se merte az égre emelni. Bűnbánatában a mellét verte, és így imádkozott: »Istenem, könyörülj meg rajtam, nyomorult bűnösön!« 14 Mondom nektek, hogy azt a vámszedőt Isten elfogadta, és kérésére megbocsátotta a bűneit. De a farizeust és annak az imádságát elutasította! Miért? Mert aki felemeli magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felemelik!”
Ki léphet be Isten Királyságába?(A)
15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!”
A gazdagok nehezen mennek be Isten Királyságába(B)
18 Jézust megkérdezte egy vallási vezető: „Jó Mester, mit tegyek, hogy örök életet kapjak?”
19 Jézus így felelt: „Miért nevezel engem jónak? Egyedül csak Isten jó! 20 Ismered a Törvény parancsait: »Ne kövess el házasságtörést! Ne gyilkolj! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Tiszteld apádat és anyádat!«”[b]
21 A férfi ezt válaszolta: „Ezeket gyermekkorom óta mind megtartottam.”
22 Jézus ekkor így folytatta: „Egy valami még hiányzik belőled: add el minden vagyonodat, és amit érte kapsz, oszd szét a szegények között! Akkor majd a Mennyben lesznek a kincseid! Azután gyere, és kövess engem!” 23 A férfi, amikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center