Old/New Testament

Jóáb kibékíti Dávidot Absolonnal

14 Egy idő múlva Jóáb, Cerúja fia észrevette, hogy Dávid király nem tudja elfelejteni Absolont, hanem sokat gondol rá. ² Ezért Jóáb magához hívatott Tékoa városából egy asszonyt, aki nagyon bölcs volt. Ezt mondta neki: „Figyelj rám! Tégy úgy, mintha gyászolnál valakit. Öltözz gyászruhába, ne kend meg magad olajjal, és viselkedj úgy, mint aki már régóta gyászolja halottját! ³ Azután menj a királyhoz, és mondd neki azt, amire kitanítalak.” Azután elmagyarázta az asszonynak, hogy mit mondjon a királynak.

⁴ Az asszony kihallgatást kért a királytól, és bement hozzá. Földig hajolt előtte, úgy köszöntötte, majd elkezdte a beszédét: „Uram, királyom, segíts rajtam!”

⁵ „Mi a panaszod?” — kérdezte a király.

„Szegény özvegyasszony vagyok — folytatta az asszony —, meghalt a férjem. ⁶ Két fiam maradt, de egyszer kint a mezőn összevesztek, és mivel nem volt ott senki, hogy szétválassza őket, az egyik úgy megütötte a másikat, hogy az meghalt. ⁷ Ezután az egész rokonságom nekem támadt, és ezt követelik tőlem: »Add ki nekünk a fiadat, aki megölte a testvérét!« Ki kell végeznünk a gyilkost, hogy megbosszuljuk a testvére halálát, akit megölt!”

De így az örököst pusztítanánk el! Hiszen olyan az én fiam, mint a tűz utolsó kis lángocskája. Ha az ő életét is kioltják, meghalt férjemnek nem marad utóda! Örökségét és nevét senki nem viszi tovább!

⁸ A király ezt válaszolta: „Menj haza békességgel! Én magam fogom elrendezni ezt az ügyet.”

⁹ „Ó királyom! — folytatta az asszony. — Magamra vállalom^[a], és a családomra ennek a büntetését, csak a király és trónja legyen ártatlan ebben!”

¹⁰ A király ezt mondta: „Ne félj! Ha valaki még ezek után is zaklat téged, hozd elém, majd gondoskodom róla, hogy ne bántson téged többé.”

¹¹ „Uram, királyom — kérlelte tovább az asszony —, esküdj meg nekem Istened, az Örökkévaló nevére, hogy megvéded a fiamat a vérbosszút követelő rokonaimtól!”

Ekkor a király megesküdött: „Amilyen biztos, hogy él az Örökkévaló, olyan biztos lehetsz benne, hogy a fiadnak egy hajszála sem görbül!” — mondta.

¹² De az asszony csak nem hagyta abba: „Kérlek, uram, hadd mondjak még valamit neked!”

„Mondd csak!” — biztatta a király.

¹³ Akkor az asszony így folytatta: „Királyom, te most ítéltél és megesküdtél, hogy a fiamnak nem kell meghalnia. De ezzel egyúttal azt is mondtad, hogy amikor nem engeded hazatérni, akit száműztél, akkor nem cselekszel helyesen. S amikor nem hívod vissza a száműzöttet, valójában Isten népe ellen vétesz — de miért? ¹⁴ Hiszen mindnyájunknak meg kell halnunk egyszer, s olyanok vagyunk, mint a víz, amelyet, ha kiömlik a földre, senki össze nem szedhet többé. Isten nem veszi el az életet, hanem az a szándéka, hogy még a száműzött se legyen örökre eltaszítva tőle!

¹⁵ Uram, királyom! Azért járultam színed elé, hogy segítségedet kérjem, mert féltem az emberektől. Azt gondoltam magamban, hogy elmegyek a királyhoz, és beszélek vele, talán ő meghallgat, és teljesíti kérésemet. ¹⁶ Talán megszabadít azoknak hatalmából, akik meg akarnak ölni a fiammal együtt, és ki akarnak pusztítani bennünket Isten tulajdon népe közül. ¹⁷ Bíztam benne, hogy uram, királyom megvigasztal és megsegít! Hiszen olyan ő, mint az Isten angyala: helyesen ítél. Istenünk, az Örökkévaló veled van, királyom!”

¹⁸ Ezután Dávid kérdezett: „Kérlek, mondd meg nekem az igazat, ha kérdezek valamit!”

„Csak kérdezz, uram, királyom!” — mondta az asszony.

¹⁹ „Vajon nem Jóáb adta a szádba, amit elmondtál?” — faggatta Dávid.

Az asszony őszintén válaszolt: „Így van, uram, királyom. Életedre mondom, hogy senki nem térhet ki uram szava elől, mert valóban szolgád, Jóáb parancsolta nekem, hogy mindezt elmondjam. ²⁰ Azért tette ezt Jóáb, hogy a dolog jó irányba forduljon. Uram, te olyan bölcs vagy, mint az Isten angyala, és semmi nem kerüli el a figyelmedet, ami az országban történik!”

Dávid megkegyelmez Absolonnak

²¹ Miután az asszony elment, Dávid hívatta Jóábot, és ezt mondta neki: „Rendben van, Jóáb. Megteszem, amit akartál. Menj hát, és hozd vissza Jeruzsálembe azt a fiút!”

²² Erre Jóáb földig hajolt Dávid előtt, és áldotta a királyt. Majd ezt mondta: „Uram, most tudtam csak meg igazán, hogy jóindulattal vagy irántam, szolgád iránt, mert teljesítetted kérésemet!”

²³ Így hát Jóáb elment Absolonért Gesúrba, és hazahozta Jeruzsálembe.

²⁴ Dávid azonban ezt mondta: „Absolon lakjon a saját házában, de nem jöhet udvaromba, és nem léphet a király színe elé.” Absolon tehát visszatért a házába, de nem léphetett a király elé.

²⁵ Egész Izráelben nem volt Absolonhoz fogható szép férfi. Mindenki dicsérte daliás termetét. Tetőtől talpig hibátlan volt a külseje. ²⁶ Igen dús növésű volt a haja, amelyet évente lenyíratott. Ilyenkor lemérték a levágott haj súlyát, és az vagy 200 sékelt^[b] nyomott, királyi mérték szerint. ²⁷ Absolonnak három fia és egy leánya született. Leányát Támárnak hívták, és ő is nagyon szép volt.

²⁸ Absolon tehát Jeruzsálemben lakott, mégsem mehetett a királyhoz. Két év telt el így, ²⁹ s akkor végül üzent Jóábnak, hogy szeretne üzenetet küldeni vele a királynak. De Jóáb nem ment hozzá, és nem is válaszolt neki. Majd ismét üzent Jóábnak, aki még ezután sem akart Absolonhoz menni.

³⁰ Végül Absolon ezt mondta szolgáinak: „Nézzétek, Jóáb földje szomszédos az én földemmel, és árpavetés érik rajta. Menjetek, és gyújtsátok föl!” Így is történt: a szolgák fölgyújtották Jóáb árpáját. ³¹ Amikor ezt Jóáb megtudta, Absolonhoz sietett, és kérdőre vonta: „Miért gyújtották föl szolgáid az árpaföldemet?”

³² „Látod, már kétszer is üzentem érted — mondta Absolon —, hogy jöjj el hozzám. Meg akartalak kérni, hogy menj a királyhoz, és kérdezd meg tőle, miért hívatott haza Gesúrból. Ha látni sem akar engem, akkor jobb lett volna Gesúrban maradnom. Most már szeretném ismét látni a királyt. De ha bűnösnek tart, akkor végeztessen ki!”

³³ Ezután Jóáb bement a királyhoz, és mindezt elmondta neki. Majd Dávid király magához hívatta Absolont, aki földig hajolt előtte, mikor megérkezett. A király pedig megcsókolta Absolon arcát — így köszöntötte.

Absolon lázadása

15 Ezek után Absolon szerzett magának egy harci szekeret, és lovakat. Felfogadott 50 testőrt, akik a szekere előtte szaladtak, amikor végighajtott a város utcáin. ² Az volt a szokása, hogy már kora reggel a városkapuhoz^[c] ment, és elbeszélgetett azokkal, akik valamilyen peres ügyben a királyhoz igyekeztek, hogy az ítéletét kérjék. Megkérdezte tőlük, melyik városból jöttek. Amikor megmondták, hogy Izráel melyik törzsébe tartoznak, ³ Absolon azt mondta nekik: „Látom, hogy neked van igazad, és a panaszod jogos, de sajnos, itt nincs senki, akit a király megbízott volna, hogy téged meghallgasson.”

⁴ Azután még hozzátette: „Ó, bárcsak engem tennének bíróvá az országban! Én bizony mindenkinek igazságot szolgáltatnék, aki hozzám fordulna panaszával!”

⁵ Az is a szokása volt, hogy mikor valaki tisztelettel meghajolt előtte, azonnal fölemelte, magához ölelte és megcsókolta az arcát, mintha közeli jó barátja lenne. ⁶ Absolon így bánt mindenkivel, aki ítéletért jött Dávid királyhoz, és ezzel az izráeliek között nagy népszerűségre tett szert.

⁷ Négy^[d] esztendővel azután, hogy visszatért Jeruzsálembe, Absolon azt mondta a királynak: „Hadd menjek, kérlek, Hebronba, hogy teljesítsem az Örökkévalónak tett fogadalmamat! ⁸ Amikor még Arámban, Gesúrban időztem, megfogadtam az Örökkévalónak, hogy ha egyszer visszavisz engem Jeruzsálembe, akkor áldozatot mutatok be neki Hebronban.”^[e]

⁹ A király beleegyezett: „Menj csak, teljesítsd, amit fogadtál!”

Absolon tehát Hebronba ment, ¹⁰ de ugyanekkor titokban követeket küldött egész Izráelben és Júdában minden törzshöz, ezzel az üzenettel: „Készüljetek! Amint meghalljátok a sófár hangját, így kiáltsatok: »Absolon lett a király Hebronban!«”

¹¹ Absolon meghívott 200 férfit az áldozatra, akik vele mentek Jeruzsálemből Hebronba, de nem tudtak semmit arról, ami készült. ¹² Meghívta Ahitófelt, Dávid király tanácsadóját is, aki Gíló városában lakott. Közben Absolon bemutatta az áldozatot.

Egyre többen gyűltek Absolon köré Hebronba, és az összeesküvők pártja erősödött.

Dávid és kísérete elmenekül Absolon elől

¹³ Valaki hírt hozott Dávidnak: „Izráel népe elpártolt tőled, és Absolont követi!”

¹⁴ Amikor Dávid ezt meghallotta, azonnal parancsot adott udvari embereinek, akik mellette maradtak Jeruzsálemben: „Sietve meneküljünk el innen, különben Absolon kezébe kerülünk! Induljunk, amilyen hamar csak lehet, nehogy rajtunk üssön, mert akkor mindenkit megöl a városban!”

¹⁵ Dávid hűséges emberei így válaszoltak: „Urunk, királyunk, úgy legyen, ahogy akarod!”

¹⁶ Így hát Dávid elindult Jeruzsálemből, és egész háza népe követte. Csak tíz másodfeleségét hagyta hátra, hogy viseljenek gondot a királyi palotára. ¹⁷ Amikor a város szélére értek, a menet megállt. ¹⁸ Itt Dávid seregszemlét tartott. Sorra elvonultak a király előtt hűséges szolgái és katonái: a kerétiak és a pelétiek, majd az a 600 harcos, akik Gát városából jöttek el Dáviddal együtt.

¹⁹ A király ekkor azt mondta Itajnak, aki a Gátból jött: „Barátom, neked nem kell velünk jönnöd, hiszen magad is száműzött és jövevény vagy Izráelben! Menj csak vissza az új királyhoz Jeruzsálembe. ²⁰ Csak nemrégen csatlakoztál hozzánk, máris bujdosásra indulnál velünk? Hiszen én magam sem tudom, merre menjünk. Térj hát vissza katonáiddal együtt! Az Örökkévaló szeretete és hűsége^[f] kísérjen titeket!”

²¹ De Itaj így felelt: „Az Örökkévalóra és királyom életére mondom, hogy szolgád is ott lesz, ahol a király. El nem hagylak téged sem halálodban, sem életedben!”

²² Erre már Dávid is azt mondta: „Jól van, akkor gyere velem, keljünk át együtt a Kidron-patakon!”

Át is keltek azonnal valamennyien: Itaj meg a 600 harcos Gát városából, s mindegyik hozta magával egész családját is. ²³ Az egész környéken lakók mindezt végignézték, és keservesen sírtak, mialatt Dávid egész seregével átkelt a Kidron-patakon, és elindultak a pusztába vezető úton.

²⁴ A Kidron-patakig elkísérték Dávidot Cádók pap meg a léviták, akik Isten Szövetségládáját hordozták. Ott azonban letették Isten ládáját, és Ebjátár pap mellette állt, amíg az egész menet el nem haladt.

²⁵ Dávid ekkor azt mondta Cádóknak: „Inkább vidd vissza Isten Szövetségládáját a városba! Ha az Örökkévaló kedvét leli bennem, akkor visszahoz ide, s akkor újra láthatom a Szövetségládát és az Örökkévaló lakóhelyét. ²⁶ Ha pedig nem kedvel többé, akkor itt vagyok, tegyen velem, amit jónak lát.”

²⁷ Azután még hozzátette: „Nézd, Cádók, te és Ebjátár térjetek vissza a városba! Menjen veletek vissza a fiad, Ahimaac és Ebjátár fia, Jonatán is! ²⁸ Magam pedig a puszta szélén, a folyó gázlójánál várok, amíg valami hírt kapok tőletek.”

²⁹ Így hát Cádók és Ebjátár visszavitték Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott is maradtak.

³⁰ Ezután Dávid sírva elindult a Kidron-völgyből fölfelé, az Olajfák hegyének lejtőjén. Mezítláb ment, fejét betakarta, és egyre csak sírt. Az egész nép, akik vele mentek, hasonlóképpen haladtak: mezítláb, fejüket betakarva és sírva.

³¹ Valaki hírt hozott róla, hogy Dávid tanácsadója, Ahitófel is az összeesküvőkhöz csatlakozott, és Absolonhoz pártolt. Ekkor Dávid fölkiáltott: „Ó Örökkévaló! Kérlek, tedd meg, hogy Ahitófel tanácsát ne fogadják meg!”

³² Amikor Dávid fölért a hegytetőre, ahol a nép Istenhez szokott imádkozni, éppen szembe jött vele egyik jó barátja, az arki Húsaj, aki Dávid miatti bánatában megszaggatta a ruháját, és fejére földet szórt. ³³ Dávid ezt mondta neki: „Húsaj, ha velem jössz, akkor rólad is gondoskodnom kell. ³⁴ De ha visszatérsz Jeruzsálembe, akkor el tudod érni, hogy Ahitófel tanácsát elutasítsák! Mondd ezt Absolonnak: »Ó király, szolgád leszek! Akárcsak apádat, ezentúl téged is szolgállak.« ³⁵ Ott lesznek a városban a papok, Cádók és Ebjátár, akik szintén velem tartanak. Ha valami fontosat megtudsz a király udvarában, mondd el a papoknak. ³⁶ Ott van velük Cádók fia, Ahimaac és Ebjátár fia, Jonatán is, akikkel megüzenhettek nekem mindent, amit megtudtál.”

³⁷ Így Húsaj, Dávid barátja visszatért Jeruzsálembe. Éppen akkor vonult be a városba Absolon is a kíséretével.

Ne okozz megütközést!^(A)

17 Ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Elkerülhetetlen, hogy történjenek olyan dolgok, amelyek miatt egyesek elveszítik a hitüket. De jaj annak, aki miatt ilyesmi történik! ² Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. ³ Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,^[a] bocsáss meg neki! ⁴ Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!”

A mustármagnyi hit

⁵ Akkor az apostolok kérték az Urat: „Erősítsd a hitünket!”

⁶ Ő így válaszolt: „Ha legalább akkora hitetek lenne, mint egy mustármag, akkor mondhatnátok ennek az eperfának, hogy szakadjon ki tövestől, és gyökerezzen meg a tengerben — az pedig engedelmeskedne nektek.”

A szolga és ura

⁷ Jézus ezt mondta: „Ki az közületek, aki azt mondja a rabszolgájának, amikor az a szántás vagy legeltetés után hazajön a mezőről: »Gyere, ülj le, és vacsorázz meg«? ⁸ Ugye, hogy inkább ezt mondjátok: »Készíts nekem vacsorát, vedd fel a kötényedet, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Azután majd te is vacsorázhatsz.« ⁹ A szolgát nem illeti külön dicséret azért, hogy elvégzi, amit rábíztak, hiszen csak azt tette, ami a kötelessége. ¹⁰ Rátok is ez érvényes. Ha mindazt elvégeztétek, amit rátok bíztak, ti is elmondhatjátok: »Rabszolgák vagyunk, nem érdemlünk semmi külön elismerést. Csak azt tettük, ami a kötelességünk.«”

Hol van a többi kilenc?

¹¹ Jézus útban volt Jeruzsálem felé, és Galileából éppen Samáriába érkezett. ¹² Amikor az egyik faluba ért, tíz leprás jött vele szembe, akik jó messze megálltak, ¹³ és onnan kiabáltak: „Jézus, Mester, segíts rajtunk!”

¹⁴ Mikor Jézus látta őket, ezt mondta nekik: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papnak!”^[b]

Azok mind a tízen el is indultak, és útközben meggyógyultak. ¹⁵ Egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszajött Jézushoz, és hangosan dicsérte Istent. ¹⁶ Azután arcra borult Jézus lába előtt, és megköszönte, hogy meggyógyította. Ez az egy éppen samáriai volt. ¹⁷ Jézus ezt kérdezte: „Nem tízen gyógyultak meg? Hol van a többi kilenc? ¹⁸ Egyikük sem jött vissza, hogy Istent dicsőítse, csak ez az idegen?” ¹⁹ Azután hozzá fordult: „Kelj fel, és menj el békességgel! A hited megmentett téged.”